Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
El lehet veszíteni a kontrollt a vágyak miatt?
"védekezés nélkül szeretkezel a pároddal"
Ehhez nagyon hülyének kell lenni. Ilyen szituban a nőt nem értem, hogy hogyan mehet ebbe bele, amikor tudja, hogy ő faraghat rá? Miért engedi ezt? Csak mert a fiúja szépen nézett? És kiscserkész becsületszóra esküdött, hogy nem lesz semmi baj? Amikor esetek milliói cáfolnak erre rá?
A férfi pedig nem törődik azzal, hogy tönkreteheti a nő életét? Ennyire nem érdekli? "Úgyis álnevet adtam meg, úgyis lelépek" elven? Mi történik ezzel a világgal? Azt lehetne gondolni, hogy a "minden kikötőben van gyerekem" kapitányok világa már eltűnt.
Hol marad a logika?
Már nem azért de miért kell ilyen negatívan hozzá állni?
#1-es vagyok.
A barátnőm akar gyereket én nem.
A pillanatnyi vágy miatt ha véletlenül mégis lenne belőle gyerek akkor se hagynám el. Akkor lenne gyerekünk és kész. Felneveljük és boldog család leszünk. Nem csak az létezik, hogy nem akarok gyereket ezért ha még is lesz ott hagyom meg ilyenek. Így jött össze a saját hülyeségemből de vállalni is lehet érte a felelőséget. És végülis azért nem olyan szörnyű egy gyerek, csak kevesebb lesz a szabadidő és sok minden megváltozik majd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!