Rengeteg veszekedes a kapcsolatban?

Azt hiszem, nagyon fontos lenne a kapcsolatotokban egy kis nagylelkűség és elegancia.

Arra gondolok, amikor ilyen piszlicsáré dolgokból valami nagy cirkusz robban ki, hogy pl mikor vàsároljunk be vagy milyen színű legyen a redőny vagy mennyi pénzzel menjünk a Lujziék lagzijába.

Intelligens ember azt hiszem, fel tudja mérni, hogy az adott kérdés neki irtófontos (mert az én barátnőm Lujzi, mert én vagyok otthon a konyhában inkább, így a vásárlás az én főzőmutatványomat befolyásolja jobban) vagy nem annyira fontos, illetve a másiknak fontosabb, mint nekem (pl. a férjed a műszaki dolgokhoz jobban ért és bár ő azt képviseli, hogy a redőny barna legyen, te meg fehéret akarsz- azért ez neki jobban szívügye).

...olyan szép gesztus azt mondani annak, akit szeretünk, hogy “ok, legyen most ez a redőny barna, mert látom, hogy ez neked nàlamnál kardinálisabb kérdés, legközelebb meg majd olyan dologban, ami nekem szívügyem, majd az lesz, ami nekem fontos(abb).”

Igen, először ebben is jó példával, gesztussal kell elől járni a másik felé, hogy idővel beálljon ebben is egyfajta egyensúly.

Ne haragudj meg, de azok a felnőtt emberek, akik kötik az ebet ÁLLANDÓAN a karóhoz és a vélt vagy valós igazukért a putris hangoskodásig is inkább elmennek egy csipetnyi méltóság és nagylelkűség helyett a másik felé.... nos nem túl értelmes emberek, de legalábbis nem tisztelik egymást úgy, ahogy egy méltó kapcsolatban ez elvárható lenne.

Nem kell itt személyiségjegyekkel jönni sem, magam is inkább a karakánabb, extrovertáltabb típusú emberek közé tartozom, de ha állandóan menne a feszkó, akkor azért elgondolkodnék azon, hogy valóban (!) tiszteljük, szeretjük-e egymást a másikkal, ha az eleganciára ennyi fikarcnyi hajlandóság sincs egyikünkben sem?

Nem kell állandóan behódolni és simulékonynak lenni, az àllandó “nekem mindegy” passzívsága majdnem olyan idegesítő egy egészséges, egyenrangú kapcsolatban, mint az állandó palàverezés.

Ha kívülről nèzed magatokat, nem tölt el szégyennel, hogy nyilvános helyen (pl a strandos példád) összeszólalkoztok, cigány mód veszekedtek, fesztiváloztok? Illik ez két egymást szerető, becsülő emberhez? (Egyébként meg proli szokás- otthon intézzétek egymás között, hamár... miért kell mások szórakozását ezzel elrontani?)

A szavak, a “lávcsi”, a “szeretjük egymást” hangoztatása mit sem ér és nagyon felemás érzést kelt, ha a rendszeres veszekedèseitekkel, a tetteitekkel egészen mást mutattok egymásnak és a világnak is.

Vajon felelős szülőnek, jó anyának/apának éreznétek magatokat, ha ebbe a putris stílusba sikerülne belenevelni a gyerekeiteket?

Volt ilyen barátnőm és mintha ő írta volna ezt a kérdést. :D

Ugyanez a viselkedés. Piszlicsáré dolgokon vérre menő vita, engedni nem tud, csak ő győzhet. A kedvencem az volt, amikor a lecsóhoz vágott cukkini vastagságába kötött bele, miközben én főztem, ő nem tett hozzá a főzési folyamathoz, csak odajött kötekedni. :DD

Nálatok annyiban más a helyzet, hogy a leírásod alapján a párod is ugyanilyen. Egyikőtök sem tud engedni. Ez minden párkapcsolatotokat meg fogja mérgezni, ha szakítotok is. Ha pl. te összejössz egy férfival, aki tud engedni, de te nem, akkor ideig-óráig viselni fogja, hogy az élő fába is belekötsz, aztán szakít veled. Lehet, hogy te ezt úgy éled meg, hogy "dehát nem direkt csinálom" meg "pedig én szeretem őt", de a másik számára ez a viselkedés maga a pokol.

Mindkettőtöknek vagy saját erőből vagy szakember segítségével le kell szoknia erről a csakazértisodabaszokneki viselkedésről, különben idős korotokig fogjátok mérgezni egymást. Vagy az éppen aktuális párotokat.

4. (hosszú) válaszoló vagyok.

Az akkor örvendetes, hogy nem ordibáltok legalább nyilvános szinten ilyen Kalányos-stílusban... de hidd el, hogy átlagosan szocializálódott, tanult emberek körében az is nagyon kellemetlen, hogy ti egymást faképnél hagyjátok.

Amikor nekünk, körülöttetek létezőknek is el kell viselnünk, hogy ti “irritatívkodtok” meg sziszegtek egymásra, az több, mint kellemetlen.

Hidd el, hogy normális ember ugyanúgy lesújtó véleménnyel van a viselkedésetekről.

Az jutott még eszembe, hogy a baráti társaságotokban, családjaitokban nincs egy épkézláb ember sem, aki visszatükrözné nektek, hogy a kis fesztiválozásotok milyen sértő, tiszteletlen és romboló lehet egy baráti összejövetelen vagy családi eseményen?

Jó, hogy felismered: ez a viselkedés nem kultúremberhez méltó. De vajon arra màr gondoltál-e, hogy nem csak te, meg a veszekedő párocskád vagytok az univerzum közepe és bizony a szeretteidnek, barátaidnak is viselni kell a rossz kedveteket, sziszegéseket, beszólásokat tőletek.

Rém tiszteletlen és hangulatgyilkos dolog ez.

Bevallom, ha az én barátaim lennétek, már talán jeleztem volna, hogy igyekezzetek konszolidálódni és ne tönkrevágni a csendes feszkókkal se egy pillanatot se a közös időből/ különben el fogtok szigetelődni, mert mi bizony neveletlenségnek èd indirekt, arcunkba pakolt agressziónak éljük meg, hogy részeseinek KELL lennünk annak, hogy ti marjátok egymást.

Gondolkodj a párkapcsolatodon kívül is: mit látnak belőled/belőletek mások, a szeretteitek?