Nárcisztikus a barátom?

2 éve járok a barátommal, de az utóbbi időben teljesen más a viselkedése. Sokat veszekszünk minden apróság miatt, és akármi is legyen a téma, mindig elintézi, úgy csűri-csavarja a szavakat, hogy biztos neki legyen igaza, és én érezzem magam sz@rul.

Egyébként soha nem dolgozott, suliba se jár, hanem 20 évesen is a szüleitől, mamájától kér zsebpénzt cigire, energiitalra. Ha éppen a szülei nem adnak, akkor pedig rámparancsol, hogy én adjak neki, vegyem meg neki a cigijét, kólát, minden hülyeséget.. próbàltam már kiállni magamért, hogy nem leszek az anyja, aki eltartsa, de akkor meg ordibál rám, és zsidónak hív. Elég gyakran megfélemlít.. (ő pedig soha nem vesz nekem semmit, randira sem visz, se nem ajándékoz).

Amikor nála vagyok, mindenféle dolgot kér tőlem, süssek neki ezt, hozzak be neki amazt, menjek egyedül a boltba. Tehát ugráltat minden hülyeségért, ő meg egész nap a gép előtt pöffeszkedik. De amikor szóvá teszem, hogy legalább foglalkozzon velem, azzal jön, hogy ő ezt mind azért csinálja, mert én mobilozok nála folyton. Ami pont fordítva van, hiszen ő a kelés pillanatában kapcsolja a számítógépet. Abszolút nem is akar velem foglalkozni, nem érzem szeretve magam, nem ölelget, soha nem dicsér, nem figyel rám, hanem folyamatosan kritizál, rengeteget ordibàl velem, provokál, idegesítőnek hív. Mostanában lefeküdni se van kedve, minden próbálkozásomra azt mondja, hogy álljak le, vagy hogy nincs kedve. De mikor fordított helyzetben van ilyen, akkor hatalmas hisztit csap, nyomorultnak hív.

Volt olyan időszaka régebben, hogy más lányokkal írkàlt, és bevallása szerint azért tette, hogy a barátai elismerjék, hogy ő milyen f@sza gyerek.. Vagy volt olyan is, hogy én vettem magamnak drága dolgot, és ő pedig a baràtainak a sajátjaként állította be, és dicsekedett vele. Illetve szeret nagyon az apja pénzével is dicsekedni.

Másik idegesítő szokása, hogy én valami történelmi dolgot nem tudtam, őt pedig az apja megtanította ezekre, és ha valami butaságot mondtam, akkor sokszor ugyanazt elismétli, és megaláz, hogy milyen buta vagyok. Amikor gimibe jártam, és valami dolgot nem jól tudtam, akkor is napi szinten hallgattam az ilyesmit, hogy chh gimnazista ilyet nem tud...

De amikor én őt haszontalannak hívom,(mert tényleg szégyen, hogy 20 évesen hisztizik, hogy ő biztos nem fog dolgozni, illetve egyszer történt olyan is, hogy nem akart elmenni a boltba a bankkártyámmal, mert ő nem tudja leolvasni a terminálon), és elmagyaráztam, hogy nem a történelmi dolgok kellennek az életben, hanem hogy megtanuljon kártyát hozzáérinteni a leolvasóhoz, vagy munkája legyen már végre, akkor is én vagyok a sz@r, és hisztizik, hogy csak ezeket a dolgokat tudom felhozni ellene.

Tehát amiatt gondolom, hogy nárcisztikus, mert neki lehet mindig igaza, ő a fölérendelt a kapcsolatban, mindenki már pedig alárendelt. Nem tudja egyszerűen azt sem feldolgozni, ha valami nem úgy van, ahogy azt akarja. Nem biztos, hogy nárcisztikus, mert sok mindent érintett a kis regényem, de csak így áll össze a kép. Gondolkoztam, hogy menekülök előle, kiszállok a kapcsolatból, csak az elején, mikor nem volt ilyen lenéző, nagyon megszerettem és nehezen engedném el... valahol még reménykedek, hogy megváltozik, hogy majd engem egyenlőnek tart, és foglalkozik velem.

De az a baj, hogy ha jelenleg is szakítanék vele, akkor nem igazán gyötörné meg az elvesztésem, de azt akarom, hogy tanuljon a leckéből, hogy az emberek nem tűrik el az ilyen viselkedést.