Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan lehet túlélni az első...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan lehet túlélni az első válságot egy kapcsolatban? Mit tehet az ember?

Figyelt kérdés
Másfél éve vagyunk együtt, és nagyon holtpontra jutottunk. És rettenetesen félek. Nagyon szeretem a barátom, de valahogyan mégsem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy azt szeretnénk. Valamiért már nem kívánom annyira őt, mint a legelején, így a szex egy kicsit nyögvenyelősebb, ráadásul felváltva akaratlanul megsértjük egymást. Rég ki nem mondott dolgokat mondunk el, amit rettenetesen rosszul esik a másiknak. Nem tudom mit csináljak. Próbáltuk azt is, hogy feldobjuk a szexet, de az sem hozott eredményt, egyszerűen valamiért nem kívánom esténként, hogy szeretkezzünk. Nap közben többször is rámásznék szívem szerint, de akkor meg nem tudjuk csinálni, viszont estére már kialszik a láng, és fáradt vagyok, minden bajom van. Mit tudnánk tenni? Egy közös pár napos ősz eleji nyaralás segíthetne? Vagy mit lehet tenni? Bele kell törődni, hogy vannak hullámvölgyek, és hegyek egy kapcsolatban? Csak az az igazság, hogy még soha nem voltunk ennyire messze egymástól, mégis közel. Néha már beszélni sincs kedvünk, mert attól félünk, hogy csak megsértenénk a másikat, amit pedig nem szeretnénk, inkább fekszünk egymás karjaiban, és csak simogatjuk, puszilgatjuk egymást. Mit tegyünk?
2010. aug. 25. 15:42
 1/2 anonim ***** válasza:
100%

ha napközben nem is tudtok szeretkezni valahogy izgason még jobban fel a párod hogy várd az estét. ki is hagyhattok egy-két hetet hogy kívánd(ilyenkor nincs önkielégítés se neked!!). az a nyaralás tényleg jót tenne nektek vagy pl elmenni lovagolni,kajakozni vagy valami extrémet csinálni amit azelött soha. gazdagodjatok új élményekkel hogy legyen miről beszélni. nálunk rengeteg hullámvölgy volt, egyszer majdnem vége is lett a kapcsoaltnak, de ilyenkor nagyon jó lehet ha az egyik fél megáll a sarkán és meggyőző érveket hoz fel a kapcsoalt melett, esetlegesen megoldásokat is :)

-egy fiatal lány sok éves tapasztalattal-

2010. aug. 25. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
igenigenigeeen :) igaza van előzőnek! sok újdonság kell nektek, meg nem sok szex, akkor majd megkívánjátok lehet:)
2010. aug. 25. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!