Tönkre fog menni a kapcsolatunk?

A férjemmel egyre ritkábban élünk házaséletet. Egy hónapban örülök, hogy 3-4 alkalom van. Arra hivatkozik, hogy fáradt és stresszes a munka miatt. Egyetemre is jár, de most ott szünet van, azt hittem így jobb lesz, hátha több alkalommal tudunk összebújni. De nem..már fél éve, hogy így mennek a dolgaink. Van 2 gyerekünk, de eddig is megoldottuk a dolgot, most valahogy mégsem sikerül. Amikor megemlítem neki, hogy már lassan 2 hete, hogy hozzám sem nyúlt az a válasz, hogy én is közeledhetek. Szoktam, éjjel is, hajnalban is, de igazából nincs mindig szívem felkelteni. Ha egy kis bújástól vagy simitől nem kel fel akkor hagyom aludni inkább. És általában hagyom. Napközbeni simik és utalások vannak, de akkor is inkább én teszem őket. Ő általában akkor próbálkozik mikor már panaszkodok neki, hogy ritkán csináljuk. Olyan érzés ilyenkor, mintha csak azért csinálná, mert szóltam. Olyankor el is szoktam utasítani, mert rosszul esik. Ezt meg is mondom neki, hogy kényszerből inkább ne...

Leadtam 5 kilót is és még tervezek ugyanennyit, hátha jobban bejönnék neki, bár állítólag így is jó vagyok. A fogyásommal sem értem el eredményt, nem bújunk össze többször, pedig szerintem elég látványos a változás. Próbálok magamra odafigyelni, igaz egy 1 éves mellett nem olyan könnyű. Nem beszélgetünk, ő elmondja mi volt a melóhelyen, leenged egy kicsit aztán én is elmesélem mi volt itthon és kb. ennyi.

Nagyon hiányzik egy igazi jó, mélyről jövő beszélgetés is.

Nagyon egyedül érzem magam, de ha ezt megemlítem neki megkapom, hogy csak beképzelem és, hogy keressek magamnak barátokat a neten..

Ha hazaér nyomkodja a telefonját, gépezik, esetleg játszik a gyerekekkel.

Totál el vagyok keseredve, érzem, hogy lassan eluralkodik rajtam a depresszió, de tartom magam a gyerekek miatt.

Egyébként 28 évesek vagyunk, 8 éve együtt és én lassan apácának megyek, ha így folytatjuk. :/