Teljesen elszomorít. Mit tegyek?

Szeptemberben összeköltöztem a párommal, de engem elszomorít az, hogy én akartam jobban kettőnk közül és általában engem ráz meg jobban ha nem vagyunk együtt eleget, ha esetleg valamilyen oknál fogva szétköltözünk, ha valamiért ritkán találkozunk. A párom sokkal jobban viseli ezt, mintha egyáltalán meg se hatná.

Meg tudom, érzem, hogy kettőnk közül nekem volt fontosabb, hogy legyen egy közös helyünk (ez éppen egy albérlet, nem saját ház, de mindegy) és csak egymáshoz átjárjunk.

Pedig ráadásul most a szülei pár hónapja beköltöztek a házba, ahol addig ő egyedül lakott és mégis ugyanolyan jól érzi magát ott(heteken át elvan ott) mintha velem lenne.

Meg amúgy ha van valami, például kisebb műtéte, akkor inkább menne a szüleihez, mondván, hogy ott vannak a kötszerei meg a háziorvos (ott van egy köpésre) meg ellesz ott, minthogy velem legyen a közös albérletünkben. Azt mondja, hogy de akkor nekem kellene szaladgálnom kötszerekért meg ennivalóért meg mindenért (pont a lába sebes, ezért kellene mindent nekem intézni) és az nem jó, de szerintem meg ha egy pár összeköltözik, azt azért teszik, mert jóban-rosszban együtt tudnak/akarnak lenni és ez nem okoz problémát.

Teljesen elszomorít a hozzáállása. Nekem nem egy ilyen felemás kapcsolat kell, hanem normális. Egy pasi miért költözik össze egy nővel ha ilyen esetben inkább lenne a szüleinél és a nő jobban vágyik az együtt lakásra?

Akkor miért nem mondja a pasi a nőnek, hogy ő erre nem hajlandó, ő nem vágyik erre, neki jó külön lakni?