Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párom nem képes élvezni az együttlétet. Valami ötlet?
19 éves lány vagyok párom 22 éves férfi. Majdnem egy éve vagyunk együtt de havonta találkozunk. Én voltam neki az első alkalma (nekem volt már előtte 2 fiúval is). Nagyon nehezen ment el első alkalomkor. Megjegyezte, hogy alig érzett valamit sőt inkább nem tudja élvezni azt amit érzett (kielégítettem orálisan és kézzel is mellette de egyiket sem élvezte) végül csak saját maga által volt képes elmenni. Még mielőtt valaki azzal jönne, hogy tág vagyok vagy rosszul csinálom elmondanám, hogy viszonylag szűk vagyok (kettő ujj is néha nehézkesen megy be) és az előző barátaim nagyon élvezték a kezemmel és a számmal való kielégítést és több módszert is próbáltam.
Azóta többször is próbáltuk és volt olyan párszor, hogy bennem is el tudott menni de azt mondta, hogy nem olyan intenzív az érzés mintha saját magának csinálná.
Pár dolog amit észre vettem:
Eléggé szűk a bőr a péniszén. Az előző barátaimnak könnyen lehetett le-fel mozgatni a makkról a bőrt, de neki rendesen meg kell fogni és fel nyomni, hogy vissza menjen a makkjára (szex közben egyátalán nem megy fel neki a bőr, folyamatosan lent van) azt is mondta, hogy nem érzi, hogy amikor bennem van akkor mozogna a bőre.
Olvastunk pár internetes cikket ahol azt mondták, hogy lehetséges, hogy le kellene vágni róla a bőrt erről pedig hallani sem akart szóval nem akar elmenni orvoshoz sem.
Azt mondja nem zavarja mivel nem tudja mi hiányzik neki, csak kicsit csalódott mert másra számított. Engem viszont nagyon zavar, hogy nem tudok örömet szerezni neki.
Teljesen tanácstalan vagyok ha van valami ötletetek akkor osszátok meg velem (lehetséges betegség, házi praktika stb stb).
Előre is köszönöm a válaszokat!
De gáz! Nem véletlen nem volt még csaja. Tipikus önző kis recskamester.
Alapból megsértődnék hogy se punciba, se kézzel-szájjal nem jó őfelségének, de még csak orvoshoz sem méltóztatik elmenni.
Annyi értelmes rendes FÉRFI van, hagyd ott a fenébe ezt a kis pisist és keress egy normálisat!
Lehet aszexuális. Persze az is lehet, hogy csak ideges. Próbáltad finoman csinálni neki? Mármint nem kell rángatni, amit írsz, hogy rendesen meg kell fogni és felnyomni, arra következtetek, hogy nem valami finoman fogtad meg.
Próbáld finoman simogatni, sokszor egy férfinak is idő amíg hangulatba jön. Plusz neked is meg kell tanulnod, hogy mit élvez ő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!