Elvált pasi, akinek gyereke is van. Létezik olyan, hogy "ne tudná megosztani magát", és ezért akar inkább szakítani? Ennek semmi értelme, mit tegyek?

A pasim elvált, és van egy kislánya az előző házasságából, aki többezer kilóméterre lakik tőle, ezért csak félig-meddig része az életünknek. A párom állandó bűntudatban él, hiányzik neki a kicsi, ezért közel költözne hozzá. Én mondtam, hogy ha erre van szükség, kész vagyok költözni. De azt mondja, úgy érzi, nem képes saját magát kettőnk között megosztani. Tudni kell, hogy maximálisan boldogok vagyunk együtt, testileg-lelkileg-szellemileg, és nem csak én érzem így, BIZTOS vagyok benne, hogy ő is fülig szerelmes. Valami miatt azonban eltaszít magától, szenved a bűntudattól, és inkább szakítana velem, pedig szerintem nem lehetetlen a "kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad" elve. Nem kell választania közöttünk. Még csak 37 éves, egyedül akarná leélni a hátralevő életét? Nem értem, van ennek valami értelme? Kérlek, segítsetek, elvált pasik, mi zajlik ilyenkor legbelül? Csajok, valakinek volt hasonló tapasztalata?