Valós a probléma vagy csak én reagálom túl?

A párommal közös életünk van, szeretetben élünk. Lehetősége van a munkáját külföldön végezni (hivatali szerv) emelt fizetésért cserébe. A munkavégzés 2 hónapig itthon történik a szokásos munkarendben és 2 hónapig külföldön ( számomra a hozzá való kiutazás hosszú távon, nem megoldható ). Ezáltal az év felét külön töltjük. Persze van lehetőség napközben beszélni, hívni egymást de sok esetben ugye az átlagos munkanapok miatt és mivel már jól ismerjük egymást nincs miről beszélni. Az így külön töltött idő engem (F) borzasztóan megvisel, nyilván Őt is de Ő az ott töltött újdonságok illetve, új környezet miatt másképp éli meg. Ezt tetőzi még számomra egy bizonyos fokú bizalmatlanság is. Megbízom benne, de a napok folyamán többnyire férfi kollégákkal dolgozik, munkán kívül közös túrák, wellness, napközbeni étkezések. Szerintem ez a legmagasabb bizalmi szintnél is szülhet aggályokat.

Nem várnám el tőle, hogy ne menjen a kollégáival sehova, mert ez nyilván irreális. Azt sem, hogy ne menjen dolgozni mert enélkül a lehetőség nélkül nehezen haladna egyről a kettőre.

Jelen esetben milyen kompromisszumot "várhatok el"? Reális egyáltalán bármit is kérni? Netalán tán, hogy a 6 hónap helyett legyen csak 4? Azt gondolom, hogy azzal, hogy én ezek leírtak mellett mellette vagyok már hoztam egyfajta áldozatot, hisz ettől vannak napok, hogy rosszul érzem magam.

Amennyiben Ő ezen semmiképp sem hajlandó változtatni és világosan közölte számomra, hogy vagy elviselem ezt a helyzetet vagy folytassuk külön abban az esetben szerintetek mi a helyes cselekedet?

Önző dolog részemről kompromisszumot kérni?

Persze szakembert is megkerestem már a problémával de sajnos csak 2 hónap múlva kaptam időpontot így addig a válaszotokat szívesen olvasom.

Köszönöm