Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan vagyok kiakadva a páromra? Többi lent

Figyelt kérdés
Már novemberben szerettem volna elkezdeni az ünnepek szervezéset, hogy legyen egy stratégiánk és mindkettőnk csaladjaval tudjunk lenni. De ő már a legelején leszogezte, hogy nem akar egész karacsonykor rohangálni ide-oda. Ő akar minimum egy egész napot, amikor nem megyünk sehova. Én ezt elfogadtam és ennek fényében akartam szervezni, de ő mindig csak azt mondta, hogy nem tudja, hogy az ő családja mikor akar osszejonni, hiába kérdeztem. Végül fel is emelte a hangját és rám kiabált, hogy hagyjam már békén. Így is lett, kértem hogy szóljon, ha van infója. Közben az én csaladom is folyamatosan kérdezte, hogy mikor megyünk oda (mindkettőnk csaladjahoz 150-250 km-t kell utazni), mert nekem is van egy tesóm, aki idén nősült és ők oda is hivatalosak. Eltelt egy hónap és semmit nem mondott a barátom, mire rakerdeztem, hogy tud-e már valamit, erre közölte, hogy ja igen, valószínűleg 27-én lesz náluk vidéken az ebéd (amúgy én még nem is ismerem a családját, most mutatna be). Erre gyorsan hívtam anyukámat, hogy mivel a párom karacsony egyik napján sem hajlandó korán kelni, ezért maximum 25-én tudnánk nenni délután és akkor ott aludnank és 26-án lehetne a szokasos ünnepi ebéd (nálunk ez tradíció, apukám emléke miatt még fontosabb), de kiderult, hogy mivel mi nem mondtunk november közepe óta semmit, igy sogornomek 25-én este elutaznak és 26-át töltik az ő családjával, ahol szintén családos ember a testvére és velük is megegyeztek már. Anyukám közölte, hogy sajnos már minden le van egyeztetve, ők 25-re vartak minket es aznap lesz az ünnepi ebéd, 26-án már csak vele tudunk talalkozni. A tesómék egyébként babát várnak és januárban fog szülni a felesége, aki a barátnőm is és nagyon akartam látni őket a szülés előtt, meg egyáltalán nekem a karacsonyt az az ünnepi ebéd jelenti, amikor mindenki együtt van, közösen emlékezzünk apura, aki mindig az ünnep lelke volt. És csomót beszéltem erről a barátomnak, aki teljesen lesz*rta ezt. Amikor mondtam, hogy lemaradtunk a közös karacsonyrol, akkor annyit sem mondott, hogy bocsánat, vagy valami. Én meg annyira dühös vagyok most és elkeseredett, nincs is kedvem az ünnephez. Most úgy fest, hogy karacsonykor egyáltalán nem megyünk hozzánk. Az ő csaladjahoz megyünk 27-én, és utána elmegyunk hozzánk egy estére és ennyi, de ha náluk valtozik valami, akkor én nem is talakozok idén már a csaladommal, mert szilveszterre is az ő ismerőseihez megyünk. Mindennek a tetejében most neki áll feljebb, hogy én ki vagyok bukva, hogy nem láthatom a csaladomat, akikkel amúgy a járvány miatt nyár óta nem találkoztam. Úgy vagyok beallitva, mint valami hisztis p*csa, ami miatt még jobban felidegesit, főleg hogy rám ricalt, hogy ő nem kíváncsi erre karacsonykor és ne legyek paraszt, hogy elrontom az ő karácsonyat... No coment.

2020. dec. 11. 21:28
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
100%

Bocs, de én nem igazán értem ezt az egész hisztit.


1. Hozzá vagy ragasztva? Ha nyár óta nem láttad őket és neked ez annyira fontos, miért nem mész e egy hétvégén?...Azért 150-250 km nem leküzdhetetlen. Úgy írsz, mintha csak és kizárólag karácsonykor lehetne a családdal találkozni, soha máskor.


2. Miért nem lehet 25-én ebédre elmenni? Megkérdezted egyáltalán tőle kerek-perec, hogy ha már eddig nem tudott dönteni és most ez a helyzet, akkor talán felkelhetne időben? Vagy csak te vízionálod, hogy nem lenne hajlandó?


3. Ha nem akar korán kelni, miért nem mentek 24 délután és alszotok ott? Akkor a 26 lenne szabad, amikor nem rohangáltok ide-oda.


4. Ha ennyire nme tudtok megegyezni, miért nem megy mindenki a saját családjához, aztán a maradék napon vagytok együtt?


Úgy tűnik, hogy te olyan ember vagy, akinek marhára fontos a karácsony, ő meg olyan, aki pont leszarja. Ő lehetne kicsit megértőbb, de te meg totál túlpörgöd az egész témát.

2020. dec. 11. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
100%

Én a helyedben elmennék egyedül. Ha ennyire nem képes a párod...

Nehogy már miatta szívj.

2020. dec. 11. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 A kérdező kommentje:

#1 Igen, így kezdte, hogy nem kel korán, ez kizart. Amikor eddig reggeli indulást terveztünk, akkor mindig lekestuk az ebedet, mert vele bem lehet elindulni és leszogezte, hogy nem hajlandó karaxsonykor korán kelni. 24-én szintén nem hajlandó sehova sem menni, mert mint irtam minimum 24 óráig sehova sem akar menni az ünnep alatt. Ezen ment a cirkusz már korábban. Pedig ő karácsony előtt már egy héttel szabin lesz az új évig. Én meg 24-én is dolgozni fogok... És az a megállapodás a két csaladdal, hogy Szenteste sehova nem megyünk, hogy egyikünk anyukaja se legyen megsertodve.


És igen, felmerült, hogy én egyedül lemegyek 25-én, de erre teljesen kiakadt, hogy én rá egyáltalán nem gondolok, hogy egyedül akarom hagyni...

2020. dec. 11. 21:45
 4/22 anonim ***** válasza:
76%

Abban a tekintetben jogos, hogy telibe lesz*rta hogy közölje, hogy őt ez az egész nem érdekli és nem csak 1 napig nem akar menni sehova, hanem valójában egyszer sem. Az első probléma tehát, hogy nem tudtok kommunikálni, ő nem akarja kifejezni amit akar, te meg nem veszed figyelembe őt és ráakarod magad erőltetni.


25-én hazamehetsz egyedül is ha ő nem akar menni veled, akkor láthatsz mindenkit és az ünnepi ebéd is meglesz. Nélküle, de a te családod és ez az ő döntése. Saját akarata van, tartsd tiszteletben.


Ha úgy érzed hogy sz*rik rád és irritál, hogy nem képes tisztán beszélni, amiből akár üvöltözés lesz, akkor meg lehet nem vele kéne elképzelni a jövőt, de ez megint a ti dolgotok.

2020. dec. 11. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
100%
Ott van a 25 ebéd. Ha nem hajlandó még arra sem, hogy felkeljen, hogy akkorra odaérjünk, otthon hagynám, és mennék a családomhoz egyedül. Mert ha egy dolog miatt nem jönne össze, mert egybe esik a két időpont, akkor azt mondom, ok, aki hamarabb szólt, oda megyünk. De a párod konkrétan semmire nem hajlandó amit kérsz tőle, csak ami belefér a kényelmébe. Így abszolut nem érdekelne, csak az, hogy a saját családommal ott legyek amikor én akarok.
2020. dec. 11. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
100%

"És igen, felmerült, hogy én egyedül lemegyek 25-én, de erre teljesen kiakadt, hogy én rá egyáltalán nem gondolok, hogy egyedül akarom hagyni..."


Ez elég manipulatív, csak mondom. Nem úgy tűnik, hogy a megfelelő partner mellett vagy.

2020. dec. 11. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 A kérdező kommentje:
Amúgy egyre jobban hajlok erre, én a családommal akarok lenni az unnepi ebéden. Inkább ott vagyok jó hangulatban, mint itt rosszban kényszerből.
2020. dec. 11. 21:48
 8/22 anonim ***** válasza:
100%
Egyértelmű, hogy menj egyedül.
2020. dec. 11. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
100%

"mint irtam minimum 24 óráig sehova sem akar menni az ünnep alatt"


25 - te családod

26 - otthon együtt

27 - ő családja.

Nekem megvan a 24 óra.


"Én meg 24-én is dolgozni fogok... És az a megállapodás a két csaladdal, hogy Szenteste sehova nem megyünk, hogy egyikünk anyukaja se legyen megsertodve"


- elindultok munka után

- vagy nem mondjátok meg a másik családnak, hogy 24-én ott voltatok, vagy alapból nem feltételeztek felnőtt emberről akkora gyökérséget, hogy ezen megsértődik. Apropó: csak ti gondoljátok, hogy megsértődnének, vagy valóban megsértődnének (mert mondták, vagy volt rá példa)?


"felmerült, hogy én egyedül lemegyek 25-én, de erre teljesen kiakadt, hogy én rá egyáltalán nem gondolok, hogy egyedül akarom hagyni."

Megmondod, hogy nem nagyod egyedül, ha felkel és megy veled. Ha erre nem képes, akkor meg fejezze be a k.ott hisztit, majd 26-án találkoztok.


Bocs, de ez az egész nevetséges. Mintha két debil és a debil családjaik veszekednének. Mintha ebben a sztoriban mindenki agyament lenne.

2020. dec. 11. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
100%
Ha neked ez ennyire fontos (és érthető miért az), akkor a helyedben semmiképp se hagynám ki a saját családomat, hiszen semmilyen programmal nem ütközik, az nem elég indok, hogy a párod nem akar menni, de egyedül se akar maradni és a hisztije miatt te se mehetsz. Bármelyik másik nap tud pihenni, nehogy már egyetlen nap ne tudjon felkelni korábban a kedvedért. Elég sokat elárul, ha ennyit számítasz neki. Nem kell neki is izgatottan várnia a karácsonyt, de ha igazán szeretne, akkor ezt szó nélkül megtenné, mivel tudja, hogy neked ez milyen fontos.
2020. dec. 11. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!