Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elmenjek így a (volt)párom szüleihez?
Szakítottam 5 év után a párommal januárban, mert nem bírtam már, hogy nem vállal fel a szülei előtt (mindketten férfiak vagyunk) és folyton ők az elsők én meg "fogadjam el" meg "értsem meg". Akkor kiakadt, ígérgetett össze-vissza, persze a telefont fel nem emelte volna, hogy végre elmondja az igazat. Végül január végén elköltözött, de azóta is kb minden nap ír vagy hív.
Múlt héten eljött és azt mondta, hogy mesélt rólam a szüleinek és azt beszélték meg, hogy most hétfőn úgyis otthon lesz a család, vigyen el bemutatni. Nem tudom mennyire higgyek neki, fura így a semmiből ez a nagy pálfordulás. Már olyanok jutnak eszembe, hogy nem is mondott otthon szart se, és így rajtam csattanna a dolog, nem neki kell szembenéznie a szüleivel. Vagy remélte, hogy elég nekem a gesztus és nemet mondok. Vagy nem tudom. Persze nyilván kérdeztem tőle, hogy mi ez most hirtelen, annyit mondott, hogy most jött rá hogy igazam volt.
Nem úgy ismerem, mint aki hazug lenne, de a szüleitől mindig nagyon tartott, nagyon meg akar nekik felelni.
Hát jobban jár a csávó ha nem mész. Eddig azért rinyáltál neki, hogy nem visz a szüleihez, most meg azért mert igen. Játszadozol vele, jajj most szakítasz, de azért élvezed, hogy minden nap nyalizik továbbra is.
Remélem felébred és otthagy a pitsába.
Hát, igen, ennyi idő után már nehéz elfogadni azt, amit évek óta próbálsz vele megbeszélni. Ráadásul annyira összegyűlt, hogy feladtad és szakítottál
Ismerem ezt az -értsem meg- szöveget..
Kérdés hogy túl tudsz e lépni most a sérelmeiden, és ő ezen a gesztuson kívül, szánni fog e időt arra, hogy addig beszélgessetek a sérelmedről, amíg fel nem dolgozód.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!