Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mindent megkapok, mégis eldobom?
Sziasztok!
Másfél éve vagyok együtt a barátommal. Eleinte nagyon jó kapcsolatnak indult, úgy éreztem, hogy megtaláltam a másik felemet. Hasonló ízlés, hasonló humor, a szülei imádnak, az én szüleim is őt. Mindenki szépében mi vagyunk az ideális pár. Azonban kiderült, hogy a barátom szinte már betegesen féltékeny. Eléggé alacsony az önbecsülése, és ezt azzal próbálja kompenzálni, hogy megpróbál magához láncolni. Nem mehetek a csoporttársaimmal sörözni, megnézte egyszer a levelezésemet, meg azokra a fiúkra féltékeny, akiket még nem mutattam be neki. Erről ő tud, próbál ellene tenni is, azonban mindig újra és újra előjön nála. Legutóbb nagyon összevesztünk, közöltem vele, hogy utolsó dobása van, mert fiatal vagyok még, ahhoz, hogy ennyire lekössem és inkább érzem magam a tulajdonának, mint a társának. Azóta elutazott, előtte megint összevesztünk, majd felhívott részegen, hogy így szeret, úgy szeret. Ez inkább kiábrándító volt, mintsem aranyos.
Azóta komolyan elgondolkodtam azon, hogy be kéne fejezni. Azonban az is a fejemben jár, hogy mennyire nehéz manapság olyan párt találni, aki ennyire a tenyérén hordoz, ennyire hasonló a humorunk, az értékrendszerünk, stb... Minden megkapok, mégis eldobom? Hülye vagyok én? :S Az jár mostanság a fejemben, hogy újra szerelmes akarok lenni, várni az első találkozásokra, az első randira, az első csókra, stb... Szerintem a hormonok szórakoznak velem. :S
20/L
A féltékenységnek mindig önbizalomhiány az oka!
Ha úgy érzed,hogy már nem szereted,akkor szabadulj meg tőle!Ne tartson az vissza,hogy lehet,hogy nem találnál hozzád illő férfit!Mert biztos van más is!
De ha még szereted,akkor próbáld meg vele elhitetni,hogy számodra igenis ő a legjobb,szóval adj neki önbizalmat!!Bókolj,stb...Hidd el,segítségre szorul!
Szerintem kiábrándultál belőle.Jó lenne ha szünetet tartanátok, mondd neki hogy kell egy kis idő neked, hogy elgondolkozz a kapcsolatotokon hogy van e értelme így folytatni.Ha változtat és úgy érzed szeretnéd továbbra is akkor járj vele nyugodtan.Hidd el újra szerelmes leszelel ha kiszerettél belőle.Ne félj ettől.
L19
Köszönöm a választ!
Ez már egy éve megy. Próbáltam feltornázni az önbizalmát, szakmailag is sokat segítettem neki, azonban néha úgy érzem, hogy inkább az ellenkezőjét érem el ezzel, minthogy segítsem. Pl. ha csinosan felöltözök, nem azt nézi, hogy de csinos a barátnőm, hanem, hogy milyen béna ő mellettem, és biztos mindenki az ő barátnőjét akarja majd. :S
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!