Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párom felhozta, hogy lennének olyan ismerősei, akik már csak azért fizetnének, hogy velem vacsorázzanak és bele kéne ebbe vágnom. Normális ez? Részletek lent:
Jogi egyetemet végzett lány vagyok és friss diplomásként sajnos elég keveset keresek(éppen, hogy megüti a minimálbért), amire panaszkodom is sokszor a páromnak. Szép vagyok egyébként és nagyon jó alakom van, hosszú sötétbarna haj, zöld szemek, szép baba arc.
A párom Valamelyik nap elmesélte azt, hogy az egyik haverja a barátnőjét rendszeresen viszi fel Pestre idősebb gazdag úriemberekkel vacsorázni és ezzel a lány több 100 000 Ft-ot is megkeres egy hét alatt. A dolgot egy-egy emberrel mindig csak addig húzzák hogy szexre még ne kerüljön sor, tehát tulajdonképpen ennek a lánynak állítólag azért fizetnek alkalmanként kb. 50.000 Ft-ot, hogy elfogyasszon egy vacsorát Pest valamelyik elegáns éttermében egy idősebb úrral és beszélgessen vele.
A párom szerint, mivel én százszor jobban nézek ki mint az említett hölgy így én akár többször ennyit is meg kereshetnék és idézem:
“Mivel én ismerem az ügyfélkört és te ezt magadtól nem tudnád csinálni így felezzük a pénzt, a haveromék is így csináljàk. De tudod mit, jófej leszek, tiéd 60, az enyém pedig 40 százalék!”
Azt szeretném tőletek megkérdezni, hogy vajon hogy adhat ki egy normális ember agya ilyet? Esetleg agyvérzése lehetett?
Teljesen kiakadtam ezen az ötleten, vagy talán én reagálom túl?
1. Egyáltalán nem félt vagy hogy talál ki ilyet?
2. Ha bele is mennék, és ő tényleg annyira nekem akar segíteni, hogy jut eszébe hogy lehúzza rólam majdnem a felét annak amit esetleg kapnék ezért a dologért?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Tipikus nemvàltós kèrdès.
Màr csak Angelina Jolly és Suzy kèpe hiányzott belőle.
Nettók azért fel voltak tüntetve.
3-mas incelszint
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Amennyiben nem kamu.
A párod egy strici aki futatni akar dobd ki minél előbb
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ez felháborító szerintem is.Ne engedd 70% alá.
Te végzed a fizikai munka részét,es megvan az eszköztökéd.Öve a szellemi és ismeretségi töke.
A te befektetéseid amortizálódnak,használódnak,
tehát neked több rész járna!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Úristen, remélem kamu a kérdés.
Dobd ki most rögtön, keressen magának máshol örömlány jelöltet, te meg keresel majd magad gazdag férfit ha gazdagot akarsz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én első lépésként kidobnám a pasit, mivel pénzt akar.
Rengeteg strici veszi el a nő pénzét.
Utána fizethetnél mindent is neki, esetleg meg is zsarolna hogy közzéteszi hogy mit csinálsz….
Okosan!
Lehet vacsorázni pasikkal, lehet kapni ezt azt , drága dolgokat, nem butaság!
De ezt a palit mindenképp dobd ki mert szerintem már futtatott is lányokat, ha ennyire benne van a témában és meg sem botránkozik rajta.
Egyik exem is azt mondta egyszer hogy szexből kéne élnem, olyan jó vagyok az ágyban. De mivel ő egy szegény ember volt , így tudtam hogy azért akar belehúzni engem abba, mert élősködni akar. Így is élősködött, pedig adminisztrátor voltam és keveset kerestem. Így is lehúzott anyagilag. Minden én fizettem egyedül és soha semmibe nem adott bele. Csak zabálni tudott. Rezsibe semmit nem adott, kajába semmit nem adott, virágot, csokit soha nem hozott.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Gondoltam hogy tud egy ilyen buta liba jogi egyetemet végezni, de aztán eszembe jutott, hogy Forrest Gump is elvégezte a főiskolát.
Sok boldogságot!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!