Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan vagyok kiakadva a páromra? Többi lent

Figyelt kérdés
Már novemberben szerettem volna elkezdeni az ünnepek szervezéset, hogy legyen egy stratégiánk és mindkettőnk csaladjaval tudjunk lenni. De ő már a legelején leszogezte, hogy nem akar egész karacsonykor rohangálni ide-oda. Ő akar minimum egy egész napot, amikor nem megyünk sehova. Én ezt elfogadtam és ennek fényében akartam szervezni, de ő mindig csak azt mondta, hogy nem tudja, hogy az ő családja mikor akar osszejonni, hiába kérdeztem. Végül fel is emelte a hangját és rám kiabált, hogy hagyjam már békén. Így is lett, kértem hogy szóljon, ha van infója. Közben az én csaladom is folyamatosan kérdezte, hogy mikor megyünk oda (mindkettőnk csaladjahoz 150-250 km-t kell utazni), mert nekem is van egy tesóm, aki idén nősült és ők oda is hivatalosak. Eltelt egy hónap és semmit nem mondott a barátom, mire rakerdeztem, hogy tud-e már valamit, erre közölte, hogy ja igen, valószínűleg 27-én lesz náluk vidéken az ebéd (amúgy én még nem is ismerem a családját, most mutatna be). Erre gyorsan hívtam anyukámat, hogy mivel a párom karacsony egyik napján sem hajlandó korán kelni, ezért maximum 25-én tudnánk nenni délután és akkor ott aludnank és 26-án lehetne a szokasos ünnepi ebéd (nálunk ez tradíció, apukám emléke miatt még fontosabb), de kiderult, hogy mivel mi nem mondtunk november közepe óta semmit, igy sogornomek 25-én este elutaznak és 26-át töltik az ő családjával, ahol szintén családos ember a testvére és velük is megegyeztek már. Anyukám közölte, hogy sajnos már minden le van egyeztetve, ők 25-re vartak minket es aznap lesz az ünnepi ebéd, 26-án már csak vele tudunk talalkozni. A tesómék egyébként babát várnak és januárban fog szülni a felesége, aki a barátnőm is és nagyon akartam látni őket a szülés előtt, meg egyáltalán nekem a karacsonyt az az ünnepi ebéd jelenti, amikor mindenki együtt van, közösen emlékezzünk apura, aki mindig az ünnep lelke volt. És csomót beszéltem erről a barátomnak, aki teljesen lesz*rta ezt. Amikor mondtam, hogy lemaradtunk a közös karacsonyrol, akkor annyit sem mondott, hogy bocsánat, vagy valami. Én meg annyira dühös vagyok most és elkeseredett, nincs is kedvem az ünnephez. Most úgy fest, hogy karacsonykor egyáltalán nem megyünk hozzánk. Az ő csaladjahoz megyünk 27-én, és utána elmegyunk hozzánk egy estére és ennyi, de ha náluk valtozik valami, akkor én nem is talakozok idén már a csaladommal, mert szilveszterre is az ő ismerőseihez megyünk. Mindennek a tetejében most neki áll feljebb, hogy én ki vagyok bukva, hogy nem láthatom a csaladomat, akikkel amúgy a járvány miatt nyár óta nem találkoztam. Úgy vagyok beallitva, mint valami hisztis p*csa, ami miatt még jobban felidegesit, főleg hogy rám ricalt, hogy ő nem kíváncsi erre karacsonykor és ne legyek paraszt, hogy elrontom az ő karácsonyat... No coment.

2020. dec. 11. 21:28
1 2 3
 11/22 A kérdező kommentje:

Igen, kifejezetten mondta az ő anyukája és az enyém is, hogy szenteste az tabu, mert megsertodnek, ha nem hozzájuk megyünk, hanem a másik anyukajahoz. És mi kettesben akartunk lenni aznap, bár nekem már tök mindegy.


Valójában nem debilek vagyunk, csak én mindig mások igenyeit próbálom kielégíteni, mindenki óhajanak neg akarok felelni és az az utolsó helyre kerül, amit én szeretnék. És ifen én 25-én a csaladonmal akarok lenni és azt is akarom, hogy a parommal együtt legyünk ott, mert nem szeretnék páratlanul lenni, de ha a kettő közül választanom kell, akkor az előbbi fontosabb. Inkább megyek egyedül, de a csaladdommal leszek és maradok is szilveszerig. (bekem megterhelo a több órás utazás ülve, mert gerincoroblemam van, utána több napig kell pihentetnem, nem tudom bevallalni egy napon az oda-vissza utat, nett az minimum 8 óra.)

2020. dec. 11. 22:34
 12/22 A kérdező kommentje:

Az a baj vele, hogy neki a család nem jelent túl sokat.


Apukája nem él, az anyját utálja, a testvéret teljese elszeparalja a felesége a barátom családjától, szóval vele sem olyan szoros a viszony. Az egyetlen, aki igazán számít neki, az az egyik unakatestvere, és azoknak a gyerekei, de ők külföldön élnek.

2020. dec. 11. 22:56
 13/22 anonim ***** válasza:
100%

Nem tudok olyan megoldast, ami mindenkinek jo lenne, de szerintem menj haza egyedul.

Egyebkent nagyon sajnallak, annyira tudom, hogy milyen erzes ez amikor csak a gyomorideg jut minden ilyen alkalomnal, mert a parod mindent csak megnehezit.

2020. dec. 11. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
100%
Addig ok, hogy mész egyedül, hisz mind azt ajánlottuk. Viszont az már kevésbé ok, hogy maradsz is, és így nem mész vele az ő családjához. Így mennyivel vagy jobb nála akkor?
2020. dec. 11. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 A kérdező kommentje:
En nem tudom azt bevallalni, hogy kétszer tegyek meg oda-vissza több órás utazást 2-3 napon belül. Nem tudok ennyit ülni, vagy akkor hetekig csak fajdalomcsillapitoval tudok lábra állni. Sajnos ez van.
2020. dec. 11. 23:39
 16/22 anonim ***** válasza:
13%

Hú de túlpörgöd.. Hónapokkal az ünnep előtt már ezzel csesztetted.. Minden percét be akartad osztani, mintha másról nem is szólna az elet. Őt megkerdezted mit szeretne? Figyelembe is veszed?


A családod szervezkedése és a tiéd is kibirhatatlan, már elkuldtelek volna a busba.

2020. dec. 11. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
Én azt értem, hogy nem tudsz ennyit ülni. Viszont ezek szerint, te semmiféleképpen nem tervezted, hogy az ő családjához is menjél, menjetek 27-én. ? Akár megy veled akár nem. Mert gondolom attól, hogy ketten utaztok, attól még ugyanúgy megfájdul a derekad. Vagy vele kocsival tudnátok menni? Azt is végig kell ülni. Vonaton, buszon van az pont, hogy közbe-közbe fel tudsz állni.
2020. dec. 12. 06:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 A kérdező kommentje:

Vele kocsival mennénk és jelentősen rövidebb kenne az út úgy. Kb 2-2,5 óra és nem kellene bőröndöt emelnem atszallaskor stb.


És igen 16os, úgy indítottam, hogy ő mit szeretne karacsonykor? Ő azt mondta, hogy sokáig aludni mindennap és sehova nem menni legalább 24 óráig. Én felajanlottam azt is, hogy 24-én a tesójat es a csaladjat, meg anyukajat is vendégül láthatnank ebédre, de ő leszogezte, hogy nálunk nem lehet vendégseg, mert nem fog takarítani. Felajanlottam, hogy akkor beszelje meg anyukajaval, h9gy hozzá megyünk, de mi visszük az ételt, majd én főzök előre, mert utalja az anyha főztjet, erre felcsattant, hogy ő nem akar 24-én az anyjaval lenni, mert az agyára megy. Majd 23-án maximum együtt ebédelünk.... Csak hát nekem dolgoznom kell, nem úgy, mint nekik, de mondtam, hogy főzök azért és azt megehetik es a nagy családi ebéden meg úgyis talalkozunk. Csak hát így én nem tudok oda elmenni, mert az én csaladomtol eljutni az ő csaladjaig az legalább 5 óra 3, vagy 4 atszallassal és annyit tényleg nem bírok ki, nem tudok bőröndöt emelni, ő meg nem fog lejonni értem.

Remélem világos 16os, hogy itt arról még szó sem esett, hogy én mit szerettem volna karacsonykor, csak arról, hogy nem hajlandó takarítani, keszulodni, felkelni délig és ide-oda utazni.

2020. dec. 12. 08:17
 19/22 anonim ***** válasza:
Dr ha még nem hajlandó semmire, akkor szard le a francba és csináld azt, ami neked jó. Majd jövőre meggondolja.
2020. dec. 12. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 A kérdező kommentje:
Hát ja csak nekem az lett volna jó, ha mindenki együtt van és nekem nem kell a családom előtt magyarázkodni, hogy miért jöttem egyedül. Mindegy, ez a kisebb rossz.
2020. dec. 12. 12:59
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!