Mit gondoltok arról, amikor egy kapcsolatban a férfi nem engedi a nőnek hogy akármit felvegyen?

Azt gondolom, hogy mikropénisz szindrómája lehet a pasinak, aki ennyire féltékeny.

Amúgy meg nem hagynám senkinek, hogy megszabja mit vegyek fel. Ha nem tetszik fel is út le is út. Keressen magának egy szolgalelkűt, aki majd úgy ugrál, ahogy fütyül.

Neked nem pasid van, hanem gyereked. :D

Ha neked ez jó, hát csak hajrá. Lesz még rosszabb is, amikor öregszik, és majd nem enged el valahova, vagy ő osztja be az idődet. Lejtőn vagytok, a kérdés az, mikor veszed észre. Ha későn, rá fogsz haragudni, de leginkább magadra az elvesztegetett időért.

Van egy könyv, aminek a címe: "A feleséged vagyok, nem a cseléded".

Ez minden kapcsolatra érvényes.

Röviden, nem értek vele egyet, hogy más meghatározza, hogy miben közlekedhet egy nő.

Senki nem szabhatja meg. A magam ura vagyok.

Viszont, ha kulturáltan elmondja, hogy figyelj drágám, kicsit zavar, hogy dekoltáltabb a felsőd, mint kellene, és minden pasi téged néz, azért az más.

Én elég dekoltált ruhákban járok, erősen sminkelek, feszülős ruhákat hordok meg magassarkút (viszont nem,nem vagyok könnyűvérű, normális értékrendem van). Volt, hogy a páromat már zavarta, hogy nagyon dekoltált a felsőm, amit utólag megértettem.

Ha normálisan megkér, az más. Ha korlátozni akar, akkor NEM.

Elmebeteg az ilyen pasas. Kontrollmanias hulye.

Szakits vele minel hamarabb es minde elerhetoseged valtoztasd meg.

Az ilyenek szoktak elszakitani a barataiktol csaladjuktol az illetot es aztan megverni rendszeresen!

A

A családon belüli és párkapcsolati erőszak témája ma már nem tabu: ha lassan is, de kezd felvállalhatóvá válni. Mindezzel együtt a megelőzésről: arról, hogy hogyan ismerjük fel a partnerünk bántalmazó hajlamát, szándékait, és mikor érdemes kilépni a veszélyes kapcsolatból, kevesebb szó esik.

„Velem ezt nem lehetett volna megtenni! Én már az első pofonnál leléptem volna!” – bizonygatják sokan, ha súlyos, netán halállal végződő családon belüli erőszakról hallanak. Amit ilyenkor elfelejtünk, az az, hogy az áldozatok (már) nem rendelkeznek a nem bántalmazott kívülálló határozottságával és önérvényesítési képességeivel. Az első pofon ugyanis nem a semmiből csattan, hanem az önbizalom módszeres leépítésének hosszú folyamata előzi meg. A bántalmazó ráadásul nem fogja rögtön az ismerkedéskor felfedni agresszív késztetéseit, sőt, többnyire kifejezetten megnyerőnek mutatja magát. A bántalmazó kapcsolat kialakulásának van egy bizonyos „forgatókönyve”, a partner leuralásának vannak előjelei, csakhogy ezek – és ebben a nemi szocializáció, valamint a populáris kultúra is hibás! – a szerelem és a komoly szándék jelének is (félre)értelmezhetők. Ezért szinte minden nő kerülhet ilyen helyzetbe.

Hamupipőkék

A bántalmazók számára igen kedvező feltételeket teremt, hogy a nők kora gyerekkoruktól fogva azt tanulják: számukra a legmagasabb rendű egyéni teljesítmény a megfelelő férfi megtalálása, aki akarja őket annyira, hogy házasságot köt velük. A gyerekkor tündérmeséi után jönnek a popdalok, a tinilányoknak szóló szerelmes regények és filmek, na meg a kíváncsiskodó szomszédok és rokonok. Még most, a 21. században is jobban ki lehet vívni a családtagok elismerését egy esküvővel, mint egy doktori védéssel, és még elváltnak lenni is nagyobb presztízzsel jár, mint korosodó szinglinek. Emiatt a nők jelentős része aránytalanul felértékeli, és aránytalan erőfeszítésekkel igyekszik megmenteni az arra méltatlan kapcsolatot is. Lássuk be: hiába vannak női űrhajósok és Nobel-díjas női tudósok, és hiába lett hajszál híján nő az Amerikai Egyesült Államok elnöke, e téren nem sokat mozdultunk Hamupipőkétől. A szerelem – pontosabban egy megideologizált formája! – előbb-utóbb lábtörlőt csinálhat a legöntudatosabb nőből is.

NANE segélyvonal bántalmazott nőknek és gyerekeknek:

+36-80-505-101, szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között

Furcsa párok

A bántalmazó kapcsolatba kerülés esélyét statisztikailag növeli a konzervatív, illetve dogmatikusan vallásos családi háttér: az agresszorok előszeretettel választanak olyan nőket, akik hagyományosan gondolkodnak a nemi szerepekről és gyenge az önérvényesítő képességük. Kimondottan előnyös az agresszorok számára, ha a partnerük náluk valamilyen szempontból alacsonyabb társadalmi státuszt tudhat magáénak, például sokkal fiatalabb, alacsonyabb beosztású, hátrányosabb vagyoni helyzetű, előnytelenebb külsejű, netán faji kisebbséghez tartozó vagy fogyatékossággal élő. Ezért a „furcsa” párokat nem mindig érdemes „a szerelem mindent legyőz” rózsaszín szemüvegén át szemlélni – persze kivételek akadnak –, sokszor igenis tisztességtelen oka van annak, hogy egy adott férfi nem a saját szintjén, az egyenrangúság jegyében keres partnert. Ha pedig egy alapvetően erős, karakán nő a kiszemelt (a bántalmazók egy része szereti a „kihívást”, a nehezen megtörhető nőt!), az ő esetében egy kritikus életszakasz, érzelmi válság (például gyász) és az emiatti átmeneti sérülékenység lehet kockázati tényező. A bántalmazó előszeretettel használja ki az ilyen helyzeteket.

Eleinte nagyon lehengerlő, és a figyelmeztető jeleket a másik fél sokszor éppen a felfokozott érdeklődés és az elköteleződés bizonyítékának értelmezi. Az ilyen férfi elárasztja figyelmével a nőt, sűrűn keresi, sokat akar vele találkozni, és még féltékeny is – ugyan ki ne olvadna tócsává ettől? Elvégre Alkonyat-Edward is bemászott éjjelente Bella ablakán, és figyelte az alvó lányt – hát nem végtelenül romantikus? Ana A szürke ötven árnyalatában többször visszautasítja Christiant, aki kémkedni kezd utána, lenyomozza a telefonját és a helyszínre siet. Ez aztán az igazi lovag, a nagybetűs Férfi, aki nem adja fel, igaz? Remélem, írott formában is átmegy az irónia: az ilyen viselkedés ugyanis nem udvarlás, hanem zaklatás, és nagyon veszélyes a szerelem megnyilvánulásának beállítani. Persze ha valaki a társkeresése során addig csak komolytalan, kötődésfóbiás férfiakba botlott, akkor roppant hízelgő tud lenni egy végre nem teszetosza, nem napokra-hetekre eltűnő, nem csak „laza kapcsolatot” akaró udvarló – csakhogy érdemes résen lenni. Pláne akkor, ha az illető már az ismeretség korai szakaszában nagy szavakat vet be és áradozik, hogy ő ilyen nővel még soha nem találkozott és ilyen elsöprő szerelmet még soha nem érzett. Vigyázzunk, mert ha a randipartnerünknek a többi nőről megvető véleménye van és minket tekint „kivételnek”, annak – akármilyen térdrogyasztó elsőre – hosszú távon meg fogjuk inni a levét.

Ő a domináns

További figyelmeztető jel, ha a partner szüntelenül arra törekszik, hogy a találkozások során ő legyen a domináns fél. Ő dönti el, hova menjenek, megkérdezés nélkül rendel a nőnek ételt vagy italt, látványosan ugráltatja a pincéreket, és csak ő határozhatja meg, hogy mikor van vége a randevúnak, illetve a telefonbeszélgetésnek. Kerüli azokat a helyzeteket, ahol a nő a kompetensebb, nem értékeli például a szakmai sikereit, és csak olyan közegben érzi jól magát, ahol ő maga villoghat a népszerűségével, a nő pedig háttérbe szorul. (Még jobb, ha olyan nők is jelen vannak, akiknek tetszik a férfi, és ezt nem is rejtik véka alá. Hadd érezze a partner, hogy bármikor lecserélhető!) Az ismerkedés, udvarlás szakasza jellemzően kifejezetten terhes a bántalmazó számára, mielőbb nyeregben szeretne lenni. Előfordul (pláne, ha tudja, hogy a nőnek ez sokat jelent és nem egykönnyen lépi meg!), hogy az első szexet is sietteti, arra számítva, hogy a nő ezután ellenérzései dacára is kisebb eséllyel fogja megszakítani a kapcsolatot. A szexre vonatkozóan nincs tipikus minta: van olyan bántalmazó, aki kifejezetten odaadó a szexben és igyekszik kielégíteni a partnerét – hogy utána arra hivatkozhasson, hogy a nő úgysem talál még egy ilyen jót, mint ő. A szexben tapasztalatlanabb nővel előfordul, hogy a bántalmazó figyelmetlen, de elhiteti, hogy ez a normális, és a nőben van a hiba, ha így nem élvezi az együttlétet.

A megfőtt béka

Visszatérve az ellenérzésekre: a legtöbb nő igenis sejti, hogy nincs rendben valami ezzel a kapcsolattal, hogy a férfi túl rámenős és leuraló, ám ha hangot ad a kifogásainak, a partner frappáns magyarázatokkal – például hogy csak aggódik miatta, gondoskodni akar róla, netán segíteni akar neki stb. – úgy leszereli, hogy a végén még ő hiszi ostobának magát. (A valóban aggódó férfi a partner jelzésére visszavesz a nyomulásból!) A nőket senki és semmi nem biztatja arra, hogy bízzanak magukban és hallgassanak a saját érzéseikre – miért tennék akkor, amikor az az egyéni és társadalmi szinten is fontosnak számító eredmény forog kockán, hogy társuk legyen? A nők az elvárások paradoxonába szorulnak: egyrészt ne legyenek gyanakvók, mert akkor a „férfigyűlölő” címkét találják a homlokukon, másrészt ügyeljenek rá, hogy ne kerüljenek bajba, mert akkor meg azt fogják a fejükre olvasni, hogy ostobák és naivak voltak. Legyenek ők a „jó kislányok” – ez aztán oda vezet, hogy a nem működő kapcsolatért magukat hibáztatják, illetve félnek attól, hogy ők lesznek a felelősek a kudarcért. A bántalmazó ezt pontosan tudja és erre az önbizalomhiányra játszik rá, amikor egyre durvább megnyilvánulásokat enged meg magának. Hasonlít ez a gyakran emlegetett „megfőtt béka” szindrómához, miszerint ha a békát forró vízbe tesszük, kiugrik belőle, ám ha hideg vízbe rakjuk, és fokozatosan melegítjük alatta a vizet, benne marad.