Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan tudnám felizgatni,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tudnám felizgatni, hogyan legyek újra annyira kívánatos számára, hogy ő kezdeményezzen, rám vesse magát a vágytól?

Figyelt kérdés

Egy elég hosszú, rossz perióduson vagyunk túl, azt hiszem a nehezét magunk mögött tudhatjuk, viszont érthető módon nem úgy áll vissza a nőben a szex utáni vágy, mint a férfiben, hogy egyik napról a másikra tűzkész.


Én elhatároztam, hogy a kapcsolatunkat meg akarom javítani, mindent, amit tettem, ami rosszul eshetett neki, próbálom feledtetni úgy, hogy ez neki tetsszen, és újra lássa bennem azt, akibe anno beleszeretett. Érzem rajta is, hogy akarja a kapcsolatot, viszont nála lassabban megy, mint nálam.


Elkezdtem újra edzeni, a visszajelzések alapján titulálhatom magam vonzónak, próbálok a kedvében járni, a viselkedésemen is változtattam, figyelmesebb vagyok, éreztetem, hogy szerelmes vagyok belé, és hogy ő kell nekem, hogy ő a mindenem, meg hogy minden szabad percemet csak vele akarom tölteni.


Viszont ez még nem vezetett célra, a szex még nagyon ritka, és mindig én kezdeményezek. Erőltetni nem akarom, de ugye férfi létemre vannak szükségleteim (amit jelzek, csak vele akarok kiélni, a gondolataimban is ő van, ha éppen nem jutunk el aktusig..), és nehezen viselem szex nélkül, az önbizalmam a folyamatos csak általam kezdeményezett szextől már elégge kezd csökkenni. Arról nem beszélve, hogy egy ölelésétől, vagy egy sima topot viselve meglátva őt, már erekcióm van, annyira kívánom, mint a kapcsolatunk 1.2. évében. Ez egyébként nagyon jó érzés, mert sok év után ugyanolyan szerelmet érzek iránta, mint amikor az első nagy sétánkon megfogtuk egymás kezét. Próbálkoztam a fentieken túl edzés után készített kép küldésével, zuhany után félmeztelenül sétálgatással a közelében, de nem vezettek eredményre, ami a kezdeményezést, és felizgatást illeti.


Ha megölel/megölelem nyilván érezheti, hogy "harcra kész" vagyok az érintésétől, de nem erőltetem a dolgot.


Mit tudnátok javasolni, mivel próbálkozzak még? Bevált tippekre lennék kíváncsi.


Türelmes vagyok, figyelek rá, de az önbizalmam fogy, annak ellenére, hogy tudom, hogy akarja a kapcsolatunkat.


Elsősorban csalódást átélt nők véleményére vagyok kíváncsi (akik tudták folytatni a párkapcsolatukat), hogy belőletek mi hozta ki újra a vágyat, hogy le sem akartatok szállni a párotokról? (Legyen az praktika, bármi, pl. erogén zónák érintése, stb.).


Rosszindulatú kommentekre nem vagyok kíváncsi, hogy vége a kapcsolatunknak, nem szeret, van valakije, stb., mert bebizonyította számomra az ellenkezőket.



2021. dec. 22. 22:58
1 2 3 4 5
 11/42 A kérdező kommentje:

Nem azon a tényen van a hangsúly, hogy én ezzel mit okoztam benne (mert az világos számomra), hanem azon, hogy mit tudok még tenni a folyamat gyorsítása érdekében azok mellett, amivel probálkoztam. Illetve azt is leírtam, hogy akarja a kapcsolatunkat, és nem csak én teszek bele, csak neki több idő kellhet.


#8: Tehát akkor, akinek volt egy hullámvölgye, mindegy mi miatt, az ne is várjon már jót a kapcsolatától, csak vegetálást? Erre azért tudok az ismeretségi körömből ellenpéldát mondani.

Arról nem is beszélve, hogy ezelőtt másfél évvel még folyamatos volt a vágy a részéről, pedig akkor is már keresztül mentünk pár dolgon, meg egy pár együtt töltött éven.

2021. dec. 22. 23:46
 12/42 anonim ***** válasza:
97%

Nálunk is így volt, mikor én akartam ő nem, mikor ő akarta én nem.

Nem is tudna már olyat tenni hogy úgy akarjam mint régen. Belefáradtam. Nálatok majd az idő eldönti hogy késő-e, vagy nem. Ne siettesd türelem.

N

2021. dec. 22. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/42 A kérdező kommentje:
#12 Sajnálom, de ha jól értelmezem még együtt vagytok.
2021. dec. 22. 23:52
 14/42 anonim ***** válasza:
92%

Mi történt másfél éve?


Megcsalás is volt vmelyikőtök részéről?

2021. dec. 22. 23:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/42 A kérdező kommentje:
#14 Nem volt, a korábbi kommentekben leírt hibáim okozták benne a csalódást, kiábrándulást.
2021. dec. 22. 23:54
 16/42 anonim ***** válasza:
13# együtt, de vegetálunk, szex nincs pl.
2021. dec. 22. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/42 A kérdező kommentje:
Volt egy betegsége, amikor pár alkalommal nem tudott támaszkodni rám, ez hagyta benne a legmélyebb nyomot. De még utána is volt köztünk szerelem, együtt töltött minőségi idő, szex. Az utóbbi pár hónapban eszkalálódott a mélypontig a helyzet, amit nem értek miért pont ekkor, mikor az előbb említett pár alkalom után 1.5 éve lett volna a legérthetőbb. De mindegy is, az okokat tudom, meg azt is, hogy akarja ő is a kapcsolatot, csak a kérdésemre is válaszoljatok légy szíves :)
2021. dec. 22. 23:59
 18/42 anonim ***** válasza:
100%
16: A vegetálásból meg lassan átmentek fotoszintetizálásba... Vigyetek bele újra egy kis Életet... Fedezzétek újra fel egymást... Kezdjetek újra szexelni is. :)
2021. dec. 23. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/42 A kérdező kommentje:
#16 Párterápia? Beszéltek egymással a helyzetről?
2021. dec. 23. 00:01
 20/42 anonim ***** válasza:
100%

Mivel nem ismerjük így nem tudunk neked tetsző választ írni.

Lehet hogy közben megismert valakit akire számíthat.

2021. dec. 23. 00:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!