Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Meg lehet menteni a kapcsolatu...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Meg lehet menteni a kapcsolatunkat?

Figyelt kérdés

A volt barátommal másfél évig voltunk együtt, volt egy problémám, ami miatt pár napja megfogalmazódott bennem a szakítás gondolata. Megkérdeztem tőle, hogy akarja-e még ezt a kapcsolatot, a válasz igen volt. Visszakérdezett, mire én azt feleltem nem tudom. Itt pedig kibújt a szög a zsákból, azt mondta lehet tényleg jobb lenne, ha szakítanánk. Semmilyen konkrét okot nem mondott, csak hogy gondolkoznia kell, valami megváltozott és hogy ő rontotta el az egészet. Mondta, hogy mennyire szeret még mindig és ha úgy alakul harcolni fog értem. De ha nem hoztam volna fel a szakítás gondolatát (az említett probléma csak számomra volt probléma) a mai napig együtt lennénk, hiszen nem éreztem változást rajta és nem is mondta sosem, hogy gond lenne. Mindig örültünk, hogy milyen kiegyensúlyozott kapcsolatunk van a barátainkéval szemben. Sosem veszekedtünk, apróbb összezörrenések voltak csak. Harmadik fél biztosan nincs.

A barátaitól megtudtam, hogy a szakítás napján sokat sírt és azóta is rossz kedvűnek látják, de elvan.

Így pár nap elteltével írt az egyik barátja, hogy elmondta neki a volt párom mire jutott. Azt mondta iszonyúan szeret még mindig, de már nincs meg az a tűz benne, ami volt és egyedül szeretne lenni, talán a sors még összehoz minket, esetleg felkeres, ha nem bírja nélkülem. De nem akar bántani azzal, hogy nem tudja megadni azt a szeretetet, amire vágyom.

Tudnék tenni esetleg valamit? Vagy várjak, hátha keres? Lehet még közös jövőnk vagy próbáljam meg elfelejteni?



2020. dec. 11. 02:40
1 2 3
 11/30 A kérdező kommentje:

A szex hiányzott, én többet igényeltem, ő kevesebbet. De soha nem tudtuk ezt megbeszélni, mindig csak annyit mondott nem tudja miért így van én pedig azt hittem velem van a baj. Ezért nem is sűrűn kezdeményeztem, de ha megtettem mindig megtörtént, ő is kezdeményezett annyit, amennyit igényelt. Emiatt fogalmazódott meg bennem a szakítás, mert túlmentem a határain és elutasított engem, azt hittem nem kíván.

Abban, hogy felvetettem a szakítás gondolatát egy reményt láttam, hogy elmondja mi a gond a szexuális életünkkel, velem és talán tud ez változni. Most, hogy már tudom neki mennyi az igénye elfogadnám így, nekem sem ez a létfontosságú egy kapcsolatban.

Viszont ez nem lett megbeszélve, hogy én ezentúl elfogadnám így is. Csak annyit tudok, hogy szeret, hiányzom, de nincs már meg benne a tűz, nem akar bántani azzal, hogy nem tudja megadni nekem azt a szeretetet, amire vágyom. Az utolsó ölelésében is éreztem mennyire szeret, odavolt értem, csodálva nézett rám. És tudom, hogy őszinte ember, el is mondta, hogy mindig őszinte lesz, szól, ha már nem szerelmes, de ilyen nem történt.

Ez tényleg ennyire visszafordíthatatlan lenne?

2020. dec. 11. 18:19
 12/30 anonim ***** válasza:
32%

Nem visszafordíthatatlan. Hiába kapok majd sok ellenségeskedést. Egy kapcsolatban vannak hullámvölgyek, és van amikor elkezd laposodni, de tenni kell ellene, újítani, új programokat csinálni, újítani a szexen is akár. Azt is meg kell beszélni normálisan, hogy az egyikőtöknek több, míg a másikótoknak kevesebb igénye van a szexre. Komprumisszum kell, ha ő kevesebbet igényel, te többet, találjatok közép utat, ne legyen sok, de ne is kevés. Én a helyedben felhívnám, mert ha tényleg a szexen bukott ki, az még bőven javítható. Persze csak akkor ha nincs nála a kevés szex igény mögött valami mögöttes dolog. A tüzet pedig úgy fogjátok újra érezni ha újítotok, és fényt visztek az egészbe, egy kapcsolat nem javul meg magától, csak ha tesztek érte. Mi fél éve voltunk együtt, amikor nagyon durva hullámvölgy jött, fél évig tartott, sokat kínlódtunk, majd megbeszéltük és mindketten edzettünk, mindketten engedtünk korlátokból, megértettük a másikat, de sok tanulást igényel. Mostmár 3 és fél éve vagyunk együtt. Szerintem beszéljetek, tudnia kell, hogy te is szereted és hajlandó vagy komprumisszumra ha ő is. Mivel te hoztad fel a szakítást, ezért most neked kellene kezdeményezned felé. Ha az én párom közölné velem, hogy nem tudja szakítsunk-e, összetörné a szívem.


26N

2020. dec. 11. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/30 A kérdező kommentje:
Nem megalázó, ha én kérek új esélyt? Mivel ő tisztán közölte egyedül akar lenni, mert nem érzi a tüzet, ezért félek, nem akarok megalázkodni, nem akarom hallani tőle, hogy ő tényleg nem akarja. Bennem van az is, hogy mivel nem voltak megoldhatatlan problémáink miért nem akarta együtt megoldani, de az is, hogy ha ennyire rosszul érzi magát nem tudom elképzelni, hogy nem akar velem lenni. És ő konkrétan le is írta, hogy velem akar lenni, de nem ilyen egyszerű, rá 2 napra jött a kialudt tűz dolog.
2020. dec. 11. 19:31
 14/30 anonim ***** válasza:
31%
Ha ő szeret téged és te is szereted őt, akkor mire vártok?
2020. dec. 12. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/30 anonim ***** válasza:
16%
Szerintem ne arra gondolj, hogy mi megalázó. Nyilván van egy határ, ha kerek perec elküld, éli at életét, te meg ráakaszkodsz, az megalázkodás, de ha van rá esély, hogy még szeret, akkor megéri. Másképp azon gondolkodnál, hogy mi lett volna ha.
2020. dec. 12. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/30 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen mindenkinek.

#12 a válaszod után rengeteget gondolkoztam, eddig nagyrészt őt okoltam mindenért, de rádöbbentem én is mennyit hibáztam.

Jövőhéten felkeresem és elmondom neki mennyire szeretem, remélem meg tudjuk, illetve meg akarjuk még menteni mindketten a szerelmünket.

2020. dec. 12. 13:58
 17/30 anonim ***** válasza:
53%

ááááááá..... neeeee.....


Miért csak most szakitott veled? Érthetetlen...

2020. dec. 12. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/30 anonim ***** válasza:
16%
12-es vagyok, a 15-ös választ is én írtam. Hajrá, egy kapcsolatról mindig két ember tehet. Ezért kell a komprumisszum, olyan megoldás amelyben mindketten engedtek. Csak így lehet, ha képes vagy engedni a másikért, és ő is érted, erősödni fogtok. :)
2020. dec. 12. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/30 anonim ***** válasza:
62%

szeret még mindig, de már nincs meg az a tűz benne, ami volt


Ez elmond mindent. Emberileg szerethet, de ennyi. Én hagynám. Ő azért kínlódik, mert te meg piszkálod vele és nem akarod megérteni, hogy vele ennyi volt.

2020. dec. 12. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/30 A kérdező kommentje:

Nem azért kínlódik, egyszer sem kerestem azóta. Egy férfi, ha a munkahelyén sír, azt hiszem az nem annyira apróság.

A tüzet szerintem vissza lehet hozni, bennem is aludt már ki iránta, de a szeretetem elég erős volt, hogy újra fellobbanjon. És ha ez tényleg ennyit jelentene, miért úgy fogalmaz, hogy iszonyatosan szeret és szeretne velem lenni, de ez nem ilyen egyszerű?

2020. dec. 12. 16:42
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!