Környezetemben akik 7évnél tovabb vannak már együtt mindegyik boldogtalan. Tènyleg ilyen a házasélet?

Bár nem vagyunk házasok, 17. éve együtt élünk. A változás csupán annyi, hogy az ember megszokja a másik rigolyáit, és nehezebb napokon átgondolja, hogy nincs már az a nagy szerelem, kisebb a szenvedély, és ha jönne is ilyen az ember életébe, tudna-e hosszú távon együtt élni egy másik emberrel? Mert ez sem egy utólsó szempont hosszú távon. Nagyon hasonlóak vagyunk, mindkettőnknek kell a szabad tér, a külön töltött idő, és ezt együtt élés alkalmával is megvalósítjuk. Ő pl eljár horgászni, én pedig a művészettel, alkotással foglalkozom. Nincs féltékenység, nincs az hogy hova mész, kivel beszéltél stb és ez sosem volt. Nem egymás szülei vagyunk, mint ahogy azt a legtöbb kapcsolatban látni. A személyiségünk nagyon hasonló. A viták is kb 5 percig tartanak (igaz akkor van kiabálás is) aztán mintha semmi sem történt volna. 17 év alatt egyszer sem voltunk úgy, hogy szétmegyünk. Nem tudom kinek mi a boldog kapcsolat, mi nem kifelé élünk, közös fotókat sem posztolunk stb, és úgy érzem, megtalálta a zsák a foltját.

Csak a kommunikációra képtelen, ikes-emberek ilyenek! (esz-ik, isz-ik b÷-ik,)

azóta változott a statsztikád?