Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Túlreagálom a dolgokat ?
Felkerült, majd miután szóvá tettem, hogy mit keres ott, lekerült egy nő a barátom facebookjáról.
Állítólag a múltban kavartak, sok éve, csak a nő külföldre költözött.
Tegnap megint a facebookjára vissza volt véve, de nagyon kétségbeesetten tagadta, hogy az a nő nem tudja hogy kerult vissza, lehet a lista nem frissült, tehát dumált
Most megint kitörölte.
Jelentősége van ennek, vagy túlreagálom?
Igen, hogy válaszoljak én is a kérdésekre, vagy nyilvános valakinek a listája, vagy egyszerűbb nézegetni az új likeokat, azok általában új emberek.
Nem mindig de sokszor
A párom magántanár. Állandóan új ismerősei lesznek, kaotikus és sokszor kiszámíthatatlan a munkarendje, sőt, most bérkiegészítésként egy étteremben dolgozik. Az órákat kettesben tölti a diákokkal (bár gyanítom ez egyértelmű), nő nemű diákokkal is, akik gyanítom nem mind bányarémek, sőt néha meséli, hogy egy-egy be is próbálkozik. Beleőszülnék, ha állandóan vizslatnám ki, kicsoda és honnan ismerheti és mit csinál vele, stb. Arról nem is beszélve, hogy szerencsétlen álló nap egrecíroztatva lenne, ha olyan lennék mint te.
Vagy van egy kapcsolatban bizalom, vagy megtette a fene. Én már rég kiraktalak volna, illetve kiraknám a párom, ha így viselkedne. Egyrészt, ha hűséges vagyok, (én speciel az vagyok), akkor nagyon bántana a bizalmatlansága és sértő lenne a feltételezés is, másrészt betegesnek tartom ezt a magatartást.
Szóval az egész kapcsolatotok egy lyukas garast nem ér szerintem. A párod te kéne, hogy ismerd, ha szerinted csal, rakd ki. Ha nem adott rá okot, hogy gyaakofj, akkor ne keltsd feleslegesen a feszkót és ne hergeld magad, mert csak tönkre teszed a kapcsolatot.
19
Azért törölte le, mert a terrorista vadászkopó nője minden lépését figyeli és nem ér az az ismerős még egy veszekedést otthon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!