Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit kellene tennem ebben a helyzetben?
Sziasztok! Nos, a problémám, hogy 3 éve vagyunk együtt a párommal és úgy érzem, a haverjai fontosabbak, mint én. Persze nem kell eldobni egy kapcsolat miatt a barátokat, a gáz az, hogy velem nem hajlandó programokat csinálni, mert olyankor fontosabb a pihenés, de a haverjai ha kitalálják, hogy kimennek az erdőbe bográcsozni, oda megy velük. Itt a hosszú hétvége, mondtam, hogy menjünk el sétálni a közeli parkba, térre, de nem. Most éppen megint a haverjaival van és tölti az idejét, holnap pedig megy velük az erdőbe bográcsozni. Nem lakunk együtt, de ahelyett, hogy végre együtt tölthetnének a 4 napot, mert egyikünknek sem kell dolgozni, ő minden nap minimum 1-2 órát a haverjaival van. Egy haverja kb. 10 perc sétára lakik tőle és egyik hétvégén is írt neki, hogy pár haver összeült, menjen át ő is. Persze ő ugrott azonnal, kérdeztem, hogy nem nézzük végig a filmet, s nem töltjük el kettesben az estét (arról volt szó, hogy aznap este megnézünk egy filmet és iszogatunk, beszélgetünk)? Ő erre azt felelte, hogy most hívta a haverja, de nézzem csak végig, nem baj, ha a gép bekapcsolva marad, aztán feküdjek le nyugodtan aludni, nemsokára jön. Így a filmet végignéztem, majd lefeküdtem aludni.
Tanácsolták már, hogy ha valami bánt, zavar, mondjam ki. Én ezt ki is mondtam neki, hogy túl sok időt tölt a haverjaival, engem miattuk elhanyagol, de egyik fülén be, másikon ki. Mit tehetnék még?
Keresztkérdés: miért nem mész a haverjaival és vele bográcsozni? Jó programnak hangzik.
Vagy talán ki vagy tiltva a hisztik miatt? :D
#1, ugye te sem gondolod komolyan?!
Én olyat nem írtam, hogy minden percünket töltsük együtt vagy lógjunk egymáson!
Csak ha átmegyek és hajnalban is lelép egy haveri összeülés miatt, szerintem gáz.
Másrészt nagyjából másfél éve csináltunk közös programot, ide értve akár egy sétát is.
#2, ebben mi a hiszti?
Neked nem lenne kellemetlen, ha átmennél hozzá és lelépne a haverok/barátnők miatt folyton, egy romantikusnak tervezett éjszakáról is?
Azért nem megyek velük, mert rajtam kívül 1 nő sem lenne. Az a típus meg nem vagyok, hogy ne engedjem el a wc-re se egyedül. Pont emiatt nem szeretné ő sem, hogy menjek ilyen pasis programokra, mert azt mondja, unatkoznék, amiben teljesen igaza is van, így én sem akarnék így menni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!