Van itt olyan, aki szerelmes a párjába, de ennek ellenére magányosnak érzi magát mellette?

Inkább úgy érzem, hogy nem ért teljesen, nem tud velem teljesen azonosulni. De ez nem baj, furcsa vagyok, a saját anyám sem ért teljesen, ennek ellenére imádjuk egymást. Igazából soha nem találkoztam olyan emberrel, aki teljesen értette volna, hogy mi játszódik le bennem, ez viszont nem az ő hibájuk. Ez csak így megesik. Elég, ha hagyják, hogy a gondolataimban legyek.

Akár én is kiírhattam volna ezt a kérdést... Együtt élünk, szuperül működünk együtt a hétköznapokban. Tudom, hogy szeret, én is őt. És erre én magányosnak érzem magam. Nem az életemben, vannak barátaim, családom, ... hanem ebben a kapcsolatban vele. Mintha "nem látna" engem, nem érti, hogy érzem magam, mi a bajom. (Kétszer próbáltam erről beszélni vele, majd kiderül...)

A magyarok nagytöbbsége ilyen, elvannak a felek egymás mellett, oszt kész.