Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Különböző jövőkép. Ti mit tennétek a helyemben?
16 éves korunk óta együtt vagyunk, 7 éve. Szeretjük egymást, és mindig is egymás mellett képzeltük el az életünket. Nálam (én vagyok a lány) az utóbbi időben bekapcsolt a vágy, hogy szeretnék a felesége lenni, gyerekeket, úgy érzem stagnál a kapcsolatunk, hiányzik a közös cél.
Főleg amiatt erősödhetett ez fel bennem, hogy egyre inkább látom, hogy a környezetemben olyan párok jegyzik el egymást, akik 1-2 éve vannak együtt. Nem az ő boldogságuk zavar, vagy nem gondolom, hogy mi kevésbé lennénk boldogok, inkább azt irigylem, hogy náluk a férfi kifejezi az elköteleződési szándékát.
A barátom a jövőjét inkább utazással, szabadsággal akarja tölteni, én viszont már vágynék babára, eljegyzésre. (Mindezt úgy, hogy évekig hangoztatta, hogy fiatalon szeretne szülő lenni, 26 alatt, mert az milyen jó, szóval az utóbbi fél évben fordult meg ez nála)
Fiatalok vagyunk, tudom, nem is szoktam feszegetni nála ezt a témát, de számomra egyre fontosabbá válik.
Köszi, ha végigolvastad, kiváncsi vagyok, hogy mit gondoltok, illetve, hogy volt-e hasonló tapasztalatotok
7 év? Általábn ez egy kritikus szám egy kapcsolatban. Ennél a számnál szoktak az emberek ráunni a másikra/más célokat kergetni/stb.
Légy türelemmel. Lehet elvesz és lesz gyerek is, csak úgy 5 év múlva. Ennyi idő alatt csak kiszórakozza magát. Ha most ráerőlteted a gyereket, mert te már babáznál,akkor garantáltan vagy otthagy, vagy később hagy ott megkeseredve, mert tudta kiélni magát. Te is fiatal vagy még a gyerekhez. Tanulj inkább.
A legnagyobb hiba amit csinálsz, hogy azt nézegeted, ki mikor jegyzi el egymást. Ha szeretitek egymást és ő még kicsit kettesben akar lenni veled, akkor beszéljétek meg.
De ótvar nagy hülyeség belehajszolni magad valamibe, mert a Lujzi meg a Pisti már ezt és ezt is csinálta.
Hajszolni semmiképp nem szeretném, és neki sem mondtam, hogy ez nekem mennyire fontos, hiszen racionálisan én is látom, hogy épphogy kijöttünk az egyetemről és bőven van időnk. Nyilván tudja, szoktunk erről beszélni, nem titkolom előtte, de nyomást nem helyezek rá.
Amit nehezen élek meg (és nevessetek ki nyugodtan), hogy mindig is szerettem volna fiatal anyuka lenni (23-25 körül szülni). Szinte már 17 éves korom óta várom ezt, s nehéz türelemmel lennem, főleg, hogy eddig megvolt köztünk ez a közös pont, hogy 25 éves korban gyerek. Ez most felborulni látszik, és nehezen élem meg. Fontos nekem a kapcsolatunk és csak úgy akarok gyereket ha ő is teljesen ott tart.
23 évesek vagytok, gyerekként jöttetek össze. NAGYON kevés ember lesz ilyen előzménnyel házaspár és még csinálnak is gyereket.
A barátodnak van igaza, arra valók a huszas évek, hogy járjátok a világot, ismerjétek meg egymás - vagy másokat -, barátkozzatok, építsetek karriert (bár neked ez mindegy, mert nőként úgyis kiesel majd a melóból a gyerek miatt).
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!