Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítanál a pároddal 35 éves kor felett mert kihűltek az érzelmek?
Inkább arra irányul a kérdés hogy megéri-e kilépni egy olyan kapcsolatból ahol már nem az igazi semmi, kihűltek az érzelmek, szinte úgy élnek a felek egymás mellett mint a lakótársak. Komoly indok nincs rá hogy együtt folytassák.
Avagy... Inkább elfogadnád hogy a kapcsolat ellaposodott ugyan, de sok esetben van így, és ennyi idősen inkább már nem akarnál újrakezdeni mindent egyedül, ezért inkább vele maradsz?! Ezen kívül ebben a korban nehezebb ismerkedni és a lehetőségek is szűkösebbek, illetve ideje és energiája sincs feltétlen az embernek.
Mit tennétek? Milyen jó és rossz oldalai vannak a két eshetőségnek?
Egy kapcsolatot nem elég kialakítani, azt fent is kell tartani! Ehhez 2ember kell. Mind a 2nek tenni kell érte hogy jó legyen. És ha megpróbálnátok rendbe rakni? És mi a garancia hogy a következő jobb lesz? Talán jobb lesz de csak az elején, idővel az új kapcsolat is olyan lesz mint a mostani. Inkább javítsátok ki a hibákat....
Saját tapasztalatom: jön utána egy új kapcsolat ami rosszabb, utána egy attól is rosszabb, utána egy mégrosszabb... Évek múlva meg rájösz hogy nem is volt a mostani olyan rossz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!