Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan tudnám felizgatni,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tudnám felizgatni, hogyan legyek újra annyira kívánatos számára, hogy ő kezdeményezzen, rám vesse magát a vágytól?

Figyelt kérdés

Egy elég hosszú, rossz perióduson vagyunk túl, azt hiszem a nehezét magunk mögött tudhatjuk, viszont érthető módon nem úgy áll vissza a nőben a szex utáni vágy, mint a férfiben, hogy egyik napról a másikra tűzkész.


Én elhatároztam, hogy a kapcsolatunkat meg akarom javítani, mindent, amit tettem, ami rosszul eshetett neki, próbálom feledtetni úgy, hogy ez neki tetsszen, és újra lássa bennem azt, akibe anno beleszeretett. Érzem rajta is, hogy akarja a kapcsolatot, viszont nála lassabban megy, mint nálam.


Elkezdtem újra edzeni, a visszajelzések alapján titulálhatom magam vonzónak, próbálok a kedvében járni, a viselkedésemen is változtattam, figyelmesebb vagyok, éreztetem, hogy szerelmes vagyok belé, és hogy ő kell nekem, hogy ő a mindenem, meg hogy minden szabad percemet csak vele akarom tölteni.


Viszont ez még nem vezetett célra, a szex még nagyon ritka, és mindig én kezdeményezek. Erőltetni nem akarom, de ugye férfi létemre vannak szükségleteim (amit jelzek, csak vele akarok kiélni, a gondolataimban is ő van, ha éppen nem jutunk el aktusig..), és nehezen viselem szex nélkül, az önbizalmam a folyamatos csak általam kezdeményezett szextől már elégge kezd csökkenni. Arról nem beszélve, hogy egy ölelésétől, vagy egy sima topot viselve meglátva őt, már erekcióm van, annyira kívánom, mint a kapcsolatunk 1.2. évében. Ez egyébként nagyon jó érzés, mert sok év után ugyanolyan szerelmet érzek iránta, mint amikor az első nagy sétánkon megfogtuk egymás kezét. Próbálkoztam a fentieken túl edzés után készített kép küldésével, zuhany után félmeztelenül sétálgatással a közelében, de nem vezettek eredményre, ami a kezdeményezést, és felizgatást illeti.


Ha megölel/megölelem nyilván érezheti, hogy "harcra kész" vagyok az érintésétől, de nem erőltetem a dolgot.


Mit tudnátok javasolni, mivel próbálkozzak még? Bevált tippekre lennék kíváncsi.


Türelmes vagyok, figyelek rá, de az önbizalmam fogy, annak ellenére, hogy tudom, hogy akarja a kapcsolatunkat.


Elsősorban csalódást átélt nők véleményére vagyok kíváncsi (akik tudták folytatni a párkapcsolatukat), hogy belőletek mi hozta ki újra a vágyat, hogy le sem akartatok szállni a párotokról? (Legyen az praktika, bármi, pl. erogén zónák érintése, stb.).


Rosszindulatú kommentekre nem vagyok kíváncsi, hogy vége a kapcsolatunknak, nem szeret, van valakije, stb., mert bebizonyította számomra az ellenkezőket.



2021. dec. 22. 22:58
1 2 3 4 5
 31/42 anonim ***** válasza:
28# nálunk már jópár év ételt így. Meg nem is akarom, de ő sem.
2021. dec. 23. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/42 anonim ***** válasza:
30# rossz számot írtam
2021. dec. 23. 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/42 A kérdező kommentje:

#28 Mi foglaltunk párterápiára időpontot, mert vannak dolgok, amikben egy objektív félnek kell kimondania, ki miben hibázott. Neki is vannak olyan dolgai, amit nem ismer el, ezért úgy gondolom hasznos lesz, és megtanuljuk egymást kezelni, ha eddig nem sikerült volna.


Ettől függetlenül le kell ülni és megbeszélni, hogy mindent félretesztek, és megpróbáljátok helyrehozni, csak előre tekinteni, az egot félretéve nem dacoskodni. Nekünk egy ilyen beszélgetés sokat lendített. Én is, meg ő is dacolt, majd én kezdeményeztem, hogy mindent meg fogok tenni, hogy a hibáimat helyrehozzam, annyit kértem csak, hogy láthassam rajta, hogy akarja ő is, és akkor rendbe fogunk jönni.

2021. dec. 23. 00:20
 34/42 anonim ***** válasza:
0%
31: Hát akkor szenvedtessétek így egymást és magatokat is tovább... Megfosztva a gyerekeket is attól, hogy boldog, egészséges, jókedvű élettel teli szülők neveljék fel őket egy harmonikus családban. Ami akár eltérhet a jelen felállásról is akár.
2021. dec. 23. 00:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/42 anonim ***** válasza:
65%

34#A gyerekek köszönik, de mindenük megvan, és azt sem tudják hogy köztünk gond van. Ha olyan lenne a közeg akkor válnék, mivel ők az elsők nekem, azért vagyok még itt.


Sok sikert a párterápiához. Kitartás.

2021. dec. 23. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/42 anonim ***** válasza:
0%
35: Elhiszem neked. Csak most már jó lenne ha neked is jó lenne. Elvégre az élet nem egy önfeláldozás a gyerekeidért is, stb...
2021. dec. 23. 00:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/42 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem a megoldás elég alkalomszerű.


Nem voltál mellette, amikor szüksége volt rád. Akkor fog tudni megint bízni benned, ha látja 1-2 esetben, hogy ezentúl nem fogod cserben hagyni.


Attól, hogy a hétköznapokban azt magyarázod, hogy megváltoztál nem lesz jobb, ahogy a kondizós képektől sem. Ilyesmivel sokat siettetni nem tudsz sajnos.

2021. dec. 23. 02:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/42 anonim ***** válasza:
100%

Ami a lelkében eltört, azt nem fogja az izmos felsőtested látványa orvosolni.


A párterápiától meg ne azt várd, hogy egy objektív fél majd "kimondja, ki miben hibázott".


Egy jó terapeuta annyit tud tenni, hogy változásra képes és hajlandó, kellő önismerettel és önkritikával rendelkező embereknek tud olyan kérdéseket feltenni, amikkel segíti őket önálló felismerésekre jutni, meg tud egy olyan teret létrehozni, amiben ti ketten jobban meg tudjátok hallgatni és hallani egymást.

2021. dec. 23. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/42 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ha valakiben végleg eltört valami azt nem lehet helyrehozni. Ha a párodra már nem tudsz férfiként/nőként tekinteni akkor a feje tetejére is állhat, azt már nem hozza vissza semmi. Jó lenne megtudni, hogy ez zajlik-e épp a párodban, mert akkor feleslegesen húzzátok egymás idejét.
2021. dec. 23. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/42 A kérdező kommentje:
#39 - Jó lenne belelátni a fejébe, csak a viselkedésére és a hozzáállására tudok hagyatkozni. Az alapján szerintem helyre akarja ő is hozni, csak sokszor vannak olyan elvárásai felém, amit ő alapjában véve nem teljesít, úgy várja el tőlem. Ennek ellenére én igyekszem, aztán meglátjuk.
2021. dec. 25. 12:57
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!