Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Feleségem nem enged nekem semmit megcsinálni a ház körül, csak az apjának?
Saját házunk. Nem vagyok okleveles ezermester de füvet nyírni, bokrot metszeni, füvet vetni, ilyesmit tudok. Viszont semmit nem enged nekem a feleségem. A tuja metszéséhez például egy 2 méteres létrára kellett volna felállni. Hónapok óta meg akarom csinálni, de akárhányszor elindultam a kertbe, az asszony kitalált valamit, “majd jövő héten kimész” és így szép lassan teltek a hónapok. Aztán Após itt volt, mondta, hogy megcsináljuk együtt, segít. Feleségem örült, aztán apóst behívták szolgálatba és nem került sor rá. Azóta minden nap mondom, hogy kimegyek megcsinálom de balhézik, kiabál. “Majd eljön Apu inkább, te le fogsz esni a létráról”. Mintha valami fogyatékos lennék. Égőt se engedett cserélni nekem hetekig azzal a kifogással hogy hagyjuk úgy, majd veszünk oda ledeset. Aztán amikor idejött az apja megkérte, hogy a sima izzót csavarja be.
Semmi oka erre, nem vagyok béna! Amíg egyedül éltem minden magam csináltam, még villanykapcsolókat is én szereltem fel! Após viszont olyan, hogy a házát saját maga építette a testvéreivel, mindenhez ért. Hozzá képest hiszi a feleségem, hogy én levágom a saját fejemet majd a metszőollóval kb.
Hogyan kezeljem ezt? Hiába mondom neki, nem érti. Én inkább ne csináljak semmit, majd az apja.
Tegnap ezt csináltam. Elkezdtem kivinni a létrát. Összes szomszéd kint volt és elkezdett üvölteni, hogy “le fogsz esni, meg akarsz halni?” És üvöltött, hisztizett, lefogta a létrát! Szürreális volt. A szomszédok meg ott röhögtek rajtunk.
Az elején füvet nyírni se engedett, mert az apja fűnyirási technikája amit elfogad. Képest volt indehívni emiatt. Aztán ezt lebeszéltem vele, meggyőzte a lányát, hogy megtanította nekem azt a speciális módszert és én pont úgy csinálom, le is ellenőrizte.
Valahogy csak az a jó amit az apja csinál.
Jah most látom a többesszamot..
Fura.
Engem nem zavarna. Ha nyugdíjas az após, akkor van ideje ezekkel a dolgokkal szöszmötölni, nekem pedig a hátam közepére se kellene nyáron a napon rohadni 50 fokban. Még üdítőt, meleg ételt és piát (ha szereti) is kikészítenék az öregnek.
Téged miért zavar? Férfiasságodat érzed sértve vagy az apósod viselkedik helytelenül?
Nagyon félt téged, vagy tényleg ennyire szerencsétlen vagy...
Ülj le vele és beszéld át, hogy miért nem képes rádbízni ilyen egyszerű feladatokat.
Az egyetlen megoldás így, hogy leülsz vele beszélgetni, mert ez, amit művel, nem normális.
Amúgy nem történt olyan veled a múltban, hogy valamit próbáltál megcsinálni, de nagyon megsérültél közben? Vagy épphogy megúsztad? Vagy valamelyik exével? Esetleg fiútesóval? Csak mert lehet, hogy nem rólad szól, hanem történt egy ilyen feldolgozatlan trauma, ami miatt túlfélt, és lehet, ezért bízik ennyire az apjában.
De lehet, hogy ugyanazért csinálja, amiért bizonyos férfiak nyafognak, hogy anyu jobban csinálta a gulyáslevest, vagy hogy másként söpört. Csak ebben a dologban támaszkodik ennyire az apjára, vagy más dolgokban is?
Én is azt gondolom amit az első írt. Ezt a viselkedést maximum még valami olyan magyarázhatná, hogy gyerekkorában érte valami brutál trauma, pl. a testvére maga kezdett el csinálni valamit és meghalt benne, ami gondolom nem történt meg.
Tehát röviden, a feleséged pszichésen elnyom, amit engedsz neki. Valamiféle kontrolláláshoz tudnám ezt kötni, mintha idegesítené hogy saját akaratod van és nem hallgatsz rá.
Megoldásra tipp: leszrod mit üvöltözik és hisztizik, megcsinálod magad akkor is. Az sem érdekel ha utána 1 hétig nem szól hozzád, a következő lehetőségnél is megteszed. Nem érdekel semmilyen érzelmi zsarolás, sem szexmegvonás (amik egyébként a házasság végéhez vezetnének elég hamar), akkor is megcsinálod. Nincs szomszédok mit szólnak, nincs hagyja már abba, ignorálod a hülyeségeit és nem veszed fel őket. Úgy csinálsz mintha nem üvöltözne, te végig nyugodt maradsz és kezedben tartod a helyzetet.
Ha csak troll kérdés, akkor ez van, de ha kicsit is komoly, akkor ki kell állnod magadért és nem engedni, hogy elnyomjon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!