Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért csinálja ezt a srác?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért csinálja ezt a srác?

Figyelt kérdés

Pár hétig beszélgettem/ ismerkedtem egy fiúval (27), akivel találkoztam is. A chatelések során sokszor 10-20 percenként írt vissza, de volt, hogy 2-3 óra elteltével. Az első találkozásunk után el is hívott egy másodikra.

A második randi is jól sikerült, erre ő is adott célzást (nem történt csók sem).

Ezután pár nappal elkezdett úgy viselkedni, mint ha nem is érdekelném. Azt, hogy találkozni akar ismét úgy kellett kihúznom belőle, majd közölte, hogy van pár szabad perce rám.

A pár szabad percből pár szabad óra lett, és megtörtént a csók is.

Ezután pár nappal közölte velem, hogy nem tudja mit akar, nem erzi azt a pluszt, és lehet hogy nem kompatibilisek a személyiségeink, majd szépen elvàltunk egymástól.

Nem kerestem, nem írtam neki.

Azóta többször írt, keresett.

Nem értem, hogy mit akart tőlem, vagy mit nem. Nem akarok tőle már semmi különösebb dolgot ezek után, csupán bosszant ezt a helyzet.

Valaki, aki járt már ilyen cipőben, segítsen.



2021. dec. 15. 10:56
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:

Adott az egésznek több esélyt is de érzi hogy nem működik ,de mivel nincs màs kèpbe azért erölteti.


De miért nem kèrdezel be?

Miért nem írod le ugyanazt neki amit itt leirtàl?

Miért ismeretlen emberektől vársz ilyenre megoldást , vagy vamilyen mintàt amikor karnyújtásnyira van tőled a màsik?

Onnantól kezdve amúgy , hogy írta hogy bocs nem igazán fog működni , mit vársz igazàból?

Te meddig akarod rugdosni ezt a kapcsolati szarosvödröt?

Ha megírta hogy nem akar semmit, mégis mi tartanà össze a kapcsolatot , a te rèszedről a vonzalom?

2021. dec. 15. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
11# Nincs ezzel baj, véleményt tudunk mondani. Megoldani nem tudjuk a problémát.
2021. dec. 15. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 A kérdező kommentje:

11#

Rengetegszer belekérdeztem konkrétan, hogy mit akar tőlem. Vagy nem válaszolt, vagy kibújt a kérdés alól.

Nem megoldást várok tőletek, csupán érdekel, hogy más embernek hogy jön le ez az egész történet. Nekem van egy gondolatmenetem ezzel kapcsolatban, kíváncsi vagyok, hogy más hogy látja.

2021. dec. 15. 14:29
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!