Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha elrontottam a kapcsolatot de most hiányzok neki, akkor
szerethet?
Figyelt kérdés
Nő vagyok, és miattam romlott el a kapcsolat, féltem hogy csak át akar verni, és emiatt sokszor belekötöttem olyan dologba, amibe nem kellett volna.. igen, sajnos hülye voltam, és láttam rajta hogy egyre csak távolodik tőlem.. aztán szakítottunk végül, de most pár hét után azt látom rajta, hogy próbál közeledni, de még nem tudom mért. A kapcsolat elején egyébként szeretett, és nagyon vonzódott hozzám, mint én is hozzá. Szóval szerintetek előfordulhat, hogy annyira hiányzok neki, hogy túllépett a hülyeségeimen, és újra kezdené..? Nyilván okultam belőle és már nem lennék vele olyan. Csak nem tudom, hogy lehetséges-e ilyen, hogy mégis úgy érzi szeret azok után is, amik voltak.. volt már hasonló valakivel? Nem voltak egyébként nagy veszekedések, inkább csak kötekedtem vele, mert tényleg olyannak tűnt, mint aki nem vesz komolyan.. de már bánom.
2021. máj. 30. 15:53
1/8 anonim válasza:
Nem tud kit dugni. Biztos szerethet, ha kidobott és az agyára mentél... Egy ideig elviselne, de utána mehetsz utadra úgyis.
2021. máj. 30. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
2/8 anonim válasza:
Tegyél egy próbát! Semmit nem veszítesz!
Gondolj arra hogy csak egy életünk van.
2021. máj. 30. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
3/8 anonim válasza:
Énvelem biztosan nem játszanád el mégegyszer a hattyúk halálát.
Hogy ő erre képes e,azt nem tudom.
2021. máj. 30. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
4/8 A kérdező kommentje:
Milyen hattyúk halála, mégis? Semmit nem csinálok, ő rajta látom, hogy próbál a közelembe kerülni.. na jolvan, 2esnek köszi, a többiek véleményére nem adok, mert süt belőle, hogy frusztráltak vagytok. Nem is értem mit vártam egy ilyen oldalon. Nyilván az unatkozó 12 évesek szólnak hozzá 0 tapasztalattal. Nem olvasom tovább, ne írjatok.
2021. máj. 30. 18:39
5/8 anonim válasza:
Ne olvasd!
Írom a többinek.Nem te vagy az első,akinek sikerült szakításig b.szogatnia a pasiját.Az egyik Csak úgy szórakozásból(vissza lehet keresni),te meg gyanakvásból.És meg idebiggyeszted,hogy megbántad!Mivel azt kétlem,hogy egyszeri pillanatnyi eset lett volna,így a megbanasod se ér semmit.Nem bántál te meg semmit,mert ez egy folyamat volt es nem 5 perc!
Mások megbecsülik a társaikat.
Hülye az, aki visszamenne hozzád!
Persze nem ketlem,hogy vannak ilyenek is,sajnos.
2021. máj. 30. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
6/8 anonim válasza:
Te drámáztál szakításig és a kommentelők a 12 évesek? Nem csoda, hogy kivágott, szerintem se kellhetsz neki másnak, mint egy lyuknak.
2021. máj. 30. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
7/8 anonim válasza:
Tudja, hogy ezeket megbánod utólag? Esetleg van valamilyen múltbeli tapasztalat, ami alapján félsz? Akarsz ezen változtatni, ezt tudja ő is?
Szerintem amennyiben ezekre a kérdésekre igen a válasz, akkor előfordulhat, hogy szeretne adni neked még egy esélyt. Viszont azzal is számolnod kell, hogy ha ki is bekul, nem lesz olyan türelmes, mint az elején.. Sokkal könnyebben ki fogod hozni a sodrából, és újra gond nélkül el fog emiatt hagyni.
2021. máj. 31. 05:35
Hasznos számodra ez a válasz?
8/8 anonim válasza:
Nálam volt ilyen, veszekedtem vele, de volt is alapja. Tűrte a barátom egy ideig majd szakított velem. Az, hogy megbántam amit tettem? Nem, mivel azt vettem észre, hogy nem akar tőlem már semmit, csak tudja mondani, hogy kapcsolatban van. Én is tűrtem a hülyeségét és ő is tűrte a veszekedéseimet. Én se mennék vissza ezek után, ahogy velem bánt és ő sem akar visszajönni. Beszélgetünk azért, hogy kivel mivan. Le lehet pontozni, de a srác egy hülye lesz ha vissza akar menni hozzád, mivel ha már egyszer kiábrándult belőled, mert nem azért szakított veled, mert megtetszett más lány, hanem a viselkedésedért, hogyha ezt megcsináltad újra megfogod. Változtatni nem tudsz. Tanultál belőle, hogy ilyet nem csinálsz egy kapcsolatban, jön egy másik személy!
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!