Ha szerelmesek vagytok, akkor hogyan tudtok továbblépni?

Jó, de a kérdésem pont arra vonatkozik, hogy ha most én nem akarok senki érzéseivel játszani, és nem is akarok szexkapcsikba menekülni, akkor maradjak egyedül két-három, esetleg 10 évig? Most ez komoly?

Az élet egyszerűen nem cseszhet így ki velem.

Vagy az élet ki szokott így cseszni az emberrel?

Ez az élet?

Akkor most nekem egy értelmes kapcsolatom sem lesz?

A legrosszabb az egészben, hogy azt hiszem, hogy őt egész életemben szeretni fogom. Ilyenkor mi van?

Egy hónapig külön voltunk, akkor egész jól elvoltam egy másik pasival, bár plátói maradt a kapcsolatunk, nem is vagyok biztos benne, hogy mostanság megengedtném bárkinek, hogy hozzám érjen. De aztán megint előkerült az ex, és minden kezdődött előlről.

Namost, ha én sosem zárom le magamban, márpedig van erre vonatkozóan egy gyanúm, de én akarok egy nyamvadt családot, akkor nekem most szerelem nélkül kell házasodnom, és akkor annak rossz vége lesz? Hát, én is kezdek rájönni, hogy érzéseket színlelni nehéz, főleg egy életen át.

Igazából én egyre jobban szeretem azt a fiút, és nem idealizálom, tisztában vagyok vele, hogy egy szemétláda, és ezt már vele is közöltem.

Már nem úgy szeretem, ahogyan egy idealizált személyt. Hozzátenném,hogy úgy is szerettem, de aztán ez átváltott másfajta szerelemre. Most pedig kezdek átmenni elmebetegbe, közben meg az idegeim teljesen tönkremennek.

Szóval akkor, ha én tartani akarom magam a saját elveimhez, akkor pártában maradok? Vagy nem tartom magam az elveimhez, és szórakozom másokkal?

Azzal a fiúval, akivel egy hónapig voltam, vele más okból szakítottam,nem az exem miatt, egyébként jól éreztem vele magam, hiányzott is, bár nem szerettem, és nekem inkább baráti érzéseim voltak irányába. Meg valahogy nagyon lelkileg sérült vagyok, nagyon ölelgetni, csókolgatni akarom a másikat, odabújni, és valahogy nem viselkedem valami túl normálisan. A lényeg, hogy az új pasival nem az exem miatt szakítottam, más, számomra áthidalhatatlan probléma volt. Igazából vele hasonlóan éreztem magam, mint az azelőttivel, az elsővel,hogy oké, elvagyok vele, kedvelem, de nem szeretem, és valahogy mindkettőnél tudtam, hogy nem ők az igaziak. Úgy tűnik , hogy az igazit tényleg csak a szerelemben találod meg.

Igazából az is feldoglozhatatlan,hogy nem csak egyszer szerelmes az ember, én monogám vagyok, és elképzelni sem tudom, hogy mégegyszer bárkit ilyen értelemben szeressek, vagyis szerelemmel. Nem az a kérdés, hogy megérdemli e, mert egyértelműen nem, hanem, hogy egyszerűen csak ez van, és kész.

Én hülye azt hittem, hogy lehet egy kapcsolatot racionálisan felépíteni. Az az igazság, hogy fel is tudtam volna építeni egy kapcsolatot racionálisan, ha nem leszek szerelmes :S, és meg is tudtam volna benne maradni, szerelem nélkül. Nekem a szerelem nem fontos. Még akkor is, ha érzem, hogy nem ő az, mert akkor ezek szerint az ember ezt csak a szerelemben érzi.

Akkor utolsó válaszoló, te ezek szerint 10 évig szerelmes voltál egy férfiba? De közben voltak komoly kapcsolataid.

Köszönöm válaszod.

Én küzdöttem ez elllen a szerelem ellen. De csúnya vége lett, lehet, hogy volt egy kisebb idegösszeomlásom, azóta meg pszichoszomatikus tüneteim vannak. Azóta tanultam meg magamba fogadni ezt az érzést, és azóta nem ellenkezem, és inkább elfogadom a szerető szerepet. Mert ugye valahol boldoggá tesz, hiszen szeretem, és hiába mondja, hogy ő szeret, sejtem,hogy ő nem szeret, szóval nem is hinném,hogy megbántanám őt. Ragaszkodik hozzám. De a racionális énem folyton fellázad ezellen, pluszban, hogy valszeg társa van, hát, így még féltékeny is vagyok. De eddig tényleg mindig akkor jártam a legjobban,ha hívott, akkor mentem. Ha nem így tettem, és feldühítettem, mindig én szenvedtem el a legtöbbet. Ezt ő pedig pontosan tudja, tökéletes pontossággal tudja,hogy mindent ő határoz meg, még akkor is, amikor nem ő határozza meg. Azt hiszem tudja, hogy a kezében vagyok. Hát, ez ellen természetesen küzdök. Többre tartom magam egy kutyánál, akinek , ha füttyentenek, ugrik. De nincs erőm kiszállni, pedig sok okom van rá, itt nem mondtam el mindent, azt, amit csinál velem, ahogyan a kezében tart. A saját anyám nem tartott így a kezében soha. Valójában soha senki sem tudott még a kezei között tartani úgy, mint ő. Szal, ha szépen belenyugszom, és megyek, akkor elvagyok, boldog vagyok, szerelmes. Ekkor járok a legjobban. Nem hiszem már, hogy ha elmennék egy pszichológushoz, segítene. Ő csak segít, hogy én feldolgozzam. De ezt én nem tudom. Soha ilyen játékban még nem voltam. GYerekkoromban mindenki kihasznált, mert érzékeny, naiv vagyok, nem szeretek másoknak fájdalmat okozni. A fiúm pont ezeken a pontjaimon bánt mindig, mert ismer jól, habár csoda, hogy egyáltalán a nevemre emlékszik, arra, hogy melyik iskolába jártam, már nem emlékszik.

Azt már nem tudom,hogy azért ismer e, mert megnyíltam előtte, vagy mert tényleg szeret a maga beeteges módján. De egészen biztos vagyok benne, hoyg tudattalanul összekapcsolódtunk, másképp nem ismerhetne így,hiszen soha semmit nem kérdez, sokat beszéltünk, de többnyire én, és nem magamról, csak csacsogtam, én is éreztem, milyen helyzetben vagyok.

Úgy érzem, hoyg ebből nincs kiút, és akkor most még ezt is mondjátok,hogy ez eddig eltarthat.