Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez a barátság kinyírhatja a párkapcsolatomat?
Röviden két éves kapcsolatról van szó, amiben eddig semmi félrelépés, még félrenézés sem volt köztünk.
Úgy két hónapja képbe került egy munkahelyi átszervezés miatt egy új, ráadásul szingli kolléga nő, akivel elég jó kapcsolatot alakítottam ki, közben kiderült, hogy őt áthelyezik újra, így mivel nem akartam elveszteni a barátságát, javasoltam, hogy találkozzunk mint barátok néha-néha. Ezt vázoltam barátnőmnek, és nem volt boldog, hogy finom legyek, sajnos elég féltékeny fajta.
Emiatt úgy jegeltem a dolgot előtte, és így titokban hoztam össze a találkozást, az első, aztán a másodikat és a többit!
De és ez egy nagyon lényeges elem, ezek ténylegesen baráti találkozások, tehát ilyen közös kirándulás, vásárlás stb. Meg is beszéltük, hogy ő nem akar tőlem semmit, és én sem tőle. Csak az a baj, hogy közben egymás társaságát igencsak élvezzük, miközben kinézetre egyikünk sem jön be a másiknak. A baj főleg az, hogy ezeket a találkákat jobbára titokban tartom, hogy barátnőmmel ne legyen gond a féltékenysége miatt. Ergo úgy érzem, hogy lelkileg megcsalom, de bevallom sem őt mint barátnőt, sem az új barátomat sem akarom elveszteni, akivel tényleg nem akarunk semmit egymástól kapcsolati szempontból.
De valósággal rettegek, hogy a barátságunk szorossága ha kiderül, gyakorlatilag minden héten találkozunk legalább egyszer, szóval ha ez így kiderül, az akkor kinyírja ezt a párkapcsolatot a féltékenység miatt.
Sajnos barátnőm nem nagy híve a férfi-nő barátságnak, ezt tudom róla. De egy barátság miatt meg nem akarom elveszteni.
mielőtt kérditek a lány akivel barátkozom eléggé kétségbe van esve szintén, ő folyton bíztat, hogy valljam be, hogy mi így összejárunk, meg ő meg akarja ismerni a barátnőmet is, szóval ő tényleg nem akar tőlem semmit, és neki is kínos, még mondja is, hogy attól fél, hogy miatta megyünk szét majd.
9.irtó buta.
Életem szerelmét sem helyezem előbbre, ha választásra kényszerítene. Nem vagyok senki kutyája.
De, férfiként ha ennyire kötődsz egy másik nőhöz, nem lehet hogy ez hiányzik a barátnődől, mármint van benne valami ami a párkapcsolatodbsn nincs
23. Nyaljam ki? Milyen magas értelmi színvonalat képviselsz :)
Ebből látszik, kb. 16 éves vagy, vagy a szinted rekedt ott meg.
Felnőtt emberek, megsúgom nem írják elő, ki kivel barátkozhat.
Neked lehet, nekem nem mondhatná meg senki mit hogy tegyek és mikor. És nem is merték eddig. Tisztelet mint olyan, létező fogalom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!