Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Feleségem nem enged nekem semmit megcsinálni a ház körül, csak az apjának?
Saját házunk. Nem vagyok okleveles ezermester de füvet nyírni, bokrot metszeni, füvet vetni, ilyesmit tudok. Viszont semmit nem enged nekem a feleségem. A tuja metszéséhez például egy 2 méteres létrára kellett volna felállni. Hónapok óta meg akarom csinálni, de akárhányszor elindultam a kertbe, az asszony kitalált valamit, “majd jövő héten kimész” és így szép lassan teltek a hónapok. Aztán Após itt volt, mondta, hogy megcsináljuk együtt, segít. Feleségem örült, aztán apóst behívták szolgálatba és nem került sor rá. Azóta minden nap mondom, hogy kimegyek megcsinálom de balhézik, kiabál. “Majd eljön Apu inkább, te le fogsz esni a létráról”. Mintha valami fogyatékos lennék. Égőt se engedett cserélni nekem hetekig azzal a kifogással hogy hagyjuk úgy, majd veszünk oda ledeset. Aztán amikor idejött az apja megkérte, hogy a sima izzót csavarja be.
Semmi oka erre, nem vagyok béna! Amíg egyedül éltem minden magam csináltam, még villanykapcsolókat is én szereltem fel! Após viszont olyan, hogy a házát saját maga építette a testvéreivel, mindenhez ért. Hozzá képest hiszi a feleségem, hogy én levágom a saját fejemet majd a metszőollóval kb.
Hogyan kezeljem ezt? Hiába mondom neki, nem érti. Én inkább ne csináljak semmit, majd az apja.
Én is nagyon fèltem a párom, pl ha villany kapcsolónál matat, mindig nagyon fèlek, de eszemben sincs ennyire túlreagálni, mint a felesèged. Max ott maradok mellette, segítek amiben tudok és ha baj van legalább rögtön közbe tudok lèpni. Szekrènyt, kapcsolót, kutyaházat, autót, mindenfèlèt szereltünk már együtt, sőt annál jobb, mert nem kell mindenben mástól függeni és várni.
Valami nem okè az ő fejèben, mintha nem gondolkodna felnőtt nőkènt. Nem lesz mindig ott az apja, aki ilyen semmisègeket megcsináljon nektek, akkor kit fog hívni? A te helyedben meg nem hallgatnèk rá, főleg nem bírnám az ilyen szomszèdok előtti rinyálásokat sem, gyerekes és ciki. Állj a sarkadra. Illetve egy ègőt neki is illene tudni kicserèlni 😳
Fuu,nalunk van szerelni valo rendesen. Ha gondolod ,gyere hozzank vigasztalodni 😂 Marmint kizarolag szerelni a cuccainkat.
Mi mindketten lustak vagyunk. Orulnenk neked.
Amugy meg,felt teged. Szeret teged nagyon. Beszeld meg vele,h te szeretsz szerelni es rosszul esik a viselkedese. ❤️
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!