Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párom nem tudja elviselni, hogy később szeretném megcsinálni a házimunkát, folyamatosan szemrehányást tesz, mit tanácsoltok?
30-as éveihez lassan közeledő férfi vagyok, a párommal 7 éve vagyok együtt, abból kb 2 éve nálam él. Ő is hasonló korú. Nem volt egy határvonal, amikor megbeszéltük az összeköltözést (szeretek magam lenni), csak egyszerűen praktikusabb volt itt lennie, mert nehezen megoldható volt az utazás, egyre többet maradt nálam, és végül már itt lakott. A szüleim házában élünk, ők külföldön vannak.
Beköltözése előtt pár évvel én már itt éltem és egyetemista koromban is elég sokat laktam magam, megvan a tempóm, a szokásaim, mikor takarítok, mik a prioritásaim a teendőimben (erősen hobbi-centrikus vagyok). Mostanában elég sokat veszekedünk az miatt, hogy ő veszi jobban ki a részét a házimunkából. Otthonról dolgozik (saját vállalkozást csinál), én 8 órában egy irodában. Mire hazaérek, általában minden el van rendezve, ami pozitív, viszont folyamatosan lehord, hogy nem vettem észre ezt-azt, miért nem én csináltam meg előző nap bizonyos dolgokat.
Az összeköltözés elején a házimunkákat magam végeztem, a saját tempómban, ami őszintén néha tényleg egy picit kényelmes, de azért rendre meg volt minden csinálva. Ő ekkor még csak "vendégeskedett", majd egy ponton magától elkezdte megcsinálni a teendőket, takarítás, főzés, stb. Én sosem kértem, hogy csinálja meg ezeket, a saját feladatomnak tartottam. Azóta ha valamit nem az ő tempójában (azonnal) csinálok meg, vagy valami felett elsiklik a figyelmem rögvest megharagszik. Egyébként is rosszul viselem, ha valaki haragszik rám, ezért tőle ez még rosszabbul esik. Igazságtalannak érzem, mert sosem kérdezett meg arról, hogy ez a tempó, amit ő diktál nekem megfelel-e, ráadásul nem is közös a lakás, a szüleim háza, elvileg nekem kellene megmondanom, hogy mit hogyan (nem vagyok ilyen, sokkal megalkuvóbb ember vagyok). Akárhányszor felhozom a témát, veszekedés lesz belőle, szerinte neki van igaza, hogy semmi nem várhat, és, hogy miért nem a házimunkákkal foglalkozom, a hobbimra meg amikor lesz idő. Le szeretném tisztázni, hogy én sosem ilyen ember voltam, a saját dolgaim részesítettem előnyben, mert terveim vannak az élettel, a hobbim tárgyát próbálom naggyá tenni, így tudok haladni, a többi mindig is csak másodlagos volt.
Próbáltam magam összeszedni, gyorsabban megcsinálni ezeket a dolgokat, de úgy éreztem magam, mint egy robot, nem jutott idő a dolgokra, amiket szeretek és amiben építem magam. Igazából annyira nagy változáson a ház sem ment keresztül, lakható heti 1 porszívózással is a 3 helyett. Mondtam neki, hogy nekem nem baj, ha ő is lazít, nem robotol folyamatosan, amikor egy pici ideje is van, de neki ez nem opció. Azt állítja, hogy az egész napja elmegy arra, hogy megcsinálja azt, amit én nem teszek meg (itt azért hozzátenném, hogy szeret túlozni), ezzel őt hátráltatom a saját dolgaiban. Úgy érzem, hogy ez nem igaz, mert ő is hagyhatná a dolgokat és részesíthetné a vállalkozását előnyben, nem enne meg minket a kosz akkor sem, mert nagyságrendekkel rendezettebb környezetben élünk, mint sok közeli ismerősöm, a házimunka megvár.
A problémára lassan rámegy a kapcsolatunk, mert már nem szeretek hazaérni, hallgatni a szemrehányást, hogy nem söpröttem le a balkont, folyamatosan frusztráltak vagyunk és akárhányszor szóba jön a téma, úgy érzem nincs hely az én véleményemnek, nem élhetem az életem úgy, ahogy szeretném, mert folyamatosan mérges rám érte. Nem bírom már tovább, nyugalmat szeretnék.
Mit tanácsoltok?
válasza:Érzésem, hogy te ezt a nőt már nem szereted igazán…. Leginkább magadat szereted, saját magaddal foglalkozol. A hobbijaidnak szeretnél élni , igazán érzésem szerint a kapcsolatba sem fektetsz. Ezeket lehet, hogy érdemes lenne átgondolni.
Takarítás: én ezt tenném a helyedben:
Megbeszéljék, hogy kedves nagyra értékelem, hogy ilyen rendet tartasz körülöttem, nekem ez egyedül biztosan nem menne. Látom azonban, hogy többet vársz tőlem. Annyit tudok felajánlani, hogy egy héten mondjuk hétfőn és pénteken porszívózom/ felmosok/ bevásárolni, kukát kiviszem stb. Itt fix időt és fix munkafolyamatot megneveznék. Ezt mindig megcsinálnám. A szavam szent lenne. Ezen kívül viszont minden fajta csesztetést leállítanék nagyon határozottan. Az intimitásra figyelnék, hogy ne hanyagoljam el. Sok nő akkor lesz sárkány, ha elhanyagolják érzelmileg.
válasza:
válasza:Hát nekem nagyon visszatetsző, ahogyan magadat sajnálod. Takarítás közben a hobbidra gondolsz folyton, és így nem érzed jól magad?? Mindjárt elmorzsolok egy könnycseppet érted.
Szerintem ideje lenne felnőnöd. A felnőttek világában először a kötelességek vannak, és utána lehet a hobbiddal világot megváltani. Most komolyan, nem bírsz ki 10percet mosogatással, inkább napokig halogatod? Elárulom neked, hogy a kamasz gyerekem viselkedik pontosan ugyanígy. És ugyanilyen ideológiát gyárt hozzá, mint te.
válasza: válasza:Két éve éltek együtt, és még mindig nem működik? Nem akarlak elkeseríteni, de szerintem ezután sem fog.
Most mondhatnám, hogy az a baj, hogy nem vagytok egyformák, más a fontos mindkettőtöknek, de nem mondom, mert szerintem nem ez a baj.
Az a baj, hogy te szeretsz úgy élni, hogy senki ne mondja meg neked, hogy mit tegyél és mikor. Megértem, mert magam is ilyen vagyok. De én megtehetem, egy hosszú, amúgy kimondottan jó házasság után maradtam egyedül, és most már tudom, hogy nekem ez a megfelelő életmód. Azt teszem, amit akarok, akkor amikor akarom, és baromira jól érzem magam így. De én már leéltem az aktív éveim.
De te még fiatal vagy, neked nyilván szükséged van egy párkapcsolatra, egy társra, és az csak úgy működik, ha kompromisszumokat köttök. Hogy kinek mennyi önfeladást ér meg ez a kapcsolat, azt csak ti tudjátok eldönteni... megbeszélni?
válasza:Húú, nehéz téma. Én elég keményen OCD-vel küzdök, rendmániás, tisztaságmániás vagyok. Anyám is ilyen, simán lehet, hogy miatta ragadt át rám, mert iszonyat nagy orditozás ment ha valamit véletlenül kihagytam. Így belém rögzült.
Párom pont az ellenkezője, neki a szülei baromi lazák, így ő is ilyen. Nem halogatós típus, de nem megy a falnak, ha nincs elmosogatva 2 napig. Én cserébe még a falatot se nyelem le, de már állok a mosogatóhoz, mert anyám is ilyen volt és bennem van az ideg sajnos azóta is.
Anyám is nagy mártír volt, hétvégén szerettem 9-10ig aludni (suliztam és mellette diákmunkáztam), mire felkeltem már ragyogott a lakás és kb sírógörcsöm volt, mert tudtam, hogy mindjárt jön a hegyibeszéd és kapni fogok azért, mert aludtam!!! így is lett, minden alkalommal jött a szemrehányás, hogy ő mennyi mindent megcsinált. És nem voltam lusta gyerek, tizenévesen megtanultam főzni, intéztem a mosást, takarítást stb...
Anyám példájából tanulva, ő pár évente elüldözte ezzel mindig az aktuális csávóját. Apám 10 éves koromban ment el tőle, azaz inkább menekült. Utána 2-3 évente cserélődtek a "pótapák" , senki nem bírta. Szegényem 53 éves és most is egyedül él. Szóval az ő példájából tanulva én nem csinálom ezt. Abban a percben, ahogy érezném, hogy most hú de megmondanám mennyi mindent csináltam, leállítom magam. Ha valami zavar, megcsinálom szó nélkül. Ha segítség kell, szólok. De amúgy magától is segít, ha látja, hogy belekezdtem a takarításba.
Nekünk is rengeteg feszültség volt ebből az összeköltözésünk első 8-10 hónapjában, aztán szépen megtanultam lazábban viselkedni és elfogadni, hogy NEM vagyunk egyformák, ő meg picit jobban rákapcsolt és már magától megcsinál dolgokat.
Az arany középutat kell megtalálni. Te kicsit segíts aktívabban, ő pedig nyugodjon le, nem megy sehova a mosatlan :)
23L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!