Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van olyan, aki drogozott vagy füvezett és letette önszántából?
Nagyon nehéz helyzetben vagyok. 17 hetes terhes. A barátom ahogy megtudta, hogy terhes vagyok, ismét elkezdett füvezni, teljesen elment az esze, tartozásai vannak. Nem tudom mit tegyek. Régebben is füvezett, drogozott, mivel szerettem őt, ezért nem hagytam el segiteni akartam rajta, gondoltam még nem 40 éves, hogy ne tudna megváltozni.Ezért bezárattam kezelésre. Le is tette 3 hónapig, teljesen más ember volt. Amikor kiderült, hogy baba lesz, sokkot kapott, s megint elkezdte.
Nagyon csúnyán viselkedett, igy elhagytam, de jön könyörögni, hogy ő megváltozik, stb. de nem akarok újra bedőlni neki. Az érdekelne, van e olyan, aki le tudta önszántából tenni. Ismét nem hajlandó kezelésre menni. Nem akarom, h a baba apa nélkül nőljön fel, de azt se hogy egy ilyen legyen az apja.
Rúgd ki, minél hamarabb. Nem tűnik úgy, mintha magától le akarna szokni.
Sőt, a felelősségvállalás elől a drogba menekült.
Minél távolabb, ha jót akarsz magadnak. Tegyél meg mindent, hogy a kicsid egészségesen fejlődjön. Ne fogadd vissza, ha Istent ismersz. Nem tudhatod, hogy drogosan bekattan és mit művelhet veled.
Ha mellette maradnál, akkor is apa nélkül nőne fel. Már most apa nélkül
növekszik, fejlődik.
Szia. Hát én drogozok, és füvezek 18 éve. Már megszámlálhatatlan alkalommal megpróbáltam leállni, de ez eddig sosem sikerült. A 18 év alatt egy alkalommal sikerült megközelítenem a fél évet (igaz közben söröztem néha). A rekordom (full tisztán) olyan 2 és fél hónap körül volt. Sajnos én nem csak füvet szívok, hanem keményebb drogokkal is lövöm magam (fénykoromban kokaint, és heroint is használtam). Most újra megpróbálok leállni (4 napnál járok) de ebben végül is belül már én sem hiszek (hiszen ez megy évek óta). Voltam régen rehabon is, de azt nem tudtam elvégezni a szociális fóbiám végett. Egyedül meg ugye valószínűleg nem fog menni - szóval innen nem túl fényes a jövőképem. Viszont én pont ezért inkább lemondtam már a párkapcsolatokról is - hiszen így másnak is csak szenvedést okozok (mindenkinek aki a környezetemben van és szeret). Viszont nekem súlyos önértékelési problémáim is vannak kb azt érzem jelentéktelen az életem. Nem tudok kiállni helyzetekben önmagamért - nem tudok nemet mondani helyzetekben - mikor belül mégis azt szeretném. Egy gyenge jellemű ember vagyok, és nincsenek komoly céljaim sem. Így nincs értelme sem párkapcsolatot keresnem - hiszen ki akarna egy ilyen valaki aki ilyen mint én?
A lényeg viszont annyi - hogyha lenne egy társam - akit szeretek - akkor miatta mindent megpróbálnék.. (pl a volt barátnőm miatt is bementem volna a rehabra - amitől egyénileg jobban félek mint a haláltól) viszont önmagam végett szerintem sosem tudok leállni.
Ezt csak azért írtam le, mert a függő - az függő is marad. Van aki absztinens, és kontroll alatt tartja a szenvedélyét - de ez mindig is egy kicsit instabil dolog. Bármikor borulhat az egész.
A fű az nem egy erős szer, de amit a barátod csinált az nem egy szép dolog. Mivel a további menekülést választotta, ezért nem érdemes túl sok dologban reménykedni.
Van aki inkább bemenne megint újabb rahabokra, vagy megpróbálna sokmindent azért hogy sikerüljön tisztának maradni - de ahogy levezettem erre hosszú távon semmi garancia. (Erre ráadásul nagyon kevesen képesek csak.)
Az is szomorú hogy egy ilyen helyzetben egyedül hagyott. Ezek szerint lehet belül mégsem akarja hosszú távon veled a kapcsolatot.
Egy drogos csak akkor tud leszokni más valakiért - ha a másik élete (és a közös életük) fontosabb mint a sajátja. Ez viszont nagyon ritka lehet..
Én napi szintű használó voltam, nem csak fű, hanem komolyabb szerek is minden nap, mikor mi volt a zsáner, hamarosan nyolcadik éve leszek tiszta, és egyáltalán nem hiányzik. Az áttörést nekem a Hellingeren felé család és rendszerállítás hozta meg, illetve elszántság, és akaraterő.
Mindjárt kapsz tőlem egy linket, hogy kihez érdemes fordulni, ha a srác valóban változni akar.
"Az érdekelne, van e olyan, aki le tudta önszántából tenni."
Önszántamból volt hogy letettem, mert meguntam, nem mutatott új élményt és kellett a szünet. De aztán ismét hozzányúltam hónapok múlva, hogy megnézzem, változott e valami a hatásában. Egyébként még mindig függőnek tartom magam, attól hogy nem használom, mert mindig vágyom rá, csak önkontrollt gyakoroltam.
Ha megérti az ember, miért nem jó csinálni, és van fontosabb, akkor le tudja tenni.
A függőség mögött mindig valaminek a hiánya van, s amint az űr kitöltődik, a hiány és a függőség megszűnik.
A kulcs az, hogy megtalálni mi az ami valójában hiányzik, és azt rendbe tenni.
azért a füvezés az teljesen más mint az alkohol...főleg ha naponta pl egy szálat szív el, de amúgy dolgozik, rendesen éli a kis életét és normális...
amúgy én is utálom, mert büdös, de párom napi szinten füvezik és a környezetéből senki nem gondolná róla ha nem tudná.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!