Ha mindenhol vannak hullámvölgyek, akkor miért szakítanak emberek?

Aki a masikban hibákat keres ill hibáztat, az szimplan nem szeret.

Nekem is van olyan baratok nem is egy, (szoval pl az ex is), hogy olyanokat kifogásolnak bennem amiket nekem eszembe nem jutna a másik emberben kritizálni plane ha meg a párom akkor végképp.

Amikor olyan dolgokba belekötnek ami veled jár együtt, azok szimplan nem szeretnek.

(Es most nem olyan dolgokrol ortam amikkel képtelenség lenne élni tehát valoban szakítóok hanem olyan dolgokrol amit az aki szeret észre se venne ill nem idegesítené nem kötne bele)

Én pl. nem vagyok hajlandó elviselni, hogy bántsanak. Az mehet isten hírével. Ha azt látom, hogy a másiknak eldurranna az agya, vagy paraszt napja van, egyszer rászólok, hogy vegyen vissza, utána mehet isten hírével.

Vannak hullámvölgyek mindenhol, de nem mindegy, milyenek. Vannak problémák mindenhol, de nem mindegy, mekkorák. Mindenkinek vannak hibái, de nem mindegy, hogy a másik mennyire igyekszik ezeken javítani és mennyire kompatibilisek velem (és nyilván ez fordítva is).

Nem vagyok hajlandó minden hibát elnézni, meg a másik minden baromságát elviselni, mert magamat is szeretem. Ha a másik visszahúz, ha több rosszérzést okoz nekem, mint boldogságot, akkor menjen. Nekem pl. a havi egy veszekedés és hiszti nem fér bele. Mármint hiszti belefér, ha az nem felém irányul, hanem a másik hisztizik, hogy ez rossz, az rossz, minden egy nagy kalap kaki. De hogy rajtam verje le a saját frusztrációját, az nem. Persze, ha én vagyok a ...fej, hónapok óta könyörög dolgok miatt, stb., akkor oké, kiprovokáltam. De amúgy én nem vagyok ez a típus.

A páromnak vannak hibái. Trehány. Néha rá kell szólni, hogy csináljon meg dolgokat. Néha többször. Nem mindig elég határozott. Pocsék szóviccei vannak. Nehezen kér segítséget akkor is, ha ég a tető a feje felett. De ezekkel a hibákkal kompatibilis vagyok, jól ki tudom egészíteni, segíteni neki. (És nekem is megvannak a magam hibái, amikkel ő kompatibilis, ő tud kiegyensúlyozni.) Sokan vannak, akik egy ilyen férfit nem bírnának elviselni. Megértem, de nekem ő így tökéletes. Én meg egy veszekedős, nagy macsót nem tudnék elviselni.

Ott a határ, ahol a másik jóval több örömöt okoz, mint bánatot. És néha egy-egy aprónak tűnő dologgal több keserűséget lehet okozni egy embertípusnak, mint amekkora örömet a rengeteg jó tulajdonsággal. Ez ilyen.

"de végül együtt maradnak párok, házasok, mert túlélnek"

Ezt hogy érted?

Együtt kell maradniuk azért, hogy túléljenek?

Vannak, akiknek magasabb az életszínvonala, ők megtehetik, hogy szétmennek, jobban élnek, kiegyensúlyozottabbak, van hol lakniuk, találékonyak, stb.

3: Rosszul indokolták meg, nem úgy, hogy megértsed, mit is éreznek.

Vagy nem sikerült nekik jól megindokolni, vagy nem is akarták...

"Ki kell tartani egymás mellett a bajban, akkor is, ha bánt minket néha napján, vagy szimplán paraszt napja van- mert egy részét elfogadtuk a negatív oldalának is az illetőnek a jó oldalért."

Kitartani a bajban = a külső támadás ellen összefogni.

De ha belül van a támadás...?

Akkor egyszerűen még nem ismerted őt eléggé eddig. A párod a szövetségesed kell legyen, nem az ellenséged.

Egyrészt, nem mindegy, hogy hullámvölgy, vagy egy szakadék van. Mindenkinek vannak rossz tulajdonságai, de ettől még nem kell mindent tolerálni a másik embertől.

Másrészt, tényleg van olyan, hogy a másik mellett egyszerűen nem a jó része erősödik a személyiségednek. Hiába a szeretet, ha utálod magadat is mellette.

Harmadrészt, ha az érzelem elmúlt, vagy sose alakult ki igazán, akkor minden idegesíteni fog a másikban, akkor is, ha amúgy semmi baj nincs vele.

Véleményem szerint sokkal gyakoribb, hogy olyanhoz ragaszkodik az ember, akihez nem kéne, minthogy eldob olyat, akivel tényleg működhetne.

Egyértelmű, ha van szeretett akkor kitartanak melletted. A bántalmazó kapcsolatokban is sokan benn ragadnak, a szerelem miatt. És az kategóriákkal rosszabb helyzet.

Nálad egyszerűen csak az van, hogy bár azt mondják szeretnek, de vagy ők sem tudják mit éreznek vagy nem akarják az igazságot a szemedbe mondani.

A férjemmel akkor még csak jártam, amikor mély depressziómban előjött belőlem a fúria. Konkrétan véresre kapartam az alkarját, mert meg akart állítani, hogy mondjam el mi bajom, utána meg el akartam lökni őt magamtól, és akkor lefogta a kezeim, én pedig elkezdtem dühömbe karmolni. Ennek ellenére nem hagyott el, nem hagyott magamra. Mert szeret és megtett mindent, hogy lelkileg felépüljek. Még ezt is eltűrte.

Tehát a válaszom: bármely ok okozhat szakítást, ha már nem szeretnek, ha viszont szeretnek akkor ezek sem számítanak.