Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit válaszoljak? Akarhat még valamit tőlem?
Múlt héten “dolgoztam” hostessként egy kisebb bulin. Igazából a koktélkészítésen kívül sok feladat nem volt, szóval tökre jóba lettem a többi hostessel, de főleg a szervezőkkel. Jóval idősebbek nálam, én nyáron töltöm a 20-at, ők meg már 30 felettiek voltak többségében. A fő szervezővel nagyon egy hullámhosszra kerültünk, 5-ig tartott volna a munkaidő, én meg délután fél 1-kor indultam haza, mert elhúzódott a buli, maradt a keménymag, utána pedig ezzel a főszervezővel beszéltem. Az is szimpatikus volt benne, hogy elmondta nekem ő ellenem szavazott a korom miatt, és a többiek szavaztak be. Úgyhogy így tökre imponált, hogy szimpatikusnak tart a korom ellenére, és nem a külsőm miatt beszélget velem. Lelkiztünk a végén, és elbúcsúzásnál le akart smárolni de csak puszi lett belőle. Bejelölt face-n, megbeszéltük, hogy majd következőleg is hív engem. Esküszöm, hogy nem ilyen szar trükk volt, de otthagytam a cipőmet nála (váltócipő), ezért írtam neki másnap. Odaadta egy haverjának aki poénkodott hogy eladja:D Mondtam neki, hogy úgy feltörte a lábam, hogy el is adhatja, szóval nem dobtam be, hogy fussunk össze, nem egy értékes cipő, annyira nem is érdekel. Viszont ma rámírt ez a főszervező, hogy ennél a haverjánál van a cipőm (aki mondta, hogy eladja), vagy hogy sikerült-e megoldani azóta? Erre nem tudom mit kéne válaszolni, csak promózzam be magam, hogy majd a kövi bulin odaadja? De nem tudom, hogy akarnak-e még hívni, nagy stalker vagyok és a főszervezőnek, akivel lelkiztem van barátnője, ezért láttam is hezitálást rajta, mikor viber helyett a face-t javasoltam. Szóval a válaszba nem tudom, hogy felhozzam-e a következő tali/buli esélyét.
Köszi a segítséget előre is! Remélem érthetően fogalmaztam😂
Akkor a felszedni kívánt srác foglalt?
Szeretnél tőle valamit? Vagy szívesen mennél még oda dolgozni?
A pasi végig dugja az összes hostess csajt. Most téged fog. Aztán amikor szóvá teszed, hogy miért dugja az utánad érkező, új csajt is, akkor kirúg.
Te meg majd kiírod ide a "Szemét volt főnököm megbaxot és most kirúgott, mit csináljak?" kérdést.
"5/6 A kérdező kommentje:
Hát nem tudom, hogy kialakulhatna e valami, tényleg közöttünk majdnem 20 év van. De én full jól éreztem magam, szóval csak a meló miatt is szívesen mennék újra. Csak ha nem akar esetleg többet hívni, akkor nem kínos, hogy én beajánlgatom magam? 😆"
De ugye nem fogsz jelenetet rendezni, ha egy nagyobb mellű lányt visz haza legközelebb?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!