Mit csináljak ebben a helyzetben? Valaki aki volt hasonló helyzetben, kérem adjon tanácsot, mert már kikészülök.

Van egy 2,5 éves kapcsolatom. Középiskolában ismerkedtünk meg, döcögősen indult minden, miattam. Utólag visszagondolva, borzalmasan viselkedtem vele, párszor csúnyán megbántottam, és nagyon rondán beszéltem. Az akkori viselkedésemre jelentősen kihatott az alkoholista, agresszív, elmebeteg anyám. Pokol volt minden egyes nap, frusztrált, feszült, meggyötört voltam, és nem tudtam sehol se kiadni ezt a feszültséget. Így olykor pont azon csattant, aki leginkább nem érdemelte meg. Nem tudtam türtőztetni magam, sajnos páromon csattant az ostor. Ezek ellenére kitartott mellettem. Nyilván nem csak rossz pillanataink voltak, mindketten kűzdöttünk ezért a kapcsolatért. Telt az idő, párom megismerte a családom,azon belül leginkább anyám. Támogatott, hogy tálaljak ki mamáméknak, ugyanis ők a gyerekkorom óta tartó terrorról, bántalmazásokról semmit se tudtak. Idővel engedtem neki, és együtt mindent elmondtunk nekik. Igen, ő is velem volt, utyanis én nem tudtam magam sose úgy kifejezni, hogy azt más is teljesen át tudja érezni. Mamámék teljesen ugyan azt a reakciót produkálták mindenre, mint amire számítottam. Nem igazán az én pártomat fogták. Itt le is zártuk az egészet, párszor volt velük is összedördülésem,de nem jutottunk előrrébb. Párommal már másfél éve voltunk együtt, mikor anyámmal egy elég durva, tettlegességig fajult veszekedés után költöznöm kellett. Szóban nem lettem kitéve onnan ugyan, de nem maradhattam már ott. Párom anyjáékhoz költöztem. Nem volt ugyan úgy nyugtom, nem tudtam szabadulni az otthoni traumáktól, és persze anyám ugyanúgy nem hagyott nyugtot mamámékkal együtt. Mindezek hatására a szakmai vizsgámon megbuktam. Pár hónap alatt kicsit összeszedtem magam. Pozitív hatása volt a költözésnek a kapcsolatomra, kiegyensúlyozottabb lettem, nyugodtabb, és 180 fokos fordulatot vettem. Rengeteg mindenben változtam, boldogok voltunk. Aztán anyós kimutatta a foga fehérjét. Másodjára lettem kidobva,párommal együtt. Itt kezdett el ő is megváltozni. Depressziós lett, mert eltiltották a kisöccsétől. Közben megromlott kettőnk kapcsolata, minden apróságra ugrott, arra kért, hogy álljak mellette, legyek a lelki támasza, legyek figyelmesebb, de valahogy sose volt elég jó az, ahogy próbáltam segíteni. Elkezdett játszani (ps), teljesen idegbeteg lett tőle, ordított olykor. Nem bírtam elviselni, anyámra emlékeztetett. Nem tudtam hova menekülni, kezdtem begolyózni, olyan gyűlölet kezdett bennem kialakulni, leginkább anyám és anyósom felé,hogy hallani se akartam róluk. Aztán hetek után, mindketten a szakítás szélén álltunk, amikor leültünk beszélni. Felém egy számonkérés, hogy miért nem álltam mellette, holott kérte. Bármit is mondtam, nem nekem volt igazam, a végén még én könyörögtem, hogy bocsásson meg, olyan bűntudatot keltett bennem. Ezután pedig már egy esetet se tudok mondani, amikor nekem lett volna bármiben is igazam vele szemben. Nagy ritkán ismerte be. A szex szinte megszűnt, mint utólag kiderült, nem kíván, mert felszedtem 8 kilót. Egyoldalú lett az egész, én kielégítettem. Ő is felajánlotta, de visszautasítottam, nem vágytam rá így. Nagy ritkán van csak szex azóta is. Orál viszont elég sűrűn.

Úgy érzem, néha sehogy se tudok megfelelni neki, a hibáit nem hozhatom fel, nem lehet vele megbeszélni, hogy mi bánt, min kéne változtatnia, mert mindig oda jutunk, hogy én inkább a saját családomnak tegyek szemrehányást, meg majd akkor magyarázzak ha én se csinálom ezt meg azt. Ilyen "elnyomó" érvek mellett inkább meg se szólalok már, csak akkor amikor már tele van a bugyrom, vagy tényleg valami olyat csinál amit nem tudok megállni szó nélkül. Ha meg összeveszünk, hiába próbálok nyitni felé, bocsánatot kérni, egy , teljes napon keresztül szóba se áll velem, csak kérdi, hogy megérte? Most jó hogy elcsesztem a kedvét? És ez akkor is így van, ha nem én hibáztam, és nem én vagyok az oka a veszekedésnek. Mindketten makacsok vagyunk. A kapcsolatunk elején képtelen voltam beismerni hogy hibáztam, sose kértem bocsánatot. Akkor ez volt a baj. Most már az, hogy eleve minek vesztem vele össze, ha jogos, ha nem. Néha kételkedem, dühös vagyok magamra. És már tényleg nem tudok mást okolni magamon kívül, hiába változtam meg érte, ugyanúgy nem változott semmi. Szeretem, ő is engem, igaz, már nem ugyan azzal a lelkesedéssel mint az elején. Amiket leírtam, csak az árnyoldalai a kapcsolatunknak. Ha ezek nem lennének, tökéletes lenne minden. Mindketten megviseltek vagyunk már, ez a bezártság is a vírus miatt kikészít minket. Nem egyedül élünk, rokonokhoz költöztünk most. De azon kívül, hogy eljárunk dolgozni, és hazamegyünk, majd egész nap ülünk amíg le nem fekszünk aludni, nem sok más történik. A környéken sincs semmi más lehetőség, csak a séta... Unalmas már minden. Kilátástalan az egész jövőnk, dolgozunk, de minek... Nincs is annyi kiadásunk, mégse gyűlik a pénz úgy ahogy szeretnénk. Nem azért mert elszórjuk... Csak mocskosul drága minden alap dolog. Hát még egy saját ház... Nulla támogatásunk van, a semmiből indultunk. Én egy éve dolgozok, párom fél. Van egy kocsink, és az okoseszközeinkre is magunk kerestük meg a pénzt mint pl. laptop, telefon. De semmi se boldogít. Fog ez még változni? Akiknél hasonló családi zűrök és párkapcsolati nehézségek voltak, megtalálták végül a boldogságot? Hogyan lehet ezt könyebbé tenni? Mi az, ami erőt adhat, hogy kitartsunk? Már mindketten csak létezünk, olyanok vagyunk mint a zombik. Néha elkap minket egy kis pozitív érzés, hogy egyszer kijutunk ebből, és mindenünk meglesz, de amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan elillan ez. A végsőkig hajlandóak vagyunk kűzdeni, de néha jó lenne egy cél. Valami könnyebben elérhető, hogy a sok kudarc után legyen egy kis sikerélményünk.

Jézus, visszaolvasva, amit leírtam, teljesen zűrzavar van a fejemben. Érzelmi hullámvasút vagyok egész nap, reggel óta fogalmazom ezt a szöveget kisebb nagyobb szünetekkel. Hosszúra sikerült, de legalább így talán valamennyire át tudom adni, hogy mi zajlik bennem. Már csak valami megoldás szerűség hiányozna, én ugyanis kifogytam az ötletekből. Köszönöm ha elolvastad.