Általában én vagyok a hajtóerő a kapcsolatban, a másik fékez. Ez miatt megesik hogy elengedem a dolgot, es mindig utolag akarják amit en már nem. Hogy oldjam ezt meg?

Olyanok altalában akik elégedettek az eletukkel.

Egyiknek pl sajat lakása van megvan mindene a nő társként nem szukségszerű, a szerelem neki joformán csak kellemes érzés mindenféle felelossegtudat tettrekeszség nélkul. Azaz nem hajtja semmi pl közös fészek kialakitására, elvan önálloan is tokeletesen. A nő szinte csak hobby.

A masik ugyanez. Csak maskepp. Anyunál lakik teljesen sporolos kenyelmes ugy az élete, nem kell semmit csinalnia, tele van penzzel, ki van szolgálva nem hajtja semmi ahhoz hogy egy nővel vergodje magát alberletbe vag, kozos ingatlanba aztán az otthoni felujitas meg ilyesmik.

Szoval nekik teljesen jo egy nő CSAK ÚGY- alapon, mindenféle hitel vagy kozosségvállalás nelkul.

Mert ugye egy osszekoltozessel már sokminden járna. Pl egyutt főzés vagy lakasfelujitások etc.

Igy meg az elsonek is pl az anyja főz vagy menuket rendel magának es asok penzebol megcsinalja magának a sajat kecoját. Full egocentrikus.

Nah ilyenek akiket kifogok.

Önálloak. Nem is hianyzik szinte nő az eletukbol. De azert szerelembe tudnak esni azaz érzékenyek ez mellett ugyan, de lusták megmozdulni

Én bolygatom csak fel az életuket azzal ahogy berobbanok az életukbe. Ugy más ertelmet nyer nekik egybol az életuk. Rájönnek hogy kellek bele. Hogy nelkulem az egész milyen üres, DE nem akarják elengedni a kényelmet.

Amikor kilépek es rájuk tör viszont a "csend" nelkulem, a hiányom, na akkor jön a "nyivákolás".