Hogyan és mikor mondjam el az elmondhatatlant a férjemnek?

Nyáron lesz 2 éve, hogy összeházasodtunk, 5 éve vagyunk együtt, nemcsak a férjem, hanem lelki társam, barátom is egyben. Ennyi idő után is minden nap szoktunk mélyebben beszélgetni, a harmonikus kapcsolatunk fő pillére, hogy mindent megbeszélünk, és közösen keresünk a problémákra megoldást. A legnagyobb problémámra azonban biztos vagyok benne, hogy nincs jó megoldás, olyan kompromisszum, mely mindkettőnk számára egyaránt elfogadható lenne, pedig rengeteget rágódtam rajta már. Imádja a gyerekeket, közeli barátainak az elmúlt 1-3 évben sorra születtek a gyerekeik, szeretne sajátot is. Nagyon jól kijön a kicsikkel, a gyerekek is ösztönösen keresik vele a kontaktust. Beszéltünk még a kapcsolatunk legelején erről a kérdésről, akkor elmondtam neki, hogy először a karrieremben szeretnék egy bizonyos szintig eljutni, valamint nem kevés bakancslistás helyet bejárni a világon, utána esetleg beszélhetünk róla. Egyre erősebb bennem az érzés, hogy nem akarok gyereket, egyszerűen nem érzem magam jól a társaságukban, zavar a sírásuk, gügyögésük stb. Nem lenne tisztességes, ha a férjemet megfosztanám attól, hogy apa lehessen, másik oldalról nézve egy gyerek sem érdemel olyan anyát, aki nem szereti őt önzetlen szeretettel, tiszta szívvel. Arra gondoltam, hogy az lenne a legkevésbé ellenemre, ha egy iskoláskorú (min.6-7 éves) gyereket fogadnánk közösen örökbe a későbbiekben, néhány év múlva, mivel a nagyobbacska gyerekekkel jobban kijövök. Persze ez is csak félmegoldás lenne, de jobbat egyszerűen nem tudok kitalálni. Ti hogy viszonyulnátok mindehhez, ha a férjem helyében lennétek?

Kizárólag konstruktív véleményekre vagyok kíváncsi, gyalázkodó, válásra buzdító kommentekből nem kérek!