Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit gondoljak erről?
Van a barátom családjában egy nő, az unokabátyának a volt felesége, akivel szerintem kavart titokban ( en azt gyanítom) mielőtt engem megismert.
Az a nő azért vált el mert már rámászott a volt férje egy másik rokonára is. Tehát szokása volt az ilyen jellemtelen viselkedés. Csak az a férfi válás után elhagyta, szabadon nem kellett neki.
A nő most már időskorban van, de jól tartja magát.
A barátomat szokta megkérni apróbb szivességekre a ház körül, amit meg is fizet, de mostanában a barátom nem ér rá, és a nő nagyon nehezen emésztette meg, hogy a kölcsönös“ segítség” címkéjű kapcsolat elmarad. Ez kb 5 éve folyhat köztük, “ a család ne tudja, de segitgessük egymást”,
Végülis mindketten szinglik voltak már, mégsem vállalták be egymást, igaz a nő 14 évvel idősebb mint a barátom. A barátom mindent tagad, pedig amikor kiírta a barátom, hogy kapcsolatban vagyunk, a Facebookra mert nagyon akarta, akkor a nő letörölte a saját profilját és mikor a barátom lemondta a munkát nála, szinte esdekelt neki, hogy legalább látogassa meg.
Ezért fogtam gyanút, mert többnek tűnt a dolog, mint segítség, a nő frusztrált viselkedéséből.
A barátom mindent tagad.
De ha ez igaz, én ilyen jellemtelen emberrel maradjak, igaz a múlt az múlt, de akkor is gyomorforgató és jó családnak hittem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!