Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítani szeretnék a barátnőmmel, de nem megy. Hogy hidaljam ezt át?
Pár hónapja kavarog ez a gondolat a fejemben, hogy jobb lenne nélküle. Új munkahelyem lett és nagyon sok mindenre kell figyelnem és úgy érzem nem tudom megadni neki azt a figyelmet és időt, amit megérdemelne és emiatt folyamatosan vitatkozunk apró dolgokon. Az utóbbi két hétben pedig már olyan szinten ki voltam emiatt készülve, hogy voltak napok, amikor a hányinger kerülgetett. Ezek mellett azt is érzem, hogy túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy "elköteleződjek" és ennyi pluszt beletegyek a kapcsolatba, hogy működjön. Tegnap úgy mentem át hozzá este, hogy szakítok vele és teljesen megvoltam győződve róla, hogy mennyi fog, de amint megláttam mosolyogni, amikor megérkeztem rögtön inába szállt a bátorságom. Nincsen vele semmi baj, szeretem és fontos nekem, de úgy érzem, jobb lenne nélküle nekem és vice-versa. Nem szakítottam még soha senkivel így nagyon nehéz nekem ez. Nem akarom megbántani, de tudom, hogy a szakítás lenne a megoldás. Belülről már felőröl és a dolog engem.
24/F és 23/N
"Menjek át hozzá és nyíltan rögtön mondjam meg, hogy szakítanunk kell?"
Ha szakítani akarsz vele, akkor igen. Nem kell kerülgetni a forró kását, legyél őszinte és egyenes. De ezután valószínűleg találni fog valaki mást és boldog lesz vele. El tudod ezt fogadni?
Hát...szerintem ez mindenhogy fájdalmas lesz, főleg neki. :( De legalább őszinte leszel vele..
Ha minél tovább húzod, annál nehezebb lesz.
A szünetet MOST felejtsd el! Vagy szakíts, vagy ne, de ne bohóckodj és ringasd hamis álmokba mindkettőtöket.
Az egyik exem is szünetet kért, hónapokig! vártam rá, és mikor megtudtam ismerősöktől, hogy ő amúgy már rég továbblépett és éli az életét (nem volt csaja), mit ne mondjak, rettentően "boldog" voltam.
Feleslegesen vártam rá, mert gyáva volt normálisan szakítani, inkább választott egy félmegoldást, és utána elfelejtette közölni, hogy ja, amúgy nem jövök már össze veled.
32n
A sima szakítás is fájdalmas, persze, de ez a szünet-dolog - esélyt nem hagysz a másiknak, hogy normálisan továbblépjen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!