Kicsi önbecsülés, félelem a csalódástól vagy miért "nem merem" szeretni?

Ő annyira más mint az eddigi pasik akikkel beszéltem. Vele először találkoztam és csak utána kezdtünk el beszélgetni. Már első talin is alig tudtam nem rá figyelni, valahogy vonzotta a szememet. Igaz nem az a tipikus szépfiú, viszont annyira aranyos, és kedves, és jófej. Ő az első akitől nem félek úgy mint az eddigiektől. Eddig mindig ha előre gondoltam h mi lesz pár hónap múlva mindig megijedtem, és azt mondtam köszi nem. De Vele nem így vagyok. Vele kapcsolatban is gondoltam már előre, de nem félek. Nem tartok attól, hogy túlságosan megkötné a kezem, vagy túl féltékeny lenne. Vagy h miatta nem tehetnék meg dolgokat. Vele valamiért csak jó dolgokat látok. Mégse merem elismerni, hogy szeretem. Pedig nagyon sokszor hiányzik és már alig várom a szombatot, hogy vele legyek, kettesben, hogy megöleljen, hozzábújjak. Már volt olyan gondolatom is h ő az enyém és nem adom másnak. De közbe meg attól mégis félek, hogy nem leszek elég jó neki, hogy most nem én mondom majd azt tali után h köszi nem, hanem majd ő mondja azt h bocs mégse kellesz.

én16/L ő 18/F