Mindent megkapok, mégis eldobom?

Sziasztok!

Másfél éve vagyok együtt a barátommal. Eleinte nagyon jó kapcsolatnak indult, úgy éreztem, hogy megtaláltam a másik felemet. Hasonló ízlés, hasonló humor, a szülei imádnak, az én szüleim is őt. Mindenki szépében mi vagyunk az ideális pár. Azonban kiderült, hogy a barátom szinte már betegesen féltékeny. Eléggé alacsony az önbecsülése, és ezt azzal próbálja kompenzálni, hogy megpróbál magához láncolni. Nem mehetek a csoporttársaimmal sörözni, megnézte egyszer a levelezésemet, meg azokra a fiúkra féltékeny, akiket még nem mutattam be neki. Erről ő tud, próbál ellene tenni is, azonban mindig újra és újra előjön nála. Legutóbb nagyon összevesztünk, közöltem vele, hogy utolsó dobása van, mert fiatal vagyok még, ahhoz, hogy ennyire lekössem és inkább érzem magam a tulajdonának, mint a társának. Azóta elutazott, előtte megint összevesztünk, majd felhívott részegen, hogy így szeret, úgy szeret. Ez inkább kiábrándító volt, mintsem aranyos.

Azóta komolyan elgondolkodtam azon, hogy be kéne fejezni. Azonban az is a fejemben jár, hogy mennyire nehéz manapság olyan párt találni, aki ennyire a tenyérén hordoz, ennyire hasonló a humorunk, az értékrendszerünk, stb... Minden megkapok, mégis eldobom? Hülye vagyok én? :S Az jár mostanság a fejemben, hogy újra szerelmes akarok lenni, várni az első találkozásokra, az első randira, az első csókra, stb... Szerintem a hormonok szórakoznak velem. :S

20/L