Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
El akar venni, de folyton azt mondja hogy úgyis pár éve van hátra. Tényleg én vagyok a szemét?
Pont a múlt héten láttam egy cikket, hogy egy férfi halálos beteg volt és az volt az utolsó kívánsága, hogy feleségül vehesse a menyasszonyát. Az esküvő utáni napon meghalt.
Nem ismerem a párodat, de ha tényleg nagyon beteg lennék és attól félnék, hogy meg fogok halni, én minden lehetőséget kihasználnék, hogy a párommal mindent megéljünk, amit csak lehet.
Ahogy a mondás tartja, aki sokat panaszkodik, az soká él.
Volt ismeretségünkben olyan ember aki 16 évesen is megakart halni, legalábbis a nagyapám monda, én akkor még nem éltem, de a halála előtt 4 hónappal azt mondta hogy jól van, szóval simán benne van, hogy amíg "nem sok van hátra" az lehet 50-60 év is.
Az én párom is mondott néha ilyesmit, de megmondtam neki kerek perec, hogy ha eleve így áll az élethez, akkor teljesen felesleges terveznünk közösen bármit is. Ha szeretne tovább élni boldogan, velem, akkor tegyen magáért és változtasson. (nálunk nem eü probléma volt, máS miatt akart állandóan agyvérzést kapni)
Én megértelek, főleg, ha előttetek gyerekvállalás áll meg mindenféle. Így nem lehet tervezni senkivel.
Mi már középkorúak vagyunk, de nekem se volt egy élmény ezt hallani.
Vannak emberek, akik lerohasztjak magukat, nem vigyaznak, es automatikusnak gondoljak, hogy a parjuk pelenkazza, etetje, itatja oket. Csak nem mindegy, hogy egy onzetlen szep kapcsolatban tortenik egy baleset, betegseg, amikor termeszetes meghozni az aldozatot.
Aztan lehet, hogy itt semmi ilyesmi nem lesz, de sajnalni kellene es barmit elnezni neki.
Nem erdemes.
Ez nagyon gáz.
Én tényleg nagyon beteg vagyok, gyógyíthatatlan. Élhetek vele 70+ éves koromig is, vagy meghalhatok holnap (autoimmun, bármikor összeomolhat a szervezetem), de a párom tudja, és mikor megkérdezte, szeretnék-e összeházasodni, persze, hogy igennel válaszoltam. Attól, mert ez van velem, nem sajnáltatom magam.
Annyi, hogy gyerek nem lesz, de nem találok ki mindenféle indokot, meg nyavalygok, hogy jaj, de rossz, lehet holnapután belehalok.
32n.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!