Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ez a barátság kinyírhatja a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez a barátság kinyírhatja a párkapcsolatomat?

Figyelt kérdés

Röviden két éves kapcsolatról van szó, amiben eddig semmi félrelépés, még félrenézés sem volt köztünk.

Úgy két hónapja képbe került egy munkahelyi átszervezés miatt egy új, ráadásul szingli kolléga nő, akivel elég jó kapcsolatot alakítottam ki, közben kiderült, hogy őt áthelyezik újra, így mivel nem akartam elveszteni a barátságát, javasoltam, hogy találkozzunk mint barátok néha-néha. Ezt vázoltam barátnőmnek, és nem volt boldog, hogy finom legyek, sajnos elég féltékeny fajta.

Emiatt úgy jegeltem a dolgot előtte, és így titokban hoztam össze a találkozást, az első, aztán a másodikat és a többit!

De és ez egy nagyon lényeges elem, ezek ténylegesen baráti találkozások, tehát ilyen közös kirándulás, vásárlás stb. Meg is beszéltük, hogy ő nem akar tőlem semmit, és én sem tőle. Csak az a baj, hogy közben egymás társaságát igencsak élvezzük, miközben kinézetre egyikünk sem jön be a másiknak. A baj főleg az, hogy ezeket a találkákat jobbára titokban tartom, hogy barátnőmmel ne legyen gond a féltékenysége miatt. Ergo úgy érzem, hogy lelkileg megcsalom, de bevallom sem őt mint barátnőt, sem az új barátomat sem akarom elveszteni, akivel tényleg nem akarunk semmit egymástól kapcsolati szempontból.

De valósággal rettegek, hogy a barátságunk szorossága ha kiderül, gyakorlatilag minden héten találkozunk legalább egyszer, szóval ha ez így kiderül, az akkor kinyírja ezt a párkapcsolatot a féltékenység miatt.

Sajnos barátnőm nem nagy híve a férfi-nő barátságnak, ezt tudom róla. De egy barátság miatt meg nem akarom elveszteni.

mielőtt kérditek a lány akivel barátkozom eléggé kétségbe van esve szintén, ő folyton bíztat, hogy valljam be, hogy mi így összejárunk, meg ő meg akarja ismerni a barátnőmet is, szóval ő tényleg nem akar tőlem semmit, és neki is kínos, még mondja is, hogy attól fél, hogy miatta megyünk szét majd.



2021. márc. 13. 18:41
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
91%
Én repítenélek. Nem a "barátod" miatt, hanem mert a pofámba hazudtál. Tovább már nem is ragozom, hogy egy "barát" miatt nem kell titkolózni, hazudozni. Te meg a "féltékeny" barátnődre fogod. Te mit szóltál volna, ha ő újított volna be a kapcsolatotok alatt egy új pasi havert? Na ugye. Nincs problémám a férfi - női barátságokkal, amennyiben az a személy már a kapcsolatunk előtt is jelen volt az életében - mégis velem jött össze. Mellettem viszont baromira ne vágyjon más ÚJ nő társaságára,mert akkor lehet menni szépen hozzá.
2021. márc. 13. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
82%
még magatoknak sem valljátok be, de eztöbb mint barátság. csak képzeld el jó erősen, hogy mostantól a barátnődnek akad egy férfi barátja akivel minden egyes héten eljárkál bevásárolni, ezt azt csinálni, órákat dumáálni. Szerinted ő nem akarná megdugni a barátnődet, mert te se tennéd az havernőddel? Ráadásul ha az új szingli nő tényleg bepasizik, most őszintén mit éreznél, hogy elképzeled minden este azzal a pasasal szexel?
2021. márc. 13. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:
92%
Két hónapos "barátság" rohadt mély lehet. Ebből megcsalás lesz előbb-utóbb.
2021. márc. 13. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
100%
Tehát 2 hónapja van egy legjobb barid, akivel minden héten titokban összejárogatsz. Hát a barátnőd helyében kvára nem hinném el ezt a nagy barátság szöveget. Ki fog derülni úgyis és akkor totál szarban leszel. Inkább mondd el, legalább elébe mész a problémának.
2021. márc. 13. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
91%
ja és még valami. tapasztalataim szerint a férfiak nem barátkoznak oylan nővel, aki ne lenne számukra dugható. azaz nem az 50 éves jó dumás marikával jönnek össze esténként borozni. tekints rá a szingli kollaganődre. Ugye hogy olyan korú, alkatú, kinézetű, amilyen nővel te el tudod képzelni a járást is.? Na ugye. itt az érdek a nagy barátságra. az meg hogy heti szinten összejártok, utánamászkálsz a nőnek, nem bírod elengedni mert olyan jó vele...egyértelmű bizonyítk. az érzelmi megcsalást már megkezdted. gondold át inkább jó alaposan a mostani kapcsolatodat. mi tart még benne? hogy lettél hirtelen nyitott egy másik nőre? ha tényleg minden oké lenne köztetek, akkor erre a nőre rá se néztél volna, nem hogy még hívogatod.
2021. márc. 13. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:
96%
Szegény barátnőd.
2021. márc. 13. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
90%

Minek hazudsz még magadnak is?

Elárulok egy titkot: egy tökéletesen működő kapcsolatban egy ember nem vágyik azonos nemű ember barátságára, legalábbis nem így.

Ha valóban barát lenne, akkor mennétek hármasban.

Én voltam jónak hitt kapcsolatban, amiről pont akkor derült ki, hogy nem is olyan jó, mikor elkezdtem haverokat keresni az interneten. Persze, csak "barátkozok", mondtam magamnak, ez teljesen normális. Miért ne lehetne ellenkező nemű barátom?

De ha annyira csak barát, miért is nem találkozunk hármasban? Ja, mert hogy csak kettesben akarok vele beszélgetni...

Na ez nem barátság.

A kapcsolatod pedig szar.


Mióta valóban boldog kapcsolatban élek, azóta fel sem merül bennem, hogy ellenkező neműekkel kettesben talalkozgassam. Kicsit sem vágyom rá. Mindent meg tudok beszélni a párommal, nincs szükségem arra, hogy ellenkező neművel lelkizzek.

Természetesen van régebbről fiú barátom, de alap, hogy nem kettesben nyomulunk

...

2021. márc. 13. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
93%
Ez nem csak barátság. Hiába akarod magaddal elhitetni, ez több. Amit titkolunk, ott van valami. Ha titkolózol miatta a barátnőd előtt, akkor többre tartod mint a párod. Ha csak barátság lenne, akkor hármasban is járkálhatnátok ide-oda.
2021. márc. 13. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:
87%
Szerintem szervezz a lannyal es a baratnoddel kozos programot, hatha osszebaratkoznanak, s max csak egy talalkozast valj be, mert orokre elveszited a baratnod bizalmat
2021. márc. 13. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:
100%
Hát ennek a buktának jól megágyaztál már most. Mondjuk áthívhattad volna és bemutathattad volna a párodnak. De neeem te titkolózol és taálkozol vele. Ha ez kiderül mégis mi a fészkes fenét gondoljon a másik?? Komolyan kérdezem, normális vagy??
2021. márc. 13. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!