A legtöbb párkapcsolatban az egyik fél általában azért van a párjával, hogy legyen valakije?

Merem remélni, hogy azért ez nem az esetek 50+%-a, de szerintem is sok esetben figyel be a "mindegy ki, csak valaki" jelenség. Akár kapcsolati függőség, akár fiatal korban menekülés otthonról, akár később megélhetési szempontból, de biztosan több embert is érint ez a probléma. Főleg az első esetben fel sem ismeri a "nem komolyan" gondolkodó fél sem, hogy nem élete párjával van, pusztán azért, mert bármit jobbnak gondol az egyedüllétnél. Esetleg még elképzelhetőnek tartom, hogy vannak akiknek nem lenne igényük állandó társra, akár érzelmi, akár szexuális szempontból tekintve a dolgot, de a család, a társadalom nyomja rájuk, hogy "így kell csinálni", ezért beletörődnek a dologba.

De továbbra sem hiszem, hogy a párkapcsolatok legtöbbje ezen alapulna.

Hát nálunk is ez volt... és a legdurvább, hogy végig éreztem hogy valami nem stimmel, amolyan női megérzéssel, de annyira szerelmes voltam hogy nem bírtam rájönni mi lappang a felszín alatt, csak a kapcsolatunk utolsó hónapjaiban és a szakítás után kezdtem meglátni, hogy így kellettem csak neki én is. Amíg én őszintén szerettem, addig ő "elvolt velem", amíg nem szedett magára mellettem egy csomó önbizalmat. Akkor aztán jöttek a visszajelzések neki, hogy nem is olyan rossz pasi. És én, a szamár már nem voltam elég jó hozzá.

Leírok pár jelet is, amire így utólag gondolok, hogy komolyan vehettem volna. Van összehasonlítási alapom, mert az első kapcsolatomban merőn más volt a felállás, ott nem csak egy titulus voltam, hogy van egy barátnőm végre, aki elfogadott, hanem az, akit kiválasztottak a sok közül.

- fontosabbak voltak a haverok, a velük töltött idő, engem sosem engedett magához annyira közel, ha baja is volt, a haverhoz rohant vele

- szexelni szinte nyűg volt neki, nem is akarta sokszor

- nem figyelt az én igényemre, a kapcsolatunkkal úgy kellett haladni, ahogy a családja, a kollégái diktálták

- soha nem láttam büszkeséget a szemében

- nem tisztelt, nem érdekelte a véleményem

- ha összefutott ismerősével az utcán, a buszon, simán hátat fordított, otthagyott hogy velük beszélgessen

- ha étterembe mentünk mindig ő rendelt először, akkor is ha a pincér automatikusan felém fordult elsőre

- ha megbántott és elmondtam neki mivel, akkor "hisztiztem"

- nem állt ki mellettem amikor az apja beszólt nekem

- az én céljaim, álmaim nem érdekelték egy kicsit sem, amikor nem úgy ugráltam volna ahogy ő fütyült, ultimátumot adott és szakítással fenyegetett. Igazából ezek már az utolsó cseppek voltak, ezután kidobtam én.

Biztos lenne még mit írnom, de nem akarom jobban felidézni.

Bocsi a kisregényért, de nagyon oda kell figyelni, ha valaki nem akar egész életében csak egy kipipálandó tétel lenni a párja listáján.

Szerintem nagyon sok ilyen kapcsolat van.

Nem akarok tippelni, hány százalék,de abban biztos vagyok,hogy az ember többsége,csak vár,hogy majd változik valami,de igazából meg sem közelíti azt, amiben élni szeretne.

Vannak ilyen kapcsolatok, de szerintem jó esetben az ilyesmit az ember észreveszi, reagál arra, hogy mikènt bánik vele a párja.

Fōleg amikor már túl vagy nèmi tapasztalaton, akkor csak észreveszed, ha ilyen helyzetbe kerültél, ha zavar, akkor meg változtatsz.