Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogosan mondtam nem-et a meghívásra?
Márciusban volt az édesanyám születésnapja, amire meghívta a páromat is, viszont a párom számomra teljesen ismeretlen okból, nem szereti az anyukám, annak ellenére, hogy jó ha maximuk 4x találkottak eddig, mindegy, meghívta az édesanyám a születésnapjára, viszont ő az utolsó pillanatban lemondta, és inkább a barátaival találkozott.
Már igazából itt ki kellett volna dobnom, mint macskát szarni, viszont most meg én lettem meghívva az ő anyukájának a születésnapjára, és tudom, hogy gyerekes, de mondtam a páromnak, hogy nem fogok elmenni, mert ha már te nem tudtál annyi áldozatot hozni, hogy elgyere az én anyukám születésnapjára, akkor én ezt fordítva minek tegyem meg érted?
Ezen természetesen kiakadt a párom, és elkezdett rám mindent mondani, hogy egy pszichopata barom vagyok, hogy miattam nem boldog, éshogy egyáltalán én minek vagyok boldog, + elkezdett olyan sérelmeket felhozni ellenem, amik nem is igazak, 3s amikor ezekkel szembesítettem, akkor megrántotta a vállát, és azt mondta, hogy amúgy is én kezdtem a veszekedést.
Tudom, gyerekes, hogy visszautasítottam a meghívást, viszont nem hagyta az igazságérzetem az egészet.










En eleve nem is gondolkodnek azon h kidobjam csak mert nem jott a csaladi partymra.
En sem megyek szivesen "anyosekhoz", ezt en tiszteletben tartom es en sem örulnék ha akaratom ellenére eroltetnék.
Es ha forditva, ők hivnak engem, akkor csak annak tükrében döntenék hogy tudok e akarok e menni vagy nem, es nem jatszmábol.





" hogy egy pszichopata barom vagyok, hogy miattam nem boldog, éshogy egyáltalán én minek vagyok boldog, + elkezdett olyan sérelmeket felhozni ellenem, amik nem is igaza"
Fhú, ez azért elég kemény. Miután 5 évig húztam egy mérgező kapcsolatot, a következő pasinál ez nekem már szakítóok lenne.
Az tényleg gyerekes részedről is, hogy ezzel próbálsz visszavágni, amiért ő sem ment a te anyukád szülinapjára, de amit ő tesz, az súlyosabb. Gondolom, te azért nem mondtad el mindenféle pszichopatának, amikor ő utasította el a meghívást.










Szerintem meg 1-1 alkalmat bőven ki lehet bírni. Nem halna bele egyikőtök sem.
Viszont az való h ezért erős túlzás szakítani. Inkább beszéljetek nyugodt állapotban.










Szerintem jogosan mondtál nemet, így én sem mentem volna el. Nem gyerekességből, hanem mert egy kapcsolat a kölcsönösségről szól. Ha ő annyit nem volt képes megtenni értem, hogy az anyukám születésnapjára eljöjjön, én sem fogom viszonozni.
A “pszichopata barom” jelző miatt pedig röpülne. Itt semmilyen tisztelet nincs a részéről.
Ez egy rossz, mérgező kapcsolat, én kilépnék.





Már miért ne lehetne szakító ok? Jogos lenne kerülni az anyóst, ha lenne részéről elfogadható ok, ami miatt kerülné, az nem indok, hogy mert csak, nekem is rosszul esett, hogy fordított esetben aznap mondta le azt, hogy eljön a születésnapra, mert inkább a barátaival találkozik, rosszul esett, de nem hoztam fel neki egyszer sem, hanem elfogadtam a döntését annak ellenére, hogy szerintem undorító viselkedés az, ha valaki inkább szervez egy találkozóit a barátaival, hogy legyen mire lemondani azt, amit megígért, én legalább nyílt lapokkal játszok.
Meg hosszútávon szerintem az, hogy nem vagyunk egyenrangúak, azaz neki lehet valamit, amit nekem nem, az nem fog sok jóra vezetni, mert például ha lesznek ünnepségek, akkor mi lesz, nekem kötelező megjelennem az ottani szülinapokon, karácsonyokon, névnapokon, de neki meg nem? Vagy ha lesz gyerek, akkor az ő szüleihez vihetjük, az enyéimhez nem? Vagy ha már közös karácsonyok lesznek, akkor az ő szüleit meglátogathatjuk, az enyémet pedig nem?





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!