Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha mindenhol vannak hullámvölgyek, akkor miért szakítanak emberek?
Olvasom sok helyen, hogy mindenhol vannak rossz periódusok, van, amikor ismétlódik ugyanaz a probléma, majdnem szétmennek, de végül együtt maradnak párok, házasok, mert túlélnek. Van, hogy az egyik fél jobban szereti a másikat, és úgy történnek viták.
Tegyük fel, hogy szeretjük egymást, nincs harmadik. Ki kell tartani egymás mellett a bajban, akkor is, ha bánt minket néha napján, vagy szimplán paraszt napja van- mert egy részét elfogadtuk a negatív oldalának is az illetőnek a jó oldalért. Akkor miért szakítunk sokszor ilyenek miatt és mások miért nem?
Tényleg nem értem már, mit is értenek ez alatt emberek.
Velem szakítottak már úgy, hogy van egy hisztis, veszekedős oldalam, ami előjön havi 1x, közben a másik részem meg azt mondták, hogy maga a csoda és a legjobb "feleség típus". Szerettek is, mégis képesek voltak megszakítani a kapcsolatot úgy, hogy nekik is volt bőven hibájuk, de ezt elnéztem. Amikor elmondtam ugyanezt, azt kaptam, hogy nem a szeretettel van a baj, de nem bírják a feszültséget. Pedig nem volt mindennapos. Hol volt a jó oldal értékelése, a bajban való kitartás? Én miért tudom őket így nézni, és fordítva miért nem?
Mi az a pont, amikor ezeken kívül szakítani kell?
Sajnos csak a szavam van, de nem kapcsolatfüggő. Az önbizalma néha elég lenne másoknak is. A kényelem... nos ez nem egy hosszú kapcsolat után történt, hanem nagyon az elején. Tehát semmi nem indokolta, hogy velem maradjon.
És jogos, hogy ezt nem kellett volna tűrnie, mert a vörös köd után már én is elborzadtam magamtól. De tényleg nincs erre más magyarázat és ő is ezt mondta, hogy szeret és tudja ennél több van bennem. Akkor viszont szó nélkül elment volna ha azt mondom szakítani akarok vele.
"Mi az a pont, amikor ezeken kívül szakítani kell?"
Amikor egyedül jobban érzed magad, mint vele, vagy bármivel hátráltat.
15:
"En ferfiszemmel azt latom, hogy nehez a vilagban ervenyesulni. Sokat kell kuzdeni es nyelni, hogy az ember elorebb jusson."
Ez nekem a jellemtelenség kategória.
A mai világban ezt tenni életellenes.
" De a ferfiak ilyenek, mennek es teszik a dolgukat. Ha kapnak tamogatast, akkor kettozott erovel kuzdenek a celokert. Az egesz ott bicsaklik meg, amikor az otthon helyett csatater varja. Ez nem feltetlenul a veszekedest jelent, de nyugodt kornyezet helyett problemakat, feszultseget, el nem fogadassal talalkozik. "
Talán mert menet közben jönnek rá, hogy olyat tesz a párjuk, amit semmi szín alatt nem tudnak elfogadni morálisan. Támogatni?? Soha!
Szép ez, hogy a férfinak mire van szüksége otthon. Egyet is értenek, ha ezt úgy kaptam volna meg személy szerint, hogy a másik nem feszegeti szintén a feszült természetemet, és nem engedi meg magának a bántó szavakat, ami csak számára poén. Nem várja, hogy jól kezeljem, ha ő hulye, és azt is, ha én. Lehet, hogy én vagyok a rosszabb, de ő sem tökéletes, mégis ezerszer hallgattam a háttérország szindrómát..mintha elfelejtette volna, hogy ez kétoldalú történet. Amíg értékeltem, ha változik, és néztem a jó tulajdonsagait,addig ez felém nem volt egyensúlyban. Ez elég bosszantó úgy, hogy békés időszakban ömlengett, milyen jó velem, milyen gondoskodó, házias vagyok. Ja, aztan 2x voltam f*sz, és már egyből nem voltam olyan jó parti. Én meg állok ott, hogy azt hittem a többi dologgal szorosabb köteléket sikerült kialakítani.
Elment így 2 évem
Szerintem az a probléma, hogy te az alapvető ellentéteket nem akarod belátni, és azt várod, hogy ha 10 napig cukimuki konyhatündér voltál, akkor lesz szíves a 11. napon eltűrni, hogy egy fúria vagy. Nos, ez nem hullámvölgy, és senkinek nem kell elviselnie.
Először is: hosszú kapcsolatban lehet hullámvölgyről beszélni. Nem 6 hónap után, meg nem 2 év után! 2 év még jóformán a rózsaszín köd, mikor a párok érzései megszilárdulnak, mélyülnek, kipróbálták az együttélést, túlestek nagyobb nehézségen, és megfogalmazódik, hogy együtt akarnak megöregedni.
Hullámvölgy az, mikor évek óta együtt vagytok, és egy tartós nehéz időszak rányomja a bèlyegét a kapcsolatra. De (és itt a különbség!) tudod, hogy megoldjátok együtt, és lesz ez jobb is. Ilyen szokott lenni pl. a kisbabás időszak, házvásárlás, felújítás, tartós betegség, anyagi gondok, munkahelyváltás, vagy épp "csak" kicsit eltávolodtatok. Ilyenkor működik, hogy megfogjátok egymás kezét, és több energiát tesztek a kapcsolatba, hogy közeledjetek, és újra elmélyüljenek az érzelmek.
Az nem a megoldható kategória, és nem hullámvölgy, hogy ahogy jobban megismeritek egymást, előjön az igazi arcotok, és kiderül, hogy nem tudtok egy hetet kibírni veszekedés nélkül.
Te meg kicsit mélyedj el a saját fejedben, mert ha minden kapcsolatod így ér véget, akkor valamit rosszul csinálsz. Ideje lenne belátni, hogy te hol hibázol, és tanulni belőle. Egyszerűbb, mint az egész világot megváltoztatni, és azt elvárni, hogy a rossz jellemeddel együtt elviseljen valaki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!