Hogyan győzzem le magamban ezt a hülye érzést?

Sziasztok! Van egy nagyon friss párkapcsolatom, látszólag minden nagyon napsugaras, de bennem mégsem minden. 30-as éveinkben járunk, januárban ismerkedtünk meg egy véletlen folytán a neten (nem társkereső oldalon). Félig-meddig szakmai üzenetváltásokkal indult, és hamar kiderült, hogy nagyon hasonló hullámhosszon vagyunk, hosszú és tartalmas írogatásokkal telt a nap, ő is home office-ban volt otthon és én is (majdnem 100 km-re élünk egymástól). Gyakorlatilag épp csak alvás közben nem kommunikáltunk valamilyen színtéren egymással, amúgy a teljes napot végigbeszélgettük Facebookon, e-mailben, telefonon. Februárra mindkettőnk számára nyilvánvalóvá vált, hogy ez már rég nem szakmai csevegés, nem is csak baráti, hanem egyszerűen belezúgtunk a másikba elég rendesen.

Márciusban tudtunk először találkozni, minden tökéletes volt, leszámítva, hogy utána pár nappal covidos lett, ami nagyon megviselte, én tartottam benne telefonon, üzenetekben a lelket. Három héten keresztül húzódott a betegsége, aztán még találkoztunk néhány alkalommal (közben a külön töltött időben ugyanúgy ment az intenzív csetelés, telefonálgatás). Aztán a múlt héten vissza kellett mennie irodába dolgozni, véget ért számára a home office, és ezzel majdhogynem elvágtak mindent.

Az egyik dolog, ami nagyon frusztrál, hogy gyakorlatilag csak nők veszik körül a munkahelyén. Ez a tudat önmagában sem dob fel túlzottan, hát még azzal együtt, hogy ő egy igen kedvelt figura a nők körében. Külsőre annyira nem jó pasi, de elég sármos, viszont nagyon jó a humora, laza, közvetlen, kedves, barátságos. Sokan haverkodnak vele, a Facebookon is sok ismerőse van, bármit postol (nem magáról fotókat, hanem cikkeket, mémeket, bármit), ugranak rá, lájkolják, szívecskézik, kacarásszák, kommentelik. Ez már a kezdeti időkben is eléggé zavart, amikor még nem vallottuk be egymásnak mit érzünk, de láttam, hogy ő is lazán szívecskéz másokat, fiatal, csinos ismerős nőket is, és őt is előszeretettel. Visszatekergettem a Facebook profiljában, és láttam, hogy ez évek óta így megy. Nagyon rossz volt látni a sok adott-kapott szívecskét. :-( Aztán, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy több érzelem van köztünk, mint egyszerű barátság, meg is említettem neki ezt, hogy rosszul esik látni még akár az évekkel ezelőtti szívecskeáradatot is (amikor én még egyáltalán nem is voltam képben). Meg volt lepődve ezen, azt mondta, hogy ő ilyesmivel nem foglalkozik különösebben, nem érinti meg, ez csak egy kedves odamosolygás, nem több. Ha "jónős" képre dob szívecskét, az meg annyi, mintha az utcán megnézne egy jó csajt, aztán megy tovább.

Nem tudok pasi fejjel gondolkodni, én nem szoktam szívecskéket dobálni a Facebookon, pláne nem jópasis képekre, és ha az én profilképemre raknak férfi ismerőseim szívecskét, akkor azért egy pillanatra elgondolkodom, milyen gondolattal tette, teljesen hidegen azért nem hagy.

Amikor ezt megbeszéltük, és mondtam, hogy zavar, jól érzékelhetően visszavett ebből, bár őszintén szólva nem is szívesen mentem utána már a profiljára, ha postolt is valamit, mert inkább nem akartam látni, milyen jónők ujjongnak a postjai alatt. :-(

Aztán most, hogy múlt héten visszaállt dolgozni, egyrészt teljesen felborultak a megszokott kis mindennapjaink. Én továbbra is itthon vagyok, de ő kora reggel indul dolgozni, késő délutánig ott van, napközben dob itt-ott egy puszit, hogy tudjam, hogy gondol rám, és esténként mondja is, hogy vele voltam egész nap, tudjam, ha nem tud jelezni is. Mégis baromira hiányzik, és annyira utálom az érzést, hogy felborultak a megszokott mindennapjaink :-(. Én nehezen viselem a változásokat, így meg főleg nagyon nehéz, hogy én ugyanúgy itthon vagyok, és bár dolgozom, de közben egész nap körülötte járnak most is ugyanúgy a gondolataim, de már nem csak a napsugaras gondolatok, hanem azon agyalok, hogy mit csinál egész nap, gondol-e még rám, vagy így, hogy újra kinyílt számára a világ, és csomó inger éri, én már hátra sorolódtam?! Ott a sok bombázó kolléganő, akikkel bizonyára ugyanolyan jófej, laza és kedves, mint volt mindig is, és a munkája miatt az utóbbi napokban megint elkezdett intenzívebben postolni, reklámozni, amire megint tódulnak a szívecskék, ölelgetős szmájlik, és ha nem akarom is látom, mert az orrom alá tolja a Facebook. Közben ha mondjuk írok délelőtt, van, hogy csak este jön rá válasz, és az agyammal tudom, hogy azért, mert dolgozik, vagy vezet, vagy tárgyal, vagy akármi, és nem ér rá cseverészni most már, de baromi rossz érzés. Olyan űr van a lelkemben, mintha szakítottunk volna. Hiába mondja utána telefonban, vagy írja este, hogy mennyit gondolt rám, meg érzem minden rezdüléséből a szeretetet, ha tud, elejt itt-ott apró kis idepuszikat, meglepiket..... de olyan nehezen élem meg, hogy felborultak a mindennapjaink, és "elvette" tőlem a munkahelye, és odarakta a nőcskék elé prédának. Tudom, bíznom kell benne, és az agyammal bízom is, nem ad rá okot, hogy ne bízzak, de mégis nagyon fáj. :-( Én egy zárkózott, nehezen barátkozó, nehezen megnyíl nő vagyok, ő meg laza, közvetlen, barátságos, mindenki imádja. :-( Én is!

Mit tegyek, hogy ne marcangoljon ez az érzés?