Kapcsolatban élek, mégis azt érzem, hogy "beleszerettem" valaki másba?

Elöljáróban megjegyezném, hogy nagyon hosszú sztori, szóval csak az kezdjen bele, akinek ez nem gond. Ja és légyszi, aki csak belém akar rúgni még egyet, meg jól lehordani, az inkább görgessen tovább, így is elég pocsékul érzem magam.

Tehát:

28 éves vagyok, 6 éve vagyunk együtt barátommal. Alapvetően jól megvagyunk, de a magam részéről nem érzem már azt, hogy szerelemmel szeretném őt. Nem arról van szó, szeretem nagyon is, de ez már rég nem olyan, mint anno. Bár ennyi év után szerintem ez valamilyen szinten érthető. Azt érzem sokszor, hogy csak úgy vagyunk egymás mellett, kb megszokásból. A szexuális életünk is egy ideje már egysíkúvá és unalmassá vált, én nem mindig élvezem. Beszéltem már vele erről, de sok érdemi változás nem történt. Ő nem a szavak embere, elég nehéz vele bármit is értelmesen megbeszélni. Ellenben, ha csak belegondolok, hogy különválunk, a sírógörcs fog el, nem tudom elképzelni nélküle az életem.

És akkor a gond. Megismertem év elején egy srácot, aki abban a pillanatban, hogy megláttam, “megfogott”. Van benne valami, nem tudom mi, magamnak se tudom megmagyarázni, de egyből felfigyeltem rá, pedig nem feltétlen az esetem. Munkájából kifolyólag viszonylag rendszeresen találkozunk, de csak pár percekre, beszélgetni nem igazán tudunk, mert mindig siet. Az elején nem láttam rajta semmi jelét annak, hogy akár csak szimpatikus lenné neki, de aztán egy közös érdeklődési kör kapcsán beszélgetésbe elegyedtünk, aminek folytán bejelölt facen (ez kb nyár elején, közepén volt). Néha beszélünk/beszéltünk messengeren (bár már egyre ritkábban vagy csak 1-2 szót), de abszolút semleges témákról. Majd váratlanul a semmiből megkérdezte nyár vége fele, hogy nincs-e kedvem elmenni egy buliszerűségbe, mert ő megy a haverjával és örülne, ha találkoznánk. Először úgy voltam vele, hogy nem, ez túlmegy a határon, de csak elmentem. Azt feltételeztem, hogy ő ezt csak egy sima “baráti” találkának szánja (utólag látom már milyen naiv és hülye voltam), de nem éppen, mert többször is megölelt tánc közben és megpróbált megcsókolni, amit nem hagytam. Sőt, kérdezte azt is, hogy elmegyek-e vele legközelebb randizni. (?) Itt jegyezném meg, neki is van barátnője. (vagyis volt, nem rég szakítottak)

Ez az eset után sok érdemi dolog nem történt, nemrégiben úgy volt, hogy megint találkozunk.. Tudom rém ostoba és rossz ötlet, de furdalt a kíváncsiság. Végül a találka többszöri nekifutásra sem jött össze, méghozzá miatta. Mindegy, ezt most nem részletezem, de a lényeg h teljesen egyértelműen látszik rajta, az írásából, a dolgokhoz való hozzáállásából, hogy nem egy “komoly” ember, nem lehet adni a szavára. Bár tény, hogy nem ismerem őt túl jól, hisz egyetlen 1x találkoztunk személyesen munkáján kívül és akkor se tudtunk nagyon beszélgetni. Tehát nem akarok úgymond ítélkezni, de vannak árulkodó jelek. Messengeren is 99%-ban hosszú órákon, akár 7-8 órán át, nem válaszol, holott látom, hogy online van. No egyszóval szerintem ő max csak kicsit szórakozni szeretett volna a barátnője mellett, nekem ez meg nem pálya.

Viszont ezzel az egésszel elérte, hogy folyamatosan ő jár az eszembe. Nem túlzok, este ő az utolsó gondolatom, reggel meg az első. Irtó gáz. Sokszor vele álmodom és hasonlók. Kb mindenről ő jut eszembe. Bármit csinálok nem tudom kiverni a fejemből, ez szerintem már lazán egyfajta érzelmi megcsalás a barátommal szemben, amit nagyon nem érdemel meg! De nem tudom mitévő legyek, hogyan felejtsem el ezt a srácot, mert nem ér annyit, hogy ennyire kilegyek miatta. Ráadásul ha egyedülálló lennék se feltétlen akarnék egy ilyen sráccal semmi komolyat, hisz első adandó alkalommal rám mozdult úgy, hogy akkor még volt bnője és rólam is tudta, hogy kapcsolatban vagyok. Tegyük fel összejönnénk.. biztos vagyok benne, hogy mellettem is lazán csajozna. Ettől független belül mélyen szenvedek és mardos a bűntudat. Tanácstalan vagyok és nem látom a kiutat. Az elején azt hittem ez csak egy szimpla fellángolás, ami idővel majd elmúlik, de kb napról-napra rosszabb. Az egyik legidegesítőbb ebben, hogy nem tartom magam egy buta embernek, képes vagyok ésszel felfogni, hogy ennek az egésznek nincs jövője, nem komolyak a szándékai az eddigi viselkedése alapján és ha titokban találkozgatnánk, abból semmi jó nem sülne ki, mégsem bírok túllendülni a dolgon. Rendszeresen beugrik az a buli, ahol meg akart csókolni, agyalok rajta, hogy vajon mi lett volna, ha. Vajon hogyan csókolhat stb.

Tudom ez most tömény önsajnáltatásnak hangzik, de mivel soha nem voltam még ilyen helyzetben, soha nem fogott meg egyetlen srác sem ennyire (akkor sem, mikor szingli voltam), egyszerűen nem tudom kezelni. Volt bárki hasonló helyzetben? Hogy a párja mellett el kezdett más iránt érezni valamit? Hogy küzdötte le és lépett tovább?