Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez így müködhet tovább?

Figyelt kérdés

Sziasztok, kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Kapcsolatban elég 3 éve, én 21 a párom 25 van egy kislányunk 2 éves.

És amiótta megszületett, minden elromlott köztünk szinte.

Már nem ölel,nem bujik hozzám, mindig kifogássol, a szex kevés, de ő azt mondja épp elég. Meg sem dicséri, teljesen el hidegült, lehet velem van a baj. Szülés utáni depresszióban voltam/vagyok. És ez ha nem lenne elég, két szeretemett is elvesztettem. Közben anyósom, sógornőm teljesen ki kerget a világból. Hiába szóltam a páromnak, nem tett semmit, ezért nekem kelett oda szólni hogy azért ne kritizáljuk ki a másikból a lelket. És hogyne nagy sértődés lett belőle. És én iszom a levét, szerintem már nem szeret a párom, próbálok beszélni vele de meg sem hallgat, és láttom hogy hazudik amikor azt mondja szeret. El kellene hadjam? A rosszakat még nem is írtam le, a facebook. Van neki állprofiljai,feltudtam törni egyet bele néztem, néztem a dátumot is, terhes voltam lajkolt valami más nőket, és miközben én gyászoltam ő az exevel beszélgetett. Szerintem ezel el is mondtam mindent. Azért sajnálnám ezt a 3 évet, és a lányomat amikor keresné az apját.



2021. nov. 3. 04:51
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
94%
Ennek vége, te is tudod. Van hova menned? Akkor ne kínozd magad tovább teljesen feleslegesen.
2021. nov. 3. 05:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
100%
Ideje szetcuccolni
2021. nov. 3. 06:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
57%

Fel kellene nőnie apává.

Meg elfogadnia hogy a nő már anya is. (Öidipuaz konfliktus. A fiuk leválnak az anyjukrol es más nokre izgulnak. Nekik egy anya nem nő. Felnotten meg kell tanulniuk ezt kezelni magukban mikor egy nőből anya lesz)


A ffiaknak emésztenie kell és érnie.

2021. nov. 3. 06:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
92%
minek kellett neki gyereket szulnod 19 evesen 1 ev jaras utan?! ennek nincs ertelmr igy, csak rosszabb lesz. van hova menned?
2021. nov. 3. 06:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
56%

4# tokmindegy mikor szül egy nő igyis úgyis benne van a pakliban hogy a ffi lelép.

Legalább 30 évesen már félig kirepul a gyereke es sugárzo szép nő lehet aki kapós es nincs a nyakán egy kisgyerek

2021. nov. 3. 06:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
54%

Folyt. Sőt ez miatt jobb hamarabb szulni es akkor nem 40 évesen kisgyerek mellett, aki tapad függ, kell egy nőnek uj kapcsolatot keresnie.

Inkabb 30 évesen egy kamasszal az új élet, mint 40 évesen egy ovissal

2021. nov. 3. 07:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
Szerintem a párod a lányod születése után jött rá, hogy igazából még nem kér az apai szerepből. Rájött, hogy túl fiatalon vállalt gyereket, s ezzel egy csapdába vitte magát, mert szeretett volna még fiatalosan, szabadon élni. Az elvesztett szabadságát siratja, s egyben tőled ia elhidegült, de ahhoz nincs bátorsága, hogy kilépjen a kapcsolatból. Nem akar a családját galád módon faképnél hagyó férfi lenni, inkább a hazudozást, szőnyeg alá söprést választja. De így ebből semmi nem lesz, csak kínlódás. Ha meg tudjátok engedni magatoknak, akkor érdemes volna elmennetek pszichológushoz párterápiára, mert ez így most már magától nem fog megoldódni. Valószínűleg menthetetlen már ez a kapcsolat, de néhány őszinte beszélgetés szakember felügyeletével mindenképpen fontos volna, hogy eldöntsétek, hogyan tovább. Annyit mindenképpen tudnod kell, hogy egy gyereknek egy szeretethiányos családban felnőni mindenképpen rosszabb, mint egy egyedülálló szülő mellett. S ráadásul simán találhatsz még párt, aki felvállalja az apa-szerepet.
2021. nov. 3. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
88%

5: mondjuk valamivel kisebb az eselye, hogy lelep a faszi, ha nem kozepiskola utan, egy ev jaras utan csinaltatod fel magad. gondolom csak ugy becsuszott, aztan mar nem akartak/tudtak elvetetni, elegge ketlem, h tervezett baba lett volna.

illetve 19 evesen konkretan semmid nincs, ha kib.sz a pasi, mehetsz vissza anyadhoz vagy az utcara.

2021. nov. 3. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 A kérdező kommentje:

Igazatok van.

Én szerettem volna gyereket, akár magamban is nevelem. Nem a kortól függ meg hogy mikor szültem.

De én úgy sajnálnám, talán mert szeretem. Ma beszélek vele.

2021. nov. 3. 09:13
 10/15 anonim ***** válasza:
100%

Nincs ennek már semmi értelme.

Te maradsz a depiben, vagy még lejjebb kerülsz, azoknak még nem jelentesz semmit.


Láttam sok ilyen reménytelen helyzetbe fásult nőt, ahhoz még túl fiatal vagy.

Látok sok szingli anyukát gyerekkel, viszonylag harmonikus élettel és főleg ESÉLLYEL, hogy összejöhet még neki egy normális családi élet.

Már 6 évesen is imádkoztam, hogy anyánk váljon már el, de sajnos nem tette meg.

A gyerek is tudja àm, hogy ez nem normális kapcsolat.

2021. nov. 3. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!