Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez így müködhet tovább?
Sziasztok, kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Kapcsolatban elég 3 éve, én 21 a párom 25 van egy kislányunk 2 éves.
És amiótta megszületett, minden elromlott köztünk szinte.
Már nem ölel,nem bujik hozzám, mindig kifogássol, a szex kevés, de ő azt mondja épp elég. Meg sem dicséri, teljesen el hidegült, lehet velem van a baj. Szülés utáni depresszióban voltam/vagyok. És ez ha nem lenne elég, két szeretemett is elvesztettem. Közben anyósom, sógornőm teljesen ki kerget a világból. Hiába szóltam a páromnak, nem tett semmit, ezért nekem kelett oda szólni hogy azért ne kritizáljuk ki a másikból a lelket. És hogyne nagy sértődés lett belőle. És én iszom a levét, szerintem már nem szeret a párom, próbálok beszélni vele de meg sem hallgat, és láttom hogy hazudik amikor azt mondja szeret. El kellene hadjam? A rosszakat még nem is írtam le, a facebook. Van neki állprofiljai,feltudtam törni egyet bele néztem, néztem a dátumot is, terhes voltam lajkolt valami más nőket, és miközben én gyászoltam ő az exevel beszélgetett. Szerintem ezel el is mondtam mindent. Azért sajnálnám ezt a 3 évet, és a lányomat amikor keresné az apját.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Próbáld megmenteni a kapcsolatot. 2 éves már a gyerek, nyugodtan rábízhatod anyósra. Menjetek el randizni. Igen, randizni, mint az elején. Legyen közös idő, amiben végre nem a gyerek körül forog minden, hanem csak ti számítotok. Jó ötlet pl. egy wellness hétvége.
A másik fontos, a kommunikáció. Beszélj vele, kérdezd meg mi bántja, min változtass és mondjad el, hogy téged mi bánt, min kéne változtasson.
Ha több ilyen próbálkozás után sem javul a helyzet, akkor sajnos lépned kell.
Állandóan beszélnék vele, kérdeztem hogy min változtasak, meg ilyenek, azt mondta semmin, ő volna az utolsó hogy rá bíznám, az utcán is el engedték a 2 éves gyerek kezét. És ha én oda mondom, a párom egyből azzal jön hogy én tiltom tőlük, meg ezt változztasam meg magamon, mert akkor elhagy, mégis vissza jött.
A randizas jó lenne, de ő biztos mondja hogy fáradt,nincs ideje stb...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem kelett őt bele kényszeríteni semmibe sem, ő nem gondolt bele milyen nevelni egy gyereket.
Egyébként külön váltunk, ő is el akart menni. Beszélünk egymással csak a gyerek miatt és kész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!