Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak, hogyha a barátnőm mindenért sír?

Figyelt kérdés

A helyzet az, hogy a barátnőm tipikusan az a típus aki mindenért hisztizik. Szerencsére miattam még nem csinált ilyet. Tehát ha valamit nem vettem vagy éppen nem tudtam meg venni neki. Azért még nem hisztizett. Tehát már 2 éve 2019 (nyár) óta együtt vagyunk és azóta is körülbelül ugyanannyit kapok tőle amennyit én adok. És fordítva is. Tehát amikor több dolgot fizetek neki ő azt is mindig vissza fizeti még azt is amit teljesen csak ajándékba szánok neki. Mindig kedves, velem és másokkal is. Értelmes, jó a humora. De már a párkapcsolatunk elején is csinált ilyet. Pl amikor az a kajálda ahol enni szeretünk bezárt hamarabb. Azt hiszem azért mert ünnep nap volt. A lényeg az, hogy jó sushi és egyéb halakat lehet ott kajálni. De drága és csak ritkán eszünk ott. De az pont egy olyan nap volt amikor ezt megengedhettük volna magunknak. Mondtam neki, hogy majd másnap. De 1,5 órát sétáltunk Miskolcon haza és addig hisztizett úgy, hogy lássák is az emberek. És otthon is sírt még legalább egy órát. Mostanában is volt amikor 23-kán dohanybolt miatt hisztizett órákig. A karantén időszak alatt tehát a Covid második hullámánál és most ezek után kezdett el ez fokozodni. Mondok 1-2 példát. Egyrészt azért is sírt mert neki IPhone xs max van. És, hogy az IPhone 13 pro max miért kerül 400+ ezer forintba. És, hogy szüleivel össze dobva is csak az IPhone 13-mat tudtuk megvenni neki. Persze ő is adott bele valamennyit. Mivel melozott valamennyit a nyáron. De most jelenleg nincs lehetősége erre mert Jogásznak tanul. És neki az a baja, hogy az IPhone 13 kicsi neki. Így vetetett magának szüleivel egy. Cubot c30-at amit csak otthon használ. De a sima 13 teljesítménye is gyenge neki. Utána pedig pl azért is sírt mert neki sok a követője IG-n mert sok félmeztelen képe van és ki tett egy nagyon jót a fenekérol de nem lett meg rajta az 1000 like. Na meg voltunk efotton és, azért is hisztizett, hogy nem volt sziget fesztivál meg efotton sem nagyon volt olyan külföldi fellepő akit szeretett volna. És igaz, hogy engem még nem szekalt de már kezd idegesitove válni én ilyenkor mindig kedvesen nyugtatom. De gondolkodok rajta, hogy lehet nem kéne ilyenkor mindig annyira megsajnálni mert talán lehet azért csinálja. És szakítani sem akarok vele mert szeretem de változtatni kéne már ezen.

24/F, 22/L



2021. dec. 13. 18:39
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
Mi lett veletek azota, kerdezo?
szept. 7. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!